Közveszélyes Munkakerülő

Köszönöm mindenkinek a türelmet, a sztrájk végére egy most nem ideális, de hosszú távon annál jobb megoldás született: költözünk. Az új blog itt található, ezt pedig meghagyjuk múzeumnak.

Kedves kommuna, szerettem volna mást írni ide ma – hiszen ma van a blog harmadik születésnapja –, de bizonyos körülmények miatt egy elég rossz hír az idei születésnapi ajándék. A KMK mostantól határozatlan ideig szünetel. Lehet, hogy napokon belül újraéled, lehet, hogy sokkal később, és az is benne van a pakliban, hogy soha. További értesítésig keressetek játékokat az archívumból vagy más flashjátékoldalakról (végszükség esetén dolgozzatok). És nagyon köszönöm mindenkinek a támogatást, szerzőtársaimnak pedig az eddigi segítséget.

A Redder leginkább a nyolcvanas évek ügyességi-kalandjátékaira emlékeztetett engem. A játék láttán ugyanis rögtön kedvem támadt kockás spirálfüzethez nyúlni, és térképet rajzolni bele, ahogy anno például az Exile nevű hasonló játéknál tettem. Hősünk egy űrhajós, aki egy szörnyekkel és mindenféle trükkös ajtókkal teli ellenséges bolygón landol, és itt kell összeszednie a felszálláshoz szükséges üzemanyagot. A felfedezésre váró játéktér hatalmas és könnyű eltévedni benne, szóval a program nem kis kihívás elé állítja a játékost, de nekem éppen ez tetszik benne.

A hétvégére álljon itt egy mászkálós-lövöldözős játék. A Robot Wants Kittyben egy (kezdetben még ugrani és lőni sem tudó) robottal kell megküzdenünk űrlények sokaságával. Ahogy haladunk előre a játékban, egyre több képességünk lesz, és egyre könnyebben tévedünk el, amikor a halálunk után visszakerülünk a kezdőpontra. A cél eléréséhez szerencsére nem kell mindenhova eljutni, ugyanis van egy-két szemétparaszt ellenfél. A pixelgrafika és a hozzá passzoló zene viszont telitalálat, jár neki az ötös.
[Alternatív link]

A légi csaták a háborúk fontos elemei - a SteamBirds-ben mi is irányíthatjuk flottácskánkat, hogy megsemmisítsük a gonosz németeket. A térképasztalnál ülve a célunk az, hogy minél kevesebb sérüléssel megússzuk a 15 küldetést, amit a játék csillagokkal honorál. Nem forradalmasítja a flashjátékipart, de kellemes agytorna egy kis kikapcsolódásra.

Akinek tetszett a Mikrobi kalandjai, az élvezni fogja a Loondon-t is. Gyönyörűen rajzolt környezetben vezetgethetjük főhősünket, aki a boldogságot keresi. A játékmenet lineáris, kihívás az nincs benne, viszont az egész annyira lebilincselő, hogy így is muszáj végigjátszani. Pedig nagyon szomorú. Mondhatnám azt is: realista mese.
[alternatív link]

Kivételesen egy elég régi játékot ajánlok a figyelmetekbe, leginkább azért, mert ezer éve volt point-n-click a blogon, és nekem már erős hiányérzetem volt. A Detective Grimoire egy aranyos magánnyomozós történet, és ami kiemeli a többi hasonló játék közül, az leginkább a vége. Mert nem elég, hogy nyomokat kell gyűjtenünk, elbeszélgetnünk a gyanúsítottakkal, sőt kiszedni belőlük az igazságot farkasszem-nézéssel, de a végén, amikor már biztosan tudjuk, ki tette, rá is kell bizonyítanunk, és az indítékot is fel kell fednünk. Játéktechnikailag azért lehetett volna rajta csiszolni, a folytonos kattintás kicsit idegölő a hosszú párbeszédek alatt, de egyébként szerintem rendben van a dolog. Ja, és a hangja is idegesítő.

Régen küldtek be annyian játékot, mint az elmúlt napokban a Robot Unicorn Attackot. Több levélíró azonban szükségét érezte olyan megjegyzéseknek, mint a "cserkészbecsszó, hogy nem vagyok ratyi", a játék ugyanis... khm, nem a legférfiasabb jelenség. Az unikornis eleve gyanús állat ilyen szempontból, de ha ráadásul még rózsaszín alapon szivárványos világban vágtat az Erasure együttes Always című számára, akkor végképp nehéz komolyan venni. Viszont a hangulat így nagyon egyben van, rá lehet kattanni, és megpróbálni megdönteni a saját rekordot, miközben az jár a fejünkben, hogy "harmony, harmony oooooh, loooovee". Játéktechnikailag viszont nem egy nagy vaszisztdasz, csak ugrani meg előretámadni lehet, engem ebből a szempontból leginkább a Canabaltra emlékezetett.

Nehéz a mélytengeri rákok élete. Nem elég, hogy irtó sötét van a tengerfenéken, még a fenti lakók is az elpusztításukra törekednek, nem beszélve a ledobott, sugárzó anyagokkal teli hordókról. Kész szerencse, hogy vannak, akik felveszik a harcot. A Craqua kelles disztroj, némileg szokatlan állatos környezetben - megérdemli az öt pontot.
[Alternatív link]

A nemrég bemutatott állatszállítós játékhoz hasonló a Mining Truck, különbség csupán a járműben és a szállított áruban van. Valamivel gyorsabb is a játékmenet, ám a 8 pálya kevés a hosszas munkakerülésre - cserébe viszont nincsenek szemét papagájok.

Elkészült a kockafej-ébresztős játék folytatása. A játékmenet nem változott, legfeljebb annyiban, hogy időnként több fejet kell felébresztenünk, és ezúttal nem mindegyik kocka alakú. Megmaradt viszont a játék egyik legnagyobb gyengesége is: sokszor néhány pixelen múlik, hogy sikerül-e egy pálya befejezése, vagy sem. Rövid kikapcsolódásnak megfelel, még akkor is, ha egy folytatástól azért ennél többet vártam volna el.
[alternatív link]

A Home Sheep Home cukiság-faktorban erős. Adva van három, különböző méretű bárány, akiket haza kell juttatnunk különféle akadálypályákon át. Édes zene, aranyos hangeffektek, ötletes feladatok a játék erősségei. Az irányítás viszont nekem gyakran beragadt, és a nem túl új, ám nem is nagyon gyenge gépem is minden erőforrását elhasználta időnként a futtatása közben. És még ha ezektől eltekintek, akkor is túl rövid.
[alternatív link]

TJ fedőnevű munkakerülőnk küldte be a Palisade Guardian 2 linkjét (az első részről itt írtunk). „Új fegyverek új ellenfelek egy-két apró fejlesztés, jó idő elklikkelni” – írja emberünk, és igaza van: nagyobb fejlesztések tényleg nem kerültek a játékba, csak a környezet változott meg kicsit. Egy folytatástól én kicsit többet várok, de azért tényleg el lehet lenni vele.

Enyhén debil grafika, cuki kerettörténet - és máris kész egy olyan játék, amivel pillanatok alatt elröpül az idő. A Sushi Catben adott a macska, aki egy kirakatban ülve meglátja élete szerelmét, azonban különféle akadályok állnak köztük. Ezekre pedig a megoldás nem más, mint az evés - nekünk ebben kell segíteni a cicusnak. Ha ügyesek vagyunk, a heppiend sem marad el.

A lufipukkasztó kis majmot már több játékban megismerhettük, eddig elég nagy népszerűségnek örvendett. Íme, itt egy újabb változat: ezúttal a szupermajom a levegőben repdesve lövöldözi le a trükkös lufikat. A fegyverzete akár a hullám kellős közepén is fejleszthető, a kis dobónyilaktól egészen komoly arzenálig eljuthatunk. A játékot nehezíti még, hogy csak a piros lufik durrannak szét, az egyéb színűeket előbb kettő-rettentő sok lövéssel pirossá kell tennünk. Öt szint és tizenöt hullám... elég sokáig kitart.
Aki pedig kedvelte a Music Catch sorozatot, annak ajánlom, hogy vegye le a majom mindkét hangját, és hallgassa játék közben például ezt. Mivel a majom full automata, elég sokáig el lehet jutni összevissza röpködéssel, és még szép színes is. Hát nem megnyugtató?
[alternatív link]

Újra itt van kedvenc elefántunk, és ezúttal a második szint teljesítésével próbálkozik. A This is the Only Level TOO nem sokat változott az elődhöz képest: továbbra is egy pálya van, ezt pedig harmincféleképpen kell teljesíteni. Szerencsére a feladatok sem lettek egyszerűbbek, és bár a játékmenet másodjára már nem akkora durranás, de kis jóindulattal megkaphatja az ötöst.

Kezdjük a hetet egy kis agyatlan űrhajós disztrojjal. A Starmageddon éppen olyan „lőjél szét mindenkit, aki mozog, és a pályák között fejleszd az űrhajódat” játék, mint a Frantic, a Frantic 2, a Pixelvader, vagy a Red Fluxion volt, és semmi újat nem mutat azokhoz képest. Vagyis itt is van sok millió lövedék (amik egy részét úgysem tudjuk elkerülni), egyre durvább főszörnyek, meg egy játék elején még csokker űrhajó, amit lassacskán feltuningolhatunk egy minden irányba halált osztó gyilkológéppé. Félórára kikapcsol, tovább nem nagyon érdemes foglalkozni vele (bár vannak mindenféle achievementek, amikre rá lehet hajtani).
[alternatív link]

És akkor jöjjön egy olyan játék, ami biztosan megakasztja a GDP-t. Az Infectonator: World Dominator azoknak a játékoknak a táborát erősíti, amelyekben jól kivitelezett láncreakciók összehozása a cél (volt már néhány ilyen a blogban), de ezt összekapcsolja egy jó kis stratégiai-fejlesztgetős játékmenettel. A láncreakciókról ezúttal fertőző zombik gondoskodnak, amiket fegyveres katonák igyekeznek megfékezni. Városról városra haladva kell fertőzni, pénzt gyűjteni, abból fejlesztgetni magunkat, speciális zombikat (például Michael Jacksont) unlockolni, a végső cél persze a világ elpusztítása. Mindehhez jó kis retrografika társul, nálam eddig az év egyik legjobb játéka.
[alternatív link]

A Blosics újabb remek képviselője a „romboljunk, de okosan” receptre készült játékoknak. Zöld téglákból kell 100 pontnyit lezúznunk megfelelő szögben és méretben megküldött golyókkal. A golyók mérete és a ledöntött vörös téglák értéke levonódik a pontjainkból, na ilyen feltételek mellett kell valahogy összehozni a 100 pontot. Egy idő után szemétparasztba fordul a dolog, de voltaképpen ez a műfaj egyik sajátossága.

Ficsor Gergely alias LiszkaY már három játékkal szerepelt a blogban, és most újabb művével érdemesült a posztra. A Flags igen egyszerű játék, a világ országainak zászlóit kell kitalálni, és ahogy haladunk előre a játékban, mindenféle segítségeket (időbónusz, egy rossz választási lehetőség kiiktatása) használhatunk fel. Nem egy tartós darab, és nagyon kívánkozna bele egy toplista, de szépen megcsinált játék, és tanulni is lehet belőle.
[alternatív link]

A Cover Orange első részével az volt a bajunk, hogy viszonylag könnyű volt, és kevés játékelemet vonultatott fel. Ez utóbbi a folytatásnál is gond: a rettegő narancsokat továbbra is csak néhány egyszerű eszközzel rejthetjük el a pályák végén támadó felhő elől. Szóval inkább egy új pályákat tartalmazó csomag ez, mint igazi folytatás, de azért végig lehet kattintgatni.

Hétvégén elkezdődött a vancouveri téli olimpia, úgyhogy sportoljunk mi is egy kicsit. A Winter Gamesben öt sportágban (szlalom, short track, biatlon, síugrás és alpesi sí) mérkőzhetünk meg az ellenfelekkel, a cél természetesen az éremtáblázat megnyerése. Napi betevőnek megteszi, a Linuxosoktól viszont elnézést kérek a shockwave miatt (illetve az ő kedvükért lesz ma még poszt).

A Nitrome-nál valószínűleg egyetlen programkódot használnak, és csak a változókat írják át egy-egy új játék esetén. A Rubble Trouble ugyanis pontosan azokat a jellemzőket hordozza magán, amikről mérföldekről látszik, kik az alkotók: a szokásos épületrobbantgatós játékmenet egy picit meg van csavarva, az irányítás egy kicsit megfűszerezve, a grafika és a zene a szokásos Nitrome-os, és egy csipetnyi humort is találunk. Ennek ellenére újra és újra olyan játékok kerülnek ki tőlük, amikkel hosszasan lehet munkát kerülni - ez alól pedig a Rubble Trouble sem kivétel. Remek szórakozás azokra az időkre, amikor kint az esőtől térdig ér a latyak és tombolnak a mínuszok.

Igen, tudjuk, hogy a Valentin-nap csak a karácsony után padlón heverő kereskedőknek kell. De a Romance Maker a blogban eddig egyszer (igaz, válogatással) szereplő grow játékok kedves, szép és főleg romantikus példája, úgyhogy a poszthoz mégis kapóra jön. A játék maga nem bonyolult: a nyolc mágikus összetevőt kell egyenként a pályára pakolnunk. Ha eltaláljuk a helyes sorrendet (ami egy-két próbálkozással és némi logikával könnyedén összejöhet), eljutunk a történet boldog befejezéséig. Viszont nagyon bájos az egész, erős a cukiság-faktor, és a mese közben még akár azon is elgondolkodhatunk, törődünk-e eleget a szeretteinkkel. Ha a válasz esetleg nem, akkor irány az első virágbolt... legalább ma.
[alternatív link]

Azt gondolhatnánk, hogy az állatkertbe szánt állatokat csak be kell pakolni egy dobozba, és már lehet is vinni őket, csak a kicsomagolásnál lesz gondunk velük. Tévedés. Az állatszállítás igenis fontos és különös odafigyelést igénylő munka, a dobozzal együtt repkedő papagájok például rettentően szemét módon esnek vissza a földre. Legalábbis erre tanít meg a Zoo Transport, aminek egész jó a fizikája, vannak benne vicces plecsnik és sok pálya, csak a zenéje baromi idegesítő. Meg a már említett papagájok.