A héten már nem vagyok, ezért konzervposztok fognak élesedni a következő napokban (nagy köszönet értük a helyetteseimnek is). Tudom, hogy mindenféle nyereményeket kell eljuttatnom az illetékeseknek, például a tegnap említett pólókat vagy a játékpályázat nyerteseinek a…
Az előző két részhez hasonlóan, az Epic War 3 is megérdemli, hogy beszéljünk róla. Ebben az eposzi fejezetben nagyon vegyes játékelemekkel találkozhatunk. Hősünk fejlődése (legfeljebb 30 szint) során lényeket és bónusz támadó kártyákat gyűjthetünk. Ezt körökre osztott…
Könny szökik a szemembe, drága munkakerülő kollektíva. Alig 15 hónapja ígértem meg, hogy lesznek KMK-pólók, és máris megvalósul mindannyiunk álma, a bombermannal ékesített ruhadarab, minden valamirevaló flashjátékgeek vágyainak netovábbja! Annyira finisben van már a projekt,…
Régen volt Nitrome-játék a blogban, mert az utóbbi időben nem voltak nagy dobásai a fejlesztőknek, de most a Double Edged című csodával alaposan megleptek. Verekedős akciójáték a kicsike, és nagyon ismerős volt valahonnan már az első pályán is, aztán amikor megjelentek zsákos…
Könnyed és aranyos játéknak tűnik elsőre a Use Boxmen. Egy pálcikaemberrel kell eljutnunk a pálya végén lévő dobozig, ebben pedig a barátai vannak segítségére, akik futnak, vagy egymás segítségével ugranak. Aztán ahogy haladtam előre, úgy változott a kép, a képen látható…
Fizetős játékot ritkán teszek ki, de a Zigmond III-at muszáj posztolnom, annyira jól összerakott program. Játéktechnikailag nem nagy kunszt, mert egy Sokoban-szerű logikai ládatologatós játék, viszont a kivitelezése nagyon baba. A grafika, a kezelőfelület az órával, a főhős…
Az előző havi rejtvény nagy sikerén felbuzdulva heti nyereményjátékkal tér vissza a rejtvényrovat. A következő 10 hétben egy-egy pc-s játékot lehet majd nyerni a KMK-n, ezeket a CD Projekt Kft. ajánlotta fel, áldassék a neve. A játékok a Legjobb Választás sorozatból érkeznek,…
Szobából szabadulós játék szerepelt már néhány a blogon, nekem igazi kedvencem a Skutnik-féle sorozat volt, de általában is kedvelem ezt a típust. A Medallionsra a szép grafika miatt figyeltem fel, aztán már nem tudtam abbahagyni, csak halk anyázások kedvéért. Talán az egyik…
Ahogy ígértem, máig lehetett még megfejtéseket küldeni a júniusi KMK-rejtvényre. Marha sok helyes megfejtés érkezett, riszpekt mindenkinek, aki összebogarászta a képdarabkákból a 16 játékot. Volt, aki az utolsó pillanatokban küldte be, de a többség már az első héten…
A KMK-n bemutatott játékok jelentős része nem való óvodásoknak és kisiskolásoknak, mert megabájtszám folyik bennük a vérvörös pixel. A Pupzzle viszont kifejezetten a kisebb gyerekeket szólítja meg. Point-n-click kalandról van amúgy szó a szokásosnál jóval egyszerűbb…
A Pingz jó példa arra, hogyan lehet egyszerű ötlettel szórakoztató játékot csinálni. Egy golyóval kell összegyűjtenünk pályánként megadott számú pénzt, de csak néhányszor (vagy esetleg csak egyszer) lökhetjük meg a golyónkat, ami egy idő után lelassul, majd megáll. Meg…
Egy Xbox Live-os sikerjátékra, a Geometry Warsra emlékeztetett engem nagyon a Vector Effect, de a flashjátékok között is találunk hozzá hasonlókat. Például az Amorphoust vagy a Death vs. Monstarst: ezek az önfeledt disztroj játékai, amikben egy kis játéktérben kell szörnyeket…
Néhány napja szerepelt a blogban a Paint that shit gold című program, ami nem volt igazi játék, viszont remekül lehetett vele munkát kerülni. A szoftverrel bármilyen weboldalt átfirkálhat a játékos, ami elég volt nekem ahhoz, hogy rögtön hirdessek egy kisebb versenyt, és alkotásra…
Emlékeztek még a Gravitee-re? Gravitációval rendelkező bolygók között kellett egy krikettlabdát a kapuig eljuttatnunk. A Gravitex 2-ben ahhoz hasonlóan kell a labdát egy portálig ellőni, miközben a különböző tereptárgyak gravitációs mezőit is illenék kikerülni vagy…
Éééés, ezzel a pillanattal lezártam a szavazást az I. KMK Játékpályázat műveire, már csak az eredményhirdetés van hátra, illetve természetesen a nyerteseknek a díjeső. Úgy tűnik, a KMK látogatóinak véleménye egyezik a véleményemmel, mert kottára azt a rangsort…
Régi adósságot törlesztek ezzel a bejegyzéssel: végigjátszottam végre a Gemcraft Chapter Zerót. Quod erat demonstrandum, a képen az utolsó pálya, most már nyugodt szívvel értékelem a játékot (akik gyűlölik a lövegtoronyjátékokat avagy tower defense-eket, nyugodtan lapozzanak).…
Az utóbbi hetekben több olyan játék volt, amiben minden pályán meg kellett találnunk valamit. A Hoshi Sagában ugye egy csillag volt ez, a ClickPLAY-ben egy play gomb, a The X-spotban egy X. Itt az újabb versenyző, a Me and the key, amiben – minő fantázia! – egy kulcsot kell…
A point-n-click műfaj szerelmesei jól fognak szórakozni a Tower Core című remekkel. Adva vagyon a nemtomhanyadik évszázadezred és biza jönnek a fránya idegenek, hogy elfoglalják a Földet. Azt mondjuk nem tudom, hogy egy szem asztal méretű űrhajóval ezt hogyan kívánták kivitelezni,…
A kommentekben már ki lett vesézve kicsit az Upgrade Complete, de van annyira jó játék, hogy egy külön posztot érdemeljen. Ránézésre csak egy egyszerű disztroj, ahol űrhajónkkal lőjük az ellenséget, az érte kapott pénzt pedig felszedjük, ebből fejlesztve járművünket. Azonban…
Itt a Wx3 Lab másik, szerintem remekül sikerült játéka, a Planet Defender. A stílusát tekintve leginkább a lövegtornyos stratégiákra hajaz. A grafika ismételten nagyon tetszetős, a zene is rendben van. A fejlődési rendszer egy kicsit gyenge, de azért van. Az idegenek több hullámban…
Volt valaha egy mesterlövés rovatunk, ami méltatlanul tűnt el a süllyesztőben. Most, hogy szorgos segítők támogatják a blogot, lesz időm feléleszteni a rovatot, úgyhogy küldhettek megint képeket a posztolt játékokban elért kimagasló eredményről vagy egyszerűen csak vicces…
A nemrég posztolt Iron Maiden Flight 666-hoz hasonlóan a Paint that shit gold is marketingcélú "játék", és szintén egy zenekart reklámoz. Az idézőjel a kivitelnek szól: nem hagyományos értelemben vett játékról van szó. Igazi cél nincs, az általunk…
Ficsor Gergely kétszer szerepelt már játékaival a blogban, most újabb alkotást küldött, ami a Laserworx címet kapta a keresztségben. „Ezúttal egy űrbázison kell tevékenykednünk, ahol ki kell gyújtanunk az összes lézercellát a lézersugarak segítségével. A lézersugarak a…
Remek darab az Ultimate Assasin 2 nevű játék, amiben egy merénylő bőrébe bújva kell megölnünk a főnököt anélkül, hogy a testőrei észrevennének, majd ezután a kijáraton elhagyni a terepet. Csak két képesség van segítségünkre, a láthatatlanság és a gyorsabb futás,…
A területszűkítős játékokra volt már néhány példa a blogban. Tudjátok, ez az a műfaj, amikor a játéktérben mindenféle bigyók mozognak, és a bigyók körül kell leszelni kisebb-nagyobb darabokat a játéktérből, amíg el nem érünk egy meghatározott méretet. A Fat Slice ennek…
Utolsó kommentek