Végül, de nem utolsósorban álljon itt Gyökeres Vilmos alkotása, a Space Pixels, ezzel teljes a pályaművek sora. A játék érdekes példája annak, hogy valaki gonoszságra használja a mesterségét: nyilvánvaló, hogy Vilmos ért a flashjátékkészítéshez, van érzéke a kivitelezéshez is – nekem legalábbis bejött a fekete-fehér minimalista grafika és a zene –, de a játék annyira szemétparaszt, hogy ihajj. Egy forgó emberkét kell végigirányítani a pályákon úgy, hogy nem megyünk neki a falaknak és az akadályoknak, és bizony az alkotó több pályán eléggé szűkösre szabta a helyet. Még jó, hogy van szintválasztási lehetőség, így mind a 11 pályát ki tudtam próbálni, a negyediknél ugyanis teljesen elment a kedvem a további kísérletektől, miután hússzor egymás után meghaltam. Aztán az ötödiket második próbálkozásra megcsináltam, és a tizedik is elég hamar ment, tehát a nehézség nem egyenletes. Összegezve, nekem úgy tűnik, a játékélmény kicsit háttérbe szorult a technikai brillírozás mellett, de ez utóbbit csak dicsérni tudom (az aszteroidás és a sötét pálya is tök jó ötlet volt). A négyes osztályzatnál kötöttem ki, kis melóval ötös is simán lehetne. (Értékelési szempontokról bővebben itt.)
Utolsó kommentek