Egy roppant érdekes és szórakoztató öszvér a Get Off My Planet! Műfaját tekintve sci-fi stratégiai lövegtorony, vagy talán lövegtorony stratégiai sci-fi, vagy ezek ismétlés nélküli permutációja. Hogy miért? Mert több műfaj jellemzőit tudhatja magáénak. 2355-ben járunk, éppen megválasztottak minket a Világelnöknek, és hogy nagyot domborítsunk, sebtiben nekilátunk felfedezni és meghódítani az univerzumot. Pechünkre a kiszemelt bolygóra érkezésünk után csupán másodpercekkel egy másik faj is bejelenti igényét. Az ádáz küzdelem kezdetét veszi… Az ellen hullámokban támad a szélrózsa minden irányából, a támadások elhárításának érdekében különböző fegyvereket telepíthetünk. Ez eddig egy mezei tower defense játék, de itt jön a csavar. A városunkat folyamatosan fejleszteni kell, hogy a növekvő népesség megsarcolásával pénzhez juthassunk, amiből farmot (etetni kell a népet), erőművet (energia kell a fegyverekhez), bányát, miegymást építhetünk, kutatásokat végezhetünk, hogy elérjük egyik célunkat, a planéta terraformálását. Ehhez az idegeneknek is lesz pár szavuk, szóval fel kell kötni a felkötnivalót. A játék bitang nehéz, legalábbis így hajnali fél egy fele, úgyhogy szép, magas ívű munkakerülésre alkalmas.
Takarodj a bolygómról!
Get Off My Planet!
51 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://kmk.blog.hu/api/trackback/id/tr331219084
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
IQmágnás 2009.07.08. 09:22:09
Mutatja a vörös bolygót(hehe) és a célokat, de csak ennyit. Mit kéne itt tenni?
Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2009.07.08. 09:33:12
Ez tényleg rohadék :) Meg az irányítása rém paraszt...
paráznabillegető 2009.07.08. 10:16:43
szemétparaszt, de nem az összetettsége, hanem az 50. utáni hullámok miatt.
ahelyett, hogy teszteléssel egyensúlyba hozták volna az egészet, inkább odabasztak a végére egy ilyen genyóságot...

Cifu78 2009.07.08. 10:54:23
Jó kis játék lenne, de baromi nehéz, vagy megvédeni nem tudom magam, vagy az embereim halnak éhen. Szemétség, hogy a város elméleti befogadóképessége szabja meg, hogy mennyi élelmiszer / farm kell. Hiába van csak 1000 embered, ha 15.000-et befogadó városod van, akkor 15 farmra lenne szükséged.
OkoskaTo:rp 2009.07.08. 10:56:05
Ez eléggé a Super Energy Apocalipse lebutított változatának tűnik.
(www.kongregate.com/games/larsiusprime/super-energy-apocalypse-recycled)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.07.08. 11:08:28
Kurvajó lenne, de nagyon szemétparaszt. Az még hagyján, hogy ötfelé kell figyelni, de olyan rohadt lassan jön a pénz hogy lehetetlenség mindent normálisan kiépíteni. Vagy a védelem gyenge, vagy éhezés van, vagy elmegy az áram félpercenként :(
Novbert 2009.07.08. 11:14:31
Hát ez nagyon parasz. Sikerült valakinek bármit is kifejlesztenie?
Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.07.08. 11:21:50
Azt észrevettétek, hogy kissé bugos a játék?
Emlékeztem én, hogy amikor először rákattintottam itt a blogon, akkor valahogy tudtam duál lézert, meg terraformert is építeni, utána meg valahányszor újrakezdtem, annyi pénzem volt csak hogy az első hullám érkezésére legyen egy darab erőmű és egy darab ágyú. Mondom itt valami nem stimmel, bezártam a tabot és megnyitottam újra innen, és 2500 pénzzel kezdtem, a game over képernyőn újraindítva pedig valami párszázat csak :)

Corrupto{R} 2009.07.08. 12:14:04
@Novbert:
Nekem egyszer sikerült terraformálni a bolygót, de másodpercekkel később megtudtam, hogy az apám a Halál.
Egy másik alkalommal sikerült a kutatólabort megépítenem, de olyan költségei vannak a fejlesztéseknek, hogy arra már nem jutott.
Ez a kihívás benne :-)

hvuk 2009.07.08. 12:15:34
Bug megszűnt nekem 2. alkalomra. Szóval egy idő után abbahagyja.
Szerint a bolygó szélére kell építeni a kolóniát, alul hagyva egy kis rést. Így könnyebb megvédeni. Legalábbis nekem így tűnik.

Novbert 2009.07.08. 14:43:50
@paráznabillegető: totál egyetértek, a teljes verzióban easy fokozaton legalább el lehet jutni az 50. pályáig, mégpedig egész simán. Ott meg egyetlen átszivárgó hajó kinyírta a 12000-es városom teljes lakosságát...
Tiv 2009.07.08. 14:59:09
Nem könnyű, de azért negyedszerre simán meglett, még csak szoros sem volt.
Screenshot:
kepfeltoltes.hu/090708/almost_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Viszont a győzelmi képernyő semmi különös :(
kepfeltoltes.hu/090708/won_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Tiv 2009.07.08. 15:01:35
@Tiv: jah ha érdekel vkit mondhatom h mi volt a stratégia, de megértem ha nem kell a spoiler :)
kodlovag 2009.07.08. 15:14:13
Felrakok 1 ágyút, az energiafelhasználása 1. Erőmű van. Ágyú elkezd lőni, de ha egy pillanatra abbahagyja, akkor az energia leesik -40re, azonnal elfogy a teljes tartalék energia, és nincs energia. Az ellen meg felrobbant mindent.
Ha a főepület találatot kap, és elveszítesz egy csomó embert, akkor lesz egy félig üres városod. De ha megint átlépsz egy 1000 fős limitet, akkor nem az üres részt töltik be az emberek, hanem nő a város szintje, azaz új farm kell. Egy idő után olyan sok farmod lesz, hogy nem tudod megvédeni, a farmokat könnyű felrobbantani, ráadásul minden farm egyre többe kerül.
Játszhatatlan, mert bugos.

Tiv 2009.07.08. 15:35:55
Nem bugos olyan nagyon szerintem, inkább átgondolatlan.
Az energiafelhasználás tényleg fura, mivel a lövések értékét nem a rendelkezésre álló energiából vonja le, hanem a termelésből, ami tényleg hülyeség, dehát evvan, több erőmű kell. :) A város népessége valóban baromság h a max számhoz igazítja a farmszükségeltet, és nem a valós lakossághoz, dehát megintcsak: építs több farmot. :)

Tiv 2009.07.08. 15:59:28
@hvuk: csak ez első percbe néztem bele, dehát ez nm stratégia hanm vmi cheat, annak sok értelme nincs. Cheat nélkül is simán megcsinálható, így:
1: az ÖSSZES pénzedből az elején bányákat, asszem négy jön ki belőle. jönnek az élijenek, szard le, őgyis csak egyet sebeznek, nem fáj, várd meg amig lesz pénzed, és építsd még egy-két bányát, én a 6x szorzóig mentem, ez kb a 4-5 hullám lehet? szorosan a bázis mellé építeni őket, két átellenes sarkot kihagyni 2-2 lézernek.
2: várni, a 6 bányából azért már csordogál a lé, és rögtön venni egy terraformáló cuccot, minerálbolyóra gyúrni.
3: jöhet mostmár egy farm meg kórház(hisz eléggé megcsappant a népesség már :)) meg egy erőművhová, és ismét várni amíg összejön lóvé a MÁSODIK szintű lézerre, egyesre pénzt pazarolni baromság. amúgy is, a kettes hármas lézeren és az orbitláis izén bármelyik más fegyvert építeni baromság, rakéta sem kell.
4: közepes lézert az egyik sarokba, majd a másodikba is. ez egy jó ideig távoltartja az összes randaságot. utána még egy erőmű, esetleg egy 3. is, meg farm izlés szerint. reparáló cucc is jöhet mert olcsó.
5: a sarkokra még két lézert, így lesz 4. terraformálót fejleszteni 2x legalább, inkább 3x. 25-26 körre kb meglesz az átalakult bolygód, így 32x lesz a pénzen meg 2x szorzó az energián, nem rossz :)
6: aztán research facilityre gyúrni, persze közebn azért áploni a lakosságot meg az energiát, jöhet még bánya is, stb.
kb így. :)

Draconista 2009.07.08. 16:08:21
ez télleg szemétparaszt 10 felé kell figyelni a pénz ROHADT LASSÚ és még oda van rakva az az idegesítő ürlényfej de azért tetszik.Én annak örülnék ha a Super Energy apocalipse lenne folytatása
Pwee 2009.07.08. 16:08:37
Nekem kb. 5-ikre majdnem megvolt...majdnem. 24.000 fős lakosság, 100%-ra terraformált bolygó. Vagyis kb 1 perc kellett volna.
Ekkor jött a 41. wave-ben egyetlen hajó, ami 5% healt-en bejutott a városomba és sebzett 24.000-et. vége.
Szerintem egyébként jó játék, csak kár hogy nincs benne mentés (mondjuk 10 wave-enként), mert addig mindent jól csináltam, nem kéne azzal büntetni az embert, hogy újra kell csinálni az egészet.
Szerintem az elején nem biztos hogy a legjobb a csak-bánya stratégia, mert minden lelőtt ellenért már akkor is kapsz 1 aranyat, és azért jönnek jó sokan, 1 lézer meg jól ledarálja őket. Utána meg eladhatod a lézert egy nagyobbért kis veszteséggel.

Pwee 2009.07.08. 16:11:09
Ja. A fejlesztések nagyon erősek, és egy idő után nélkülük nem is lehet meglenni, mert megesz különben az egyre növekvő farm-költség és energiafelhasználás.
Csak parás rájuk spórolni, mert bármikor jöhet egy az előzőnél jóval erősebb wave, és akkor meg fogod a fejed, hogy "inkább laser kellett volna

Novbert 2009.07.08. 16:13:05
úgy látom az a titok, hogy el kell érni a 25000 főt az 50. hullám előtt, mert azután már egyszerűen bármilyen védelem totál esélytelen.
gáz játék, de kár érte, az ötlet tetszik.

Tiv 2009.07.08. 16:15:07
@Pwee: hm kiváncsi lettem volna h a 41 hullámos 24e-s sebzésű hajó nálam is átjutott volna-e, nekem a 40. körre lett meg a népesség, szal alig előbb mint neked, kb fél perc.
mondjuk a 4 orbitális izé meg a lézerek full felfejlesztve csak elbánt volna vele, az utolsó 15 wave már közel se került a bolygóhoz kb :)
ha nem bányá-dömpinggel kezdted, akkor hogyan? nekem az tűnt a leglogikusabbnak?

Tiv 2009.07.08. 16:19:04
@Pwee: jah meg milyen bolygód lett? ződ v lila? :D
hvuk 2009.07.08. 17:01:55
Tényleg egyszerű. Bocsi a finom gyanúsítgatásért. :)
Azért egy leírás nem ártott volna a játékhoz. Illetve van egy jó hosszú, de abból pont a lényeg nem derül ki. :D

hvuk 2009.07.08. 17:02:58
Most akkor nekiállok megnézni, hogy meddig bírom ki az 50. hullám után.
Siendor 2009.07.08. 17:13:44
Behehe, NaN lett a pénz, így könnyű lett a játék :) Mindent kiraktam izomból :)
Pwee 2009.07.08. 17:29:40
@Tiv: A következő próbálkozásra már meglett.
40. hullámra végeztem én is most. A 41-ik már nem tudott elindulni.
A trükk a minél hamarabb elkezdett és minél hamarabb fejlesztett terraformálás, de persze egyensúlyban a lézerekkel és energiával.
Én így kezdtem:
A várost egy sorral a lehetséges leglentebbi kezdés fölé. A város 3 oldalára rakok így csak lézert, a lenti oldalát az oldalsók védik, de ott nincsenek is épületek, csak farmok, amit védeni kell.
2 farm 1 cityupgrade 1 energia 2 bánya 1 lézer 1 kórház.
Utána rögtön 1 bánya 1 energia 1 lézer (nemtom milyen sorrendben, de kb mindegy.) Mindig figyelni az elején, hogy melyik oldalról jön majd az ellenség, és a városnak arra az oldalára rakni.
Utána fokozatosan mindent, de a terraformálás előtt nem érdemes a research plant-et megépíteni, ha gyors terraformálásra gyúrsz, mert úgyis csak akkor lehet azt használni, ha van 8000 pénzed (3000 a plant, 5000 minden fejlesztés).
Szerintem jobban megéri a gyilkolásból pénzt szerezni az elején mint csak bányából. Nekem pl. a 21. wave-re lett meg a terraformálás így 2 uprade-del.
Fontos a városrendezés is, a farmok a legsérülékenyebbek, ezért azokat kell a legbelső körbe, ki kell hagyni nekik a legbelső kört, abba csak farmot és lézert szabad építeni. A lézert azért kell a legbelső körbe, mert akkor a város túloldalára is lő, ha kell, segít a többinek.
A megfelelő energiaháztartás a kulcsa a tornyoknak, nem is igazán a tornyok. Még 3 leggyengébb tornyokkal is elég sokáig el lehet vinni, csak ne fogyjon ki az energiájuk. Persze ha van pénz, fokozatosan eladni és felyette dual-t tenni. A tripla lézer elég rossz mert egyből leszívja az energiát, azt nem érdemes építeni. Én a végén 6 dual lézerrel és 1 orbitális fighterrel nyomtam végig, de volt vagy 7-8 erőművem.

Pwee 2009.07.08. 17:32:30
@Tiv: Ja és lila bolygót választottam, de holnap megint lesz munkanap és akkor megpróbálom a zölddel is, azzal biztos nehezebb.
Tiv 2009.07.08. 18:54:52
@Pwee: kiváncsi vagyok sikerül-e zölddel... bár sikerülhet akár, mert a népesség akkor marhagyorsan nőhet, terraformálás meg megvan, szal lehet h 35 alatt is vége. Mondjuk energia meg pénz nélkül macerás lesz azért :D meg szimpatikusabb is egy mérgező bolygó, egy földszerű elég snassz. ;)
BlAdE 2009.07.08. 19:51:17
rövid komment, ami nem rinyál :):):)
(bosszubol a fél oldalas hozzászolásokért :))

Draconista 2009.07.08. 21:23:04
ez indulhatna a top 3 legszemétparasztabb játék címért szerintem rizikós játék
Sir Integra 2009.07.08. 21:54:00
Még régebben futottam össze vele Kongán, de nekem túl keménynek bizonyult. Vagy csak szemétparaszt.
Btw a bejegyzésnél direkt nincs kiírva a játék címe? ;)

Sir Integra 2009.07.08. 21:56:34
És most veszem észre, hogy Kongán 3 nehézségi szint van. Úgy néz ki mégsem hülyeség ez az alternatív linkelés dolog. ;)
www.kongregate.com/games/Fizzy/get-off-my-planet

adibadi 2009.07.08. 23:17:26
Ez igazi szemétparaszt, az elejlén megdöglesz nincs mese...harmadikra rájössz mi a helyes taktika (megdöbbentően: pénz,pénz,pénz!) így meg halál unalmas:(
azért elugrott vele pár óra:)
azért elugrott vele pár óra:)
LuGo 2009.07.09. 10:29:04
Hát srácok nekem kicsit durván bugos. Eladtam volna egy régi kis lézeremet, mert kellett a pénz (és pont nem arról az oldalról jöttek) Erre beakadt, és ezután a pénzhez azt íta: NAN. Na ez olyan mintha csaltam volna, mert végtelen pénzem lett, bármit tudtam csinálni. Szóval ja...
TLoF 2009.07.09. 14:25:39
Én próbáltam hogy kihúzom az 50-ik szintig, és megnézem, hogy mennyi pénzből lehet jól felépitett védelmet kihozni.
A tanulság. kb 10.000 ember. Vörösre terraformált bolygó, 50-es arany és 36-os energia termelés. 53-ik szintig húztam, egyszerüen annyira beszaggatott a játék, hogy játszhatatlan lett.
A módszer amivel én kezdtem a teljes változatban, easy módban:
a város középre. 4 db bánya az egyik oldalon, a másikon 1 db erőmü, és 1 db 3-as lézer. Igy az első 1000 -esből lehet terraformálót épiteni.

TLoF 2009.07.09. 14:26:38

KEEP · http://joomla.blog.hu 2009.07.09. 18:58:42
Mintha tegnap óta változtattak volna a játékon, a végén nem jött akkora hullámban az ellen.
Meg is teljesen lazán. Városka maxra fejlesztve :)
kepfeltoltes.hu/090709/getoffmyplanet_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Pwee 2009.07.10. 15:21:29
@Tiv: Ma sikerült zölddel is második próbálkozásra.
Tényleg egy kicsit nehezebb, hogy nincs elég pénz, de a research lab-ból egyből a bányászást fejlesztettem ki, és azzal kihúztam a végéig.
Arra jöttem még rá hogy érdemes egy kicsit szétszórni az ágyukat, nem csak a bázis mellé tömöríteni őket, mert akkor kezd durván fogyni az energia, ha több ágyú lő egyszerre, és ha szét vannak szórva akkor hosszabb ideig lövi csak egy őket.
Az viszont szívás hogy hiába van meg a zöld bolygód, a pop limit akkor sem nő gyorsabban, szóval ugyan úgy a 40. wave-re lett meg. Szóval mindenképpen a lilát érdemes kifejleszteni, a zölddel nehezebb.

Blogger Géza 2009.07.10. 19:19:53
A Gaia is sokat segít, mert nem kell annyi farm, ami egy idő után rohadt drága. Én úgy játszottam végig.
Bányák nélkül nem lehet nyerni, de én rögtön az elején felhúzok 2 ágyút is.

McLane 2009.07.11. 13:36:56
Szerintem Ti csaltok! :-)
Hiába csinálom meg a terraformálást jóelőre (20-21. kör), szuper/áthatolhatatlan a védelmem (6 level 3 lézer, 3 orbiter), egyszerűen nem jön annyi pénzem, hogy fedezni tudnám a város-upgrade-eket.
Lehet, hogy én egy bugos játékkal játszom (nem a Kongán, hanem a Fizzy.com-on, ahol lehet 3 nehézségi szint közül választani), de nekem a városupgrade-ek így nőnek: 100/300/700/1300... és pl., 15 ezerről 16 ezerre 34.000 arany a sarc, ami kb 3-4 wave-nyi fejpénzből és bányászatból jön össze (lila bolygóm van, 42-46 arany folyik be időegységenként, úgyhogy nem hiszem, hogy itt lenne a hiba - ráadásul a 11. bányám már 15 ezer aranyba került, úgyhogy ezen a vonalon nehéz tovább menni).
Ha folytatják a számtani sorozaton alapuló drágulást, akkor a 25 ezres városupgrade olyan 70 ezer arany lehet, miközben az 53. wave - a hozzászólások alapján - már végigjátszhatatlan. Engem végülis nem az ufók nyírtak ki, hanem a shockwave script zuhant össze az 51. szinten, de a közelében nem voltam annyi pénznek, amiből fedezhette volna a városupgrade-eket a jövőben.
Én keféltem el valahol?

IQmágnás 2009.07.11. 17:08:06
@McLane: Nem tudom, de ha igen, akkor én is ugyanott, ugyanis ugyanigy állok.
Blogger Géza 2009.07.11. 17:19:32
@McLane: Most én is megnéztem a teljes játékot, az elég húzós. Ha jól látom, a próbajátékban eleve:
1) magától nő időnként a max népesség
2) dupla az erőművek kapacitása (100 50 helyett)
3) és fele a költségük (250 az első az 500 helyett)
Így ez egy idő után végigvihető. De a teljes játék még kezdő fokozatban is jóval nehezebb elsőre, ma próbáltam még csak ki, még gyűjtöm a tapasztalatokat. Sok múlhat az ágyúk típusán és elhelyezésén.
Amúgy időnként érthetetlenül más a városupgrade vagy a terraformálás költsége, illetve tényleg összeomlik egy nagyobb bombázás után. Bugos a kicsike. :)

akos 999 2009.07.11. 19:48:23
Nektek is volt olyan bug hogy egyszer csak végtelen lett a pénzetek és akármit ki tudtatok fejleszteni?
McLane 2009.07.12. 02:50:15
@Blogger Géza:
Igazad volt, a KMK-n belinkelt www.net-games.biz/funny-games/Get-Off-My-Planet.html alatt végigvihető a játék. Bár szerintem ott is bugos (1: az erőművek áramleadása rapszodikus és késleltetett, iééetve előfordult, hogy a menüből kiválasztott, de le nem tett orbitert "visszavonva" a pénzem természetesen nem költődött el, de a 4-es orbiter keretemből levonta a meg-nem-épített lövegtornyot), de legalább nem annyira szemétparaszt.
A játék teljes verziójában talán kevés a bug, de teljesen felborult a balance.
Megyek játszom inkább a Tactical Assassin 3-mal.

Blogger Géza 2009.07.13. 11:07:22
Na, találtam egy leírást, ami hihetően elmondja, hogy lehet nyerni.
sevenleafclover.newgrounds.com/news/post/259356
A kipróbálás még hátra van...

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2009.07.13. 11:53:43
Na csak megcsináltam én is.
Szerintem a legfontosabb, hogy szét kel lszórni az épületeket, főleg a farmokat, így egy egy átjutó kis szemét nem tudja legyalulni a farmok felét.
Bányákkal kell kezdeni, aztán két egyes lézer, egész sokáig jó, ha van mellé legalább négy erőmű. Közben legyen terraformer, két fejlesztési szinttel, lila bolygó.
Utána eljutni a 4 db duplalézerig (farmok persze épüljenek). 2-2 kórház és workshop se árt, ezek úgyis olcsók.
Ha ez megvan, már nagyjából meg kell legyen a terraformálás, és kb olyan 22 wave. Ekkora kell megcsinálni a fejlesztőközpontot, és piszok gyorsan kifejleszteni először a farmok teljesítménéyt duplázó cuccot, aztán a duplalézert és a bányák teljesítményét javítót
Utána már csak dől lé, nő a népesség, letesszük a négy orbitert, a lasereket kicseréljük hármasra, innentől nincs az az isten hogy bárki bejöjjön.

Blogger Géza 2009.07.13. 14:11:49
@Hooshee: Ez nyilván csak a linken elérhető próbajátékra igaz, a teljes verziónál (ahol 3 szint közül választhatsz) ez még édeskevés, amit leírtál... Én már nyomon vagyok, már 2 millió feletti pontom is volt, kezd kiérlelődni a szükséges stratégia és trükkhalom.
Ssanctuss 2009.07.20. 16:42:48
Hm. Nekem egyszerűen kiakadt a pénzszámláló miután el akartam adni egy tornyot, onnantól minden ingyen volt :P jó kis bug... így meg nem élvezet megvárni az x.kört.
Utolsó kommentek