Disztrojban mindenképpen rendhagyó darab a Sparks and Dust című műremek. Egy magányos hősként kell végigjárnunk egy meglehetősen furcsa, bizarr világot ahol mindent, szinte mindent felhők borítanak, és természetesen mindent, de tényleg mindent ellep az ellen. Fegyverünk csupán egy van; saját magunk. Öklünk sziklakemény, lábainkat bármely szöcske vágyakozva mustrálná. Ha felugrunk, a magasból zuhanórepülésben lesújtva tudjuk ellenségeink fejét, vagy éppen a talajt beszakítani, ahol mindenféle vicces dolgot találunk, feltéve, hogy kellően nagyot sikerült ütni. Titkos barlangok, átjárók, bonuszok és persze némi pénzmag lapul szinte mindenhol. A grafika remekre sikerült, a zene is elmegy. Az irányítást némileg szokni kell, de bele lehet jönni. Amire érdemes odafigyelni az az, hogy a gigászi ütéseink nyomán besüppedő talajról bizony igen nehéz felugrani a fejünk felett hívogatóan lebegő platformra.