Gábornak köszönhetjük, hogy felhívta a figyelmünket a Metro nevű társasjáték webes átiratára. A program olyan alaphelyzetet vázol fel, amit Budapesten nehezen lehetne elképzelni (bár lehet, hogy ettől gyorsabban épülne a 4-es metró): több építőtársaság verseng azért, hogy minél több és hosszabb metróvonal létesüljön. A táblára különböző metróelemeket lehet lehelyezni, ezekkel lehet a saját vonalakat növelni, illetve szabotálni az ellenfél próbálkozásait. A játékos csak teljes metróvonalakért kap pontokat – vagyis olyanokért, amelyek a tábla szélén vagy a közepén érnek véget (ez utóbbiért dupla pont jár). Nehezebb szinten a számítógép is kihívás, de akár hat ember is játszhat a programmal, ami remek lehetőség irodai bajnokságok rendezésére.
Akár Rubik Ernő is készíthette volna ezt a – rövid munkahét indítására ideális – logikai játékot. A játékosnak a kocka lapjain található színes négyzeteket kell összekötnie a többi apró négyzet kiszínezésével úgy, hogy az összeköttetések ne keresztezzék egymást. A kihívások a 16. szint környékén kezdődnek, frusztráció és sokszori újrakezdés garantált. Két bajunk volt csak a programmal: kevésnek éreztük a 30 szintet, illetve az lenne az igazán májer, ha a kockának mind a hat oldalát ki kellene használni.
Csodálatos oktatójátékot találtunk, amitől rég elfeledettnek hitt földrajzórák emléke tolult elő. Régi sebek szakadtak fel, és be kellett látnunk, hogy még mindig nem tudjuk, hol a francban van pontosan Észtország, és hogy az most Lettországgal vagy Litvániával határos. Ennyiből már sejthető a program lényege: a játékosnak Európa térképén kell eligazodnia. A fővárosokat, a domborzati egységeket és az országokat lehet helyükre tenni különböző nehézségi fokozatokban. A 9-es szintet már csak térképészeknek ajánljuk, ott ugyanis a kapott országkontúrok méretét és szögét is változtatni kell, és hamar kiderül, hogy például Lengyelországnak mennyire semmilyen alakja van. Órákat el lehet ütni a játékkal, és aki megunja, annak itt egy verzió az amerikai államokkal.
A Phosphor az emberiség legnagyobb találmánya a szeletelt kenyér után: megkönyörül azokon, akiknek nincs joguk Quake-et telepíteni a gépükre. Ugyan a játék nem flashsel készült és marha sokat tölt, mindenképpen itt a helye, mert egészen elképesztő módon böngészőben fut, annak ellenére, hogy a színvonala már-már Quake 3-i magasságokban szárnyal. A bétaverziót egyelőre négy alapfegyverrel és botokkal lehet játszani (nekünk legalábbis nem sikerült beizzítani a multiplayer módot a szerkesztőségben). Plazmapuska (shotgunnak felel meg), géppisztoly, raksivető és mesterlövészpuska van a repertoárban, a botok nehézségi szintjétől a skinekig minden állítható – mi kell még?
Paris „I’m totally normal” Hilton 23 napra börtönbe vonul (45 lett volna, de a felét elengedték jó magaviseletért). Ezt a celebek botrányaira érzékeny flashjáték-szubkultúra sem hagyta ki: máris itt a játék, amelyben a raboskodó örökösnőt kell kiszabadítanunk csivavájával és menyétjével együtt. Paris szűkös cellájában mozoghat, tárgyakat vehet fel és használhat a megfelelő helyszíneken – kalandjáték akarna ez lenni, de a fejtörők primitívebbek, mint a Hilton-életmű, a grafikáról nem is beszélve. Ilyen esetekben a gyengébb játékmenetet általában megbocsátjuk, ha eleget röhöghetünk az illető celeben, de most nem ez a helyzet. Paris Hiltonból azért jóval többet ki lehetett volna hozni.
A Boomshine a lusták flashjátéka: a játékos egyet klikkent, aztán hátra is dőlhet, és nézheti, hogy sikerült-e teljesíteni a pályát. A klikkelés egy néhány másodpercig tartó, kör alakú robbanást idéz elő, amibe jó esetben beleütköznek a játéktérben pattogó golyók. Ezek szintén felrobbannak, a detonációjuk újabb golyókat robbant fel, és így tovább – a cél a pályánként különböző golyólimit elérése. Ez a játék elején még nevetségesen egyszerű, ahhoz viszont autistának kell lenni, hogy az utolsó, tizenkettedik pályán kiszámoljuk, hogy pontosan hova célszerű klikkelni.
Minden idők egyik legjobb magyar játékára, az Elastomaniára emlékeztet ez a kis flashjáték – annyira persze nem jó, de pár percet el lehet ütni vele. Egy trialmotorossal kell végigmenni az egyre nehezebb akadályokon, az irányításhoz elég a négy iránybillentyű (kettő a haladáshoz, kettő a motoros súlypontjának mozgatásához). Remek reflexpróba, hétfő reggelre ideális, és van második része is. (Köszönet Bálintnak a tippért.)
Amikor az ízléstelenség találkozik a szórakozással: valami beteg állat flashjátékot készített arról a lövöldözésről, ami alig egy hónapja történt a virginiai műszaki egyetemen. Részletek ebben a cikkben. Link nincs, mert egyrészt a játék nemcsak morbid, hanem ritka ótvar is, másrészt meg aki akarja, úgyis megtalálja.
A legpatinásabb logikai játékok, a Tetris, a Bust-a-move és a Zuma nyomában tapos ez a csodálatos darab, amiért Balu nevű olvasónkat illeti köszönet. A program annyira addiktív, hogy a címképernyőn figyelmeztető feliratoknak kellene szerepelniük. Akárcsak a Tetris esetében, itt is egyszerre kell gyorsnak lenni és az eszünket használni, szóval a játék remekül alkalmas arra, hogy az ember órákra elkerülje a munkát és begyűjtsön néhány főnöki fenyítést. A Milpa a több játékban elsütött „három ugyanolyat rendezz egymás mellé, és akkor eltűnik” elvre épül, ezúttal zöldségekkel. A szabályon annyit csavartak az alkotók, hogy a sorban az első elemet mindenképpen cserélnünk kell, és a nagyobb kombinációkért több pont jár. Ez utóbbi apróság a későbbi pályákon fontos szerepet kap, ugyanis minden pályán van egy teljesítendő ponthatár. A kombók összerendezése viszont időbe kerül, abból meg kevés van, a képernyő alján levő koponya ugyanis szép lassan elfogyasztja a zöldségeinket. Szóval rengeteg frusztráló apróság gondoskodik arról, hogy huszonhetedszer is a Start gombra kattintsunk. Az Index rekordja 10510 pont, és úgy érezzük, erre egy kicsit büszkék lehetünk.
Bandesz nevű olvasónknak köszönhetjük ezt a príma játékot, amelyben a kereszténység találkozik a Mortal Kombattal. A Biblia hat jeles figuráját ereszthetjük össze, a játék sava-borsát természetesen a verekedős műfajban kötelező tápos-vicces kombók adják. Éva például kígyóval küzd, Mózes kőtáblákat dobál és békaesőt idéz, Noé pedig állatokkal nyomja. Az Újszövetségből Mária és Jézus szerepelnek (kellően súlyos speciális támadásokkal), illetve a Sátán is elmaradhatatlan versenyző. Ha valamelyikükkel sikerül legyőzni az összes többit, főellenséget kapunk, aki természetesen Isten. Az ő kombóján látszik igazán, hogy az alkotók a Mortal Kombatból merítettek: bármelyik karakterré át tud változni. Ezek után nem meglepő, hogy olvasónk hiányolja a klasszikus sorozatból ismert kivégzéseket. Nekünk jobban fáj, hogy nincs kétszemélyes játékmód – a műfaj diktátoros változata olyat is tudott.
Nagy sikere sikere volt az előző postban bemutatott tehenes játéknak, úgyhogy itt a folytatás, ezúttal téli pályákkal. Néhány trükkös feladvány itt is akad, és ez mintha gyorsabban nehezedne, mint az első rész. Aki még többet akar, iratkozzon fel a játékot övező, ám sajnálatos módon német nyelvű közösség oldalára, ahonnan újabb pályákat lehet letölteni (például egy húsvéti kiegészítőt). Aki végképp elakad, annak itt egy link a megoldásokhoz. Mi nagyon büszkék vagyunk magunkra, mert segítség nélkül nyomtuk végig mindkét részt.
Emlékszik még valaki a Stone Age című örökbecsű klasszikusra? Az egyik legjobb logikai játék volt, amit valaha merevlemez a hátán hordott. Valami hasonlóval próbálkozik az IQ Marathon, amit Attila nevű olvasónk küldött be. A játékban egy tehenet kell eljuttatnunk egy kupáig, ami nem túl egyszerű feladat, tekintve hogy a derék jószág az első akadályig rohan, ha elindul. Útját egyszer- és többször használatos nyilakkal jelölhetjük ki, és persze a pályákat bonyolító kapcsolókat, gödröket, kulcsokat és trükkös szerkezeteket sem ússzuk meg. Nem is beszélve a játéktérben (t)őgyelgő többi bocitól, akik eleinte segítenek, a későbbi pályákon inkább akadályoznak. Katartikus élmény, amikor egy bonyolultabb terepen a jól megtervezett mezőgazdasági gépezet beindul, és tehenünk ellejtheti tőgylóbáló örömtáncát. Egyelőre a 39. pályánál tartunk, de lesz ez még több is.
Egy nettelenségben töltött külföldi munkaút után a blog legnépszerűbb játékának folytatásával tér vissza a KMK és vele együtt a lufigyilkos majom. A Bloonsban megismert destruktív állat a második részben újabb pályákon próbálja teljesíteni a kidurrantandó léggömbkvótát. Új lufitípusok és aljasabb pályák garantálva, úgyhogy aki nem tudta végignyomni a Bloonst, sok reményt ne fűzzön ehhez. A More Bloons sokkal nehezebb, viszont az elődhöz méltóan addiktív.
A galambszarral borított emlékművek nehéz sorsát fogalmazza meg flashjátlékban a Damn Birds. A főhős egy szobor, ami (aki?) felett galambok, verebek (később fecskék, varjak, vadkacsák) húznak el, és a magasban leküldenek egy-két szeretetcsomagot a farukból. Ezt kell megelőzni oly módon, hogy lepuffantjuk a neveletlen szárnyasokat, akik a későbbi pályákon persze egyre többen lesznek. Szó szerint összevadászott pontjainkat a szobor letisztítására, lőszerre, jobb fegyverekre és szarálló védőrétegre költhetjük – annyit ígérhetünk, hogy mindig lesz valami, amire nem jut elég pénz.
„Lufikat lövöldözni majommal jó. A 28. pályán ugyan feladtam, de addig csak egyszer zuhantam önmarcangoló letargiába” – írja Király kolléga a Bloonsról. Én is az elátkozott huszonnyolcadiknál akadtam el, pedig utána lenne még 22 pálya (a beépített csalást természetesen nem használtuk). A feladat a jó flashjátékokhoz híven egyszerű: pályánként változó lufikvótát kell kidurrantanunk a gravitációnak engedelmeskedő dobónyilainkkal. A változatosságról speciális lufik és fegyverek gondoskodnak, valamint egy megható tisztelgés Pac Man előtt.
Bálint nevű olvasónknak adunk hálát ezért az aranyos városrendező programért. A játékos dolga, hogy a pályák elején kapott pár talicskányi téglát a bal alsó sarokban látható minta szerint rendezze el, mielőtt a szűkre szabott idő letelik. A feladat csak eleinte könnyű, a téglák ugyanis gyakran ott magasodnak, ahol éppen bontani kellene, a közelebbi sorok pedig takarják a távolikat, ezért az sem mindegy, milyen sorrendben végezzük el a kőművesmelót. Ezzel együtt fél óra alatt le lehet gyűrni a húsz pályát, ennél több már éppen sok lett volna.
Weebl-ék egy klasszikust remixeltek legújabb játékukkal. A Scorched Earth alapjáték egyszerű mint a bot: fix ágyúállásunkból lődözzük az ellenséget, a cél, hogy az állásszög és a lövéserősség megfelelő beállításával megsemmisítő csapást mérjünk a különféle terepobjektumok mögé rejtőzött másik lövegre. Az itt tárgyalt játék egy holdon játszódik, a feladat ugyanez, csak a terepviszonyok alkalmazkodnak a különleges helyszínhez. Ágyúnk csövét a kurzorbillentyűkkel mozgathatjuk (< >) a lövés erőségét ugyancsak (^ v), az ellenség pedig nem más, mint egy ízeltlábait dörzsölgető garnélarák, utaljon ez bármire is.
A Game Top meglehetősen igényesen kidolgozott játéka a klasszikus Space Invaderz felturbózott változata. Küldetésünk ugyanaz, mint mindig: végezni a rettegett idegenek garmadájával. Irányítás az egér jobbra-balra húzkodásával történik, lőni a bal egérgombbal lehet, a pályákat trükkös ellenségek nehezítik, illetve rendszertelenül potyogó bónuszok könnyítik.
A Game Top letölthető, embeddelhető és online játszható játéka szerény cél tűzött ki, de azt remekül valósítja meg. A némi homályos kerettörténettel nyakonlöttyintett, ennek ellenére végletekig egyszerű, tankos lövöldözős játék erőssége a pofás grafika és az egyre akciódúsabb, és egyre nehezebben túlélhető szintek. Ezek mellett nem elhanyagolható a valószerű fizikai elemek léte sem (lövéskor jócskán visszarúg a lövegtorony, ennek megfelelően kell korrigálnunk mindig páncélozott járművünk helyzetét). A lényeg: menni kell előre, kurzorbillentyűkkel navigálni, egérrel célozni és lőni. Garantált adrenalinförccs ebédidőben, bevalljuk, rajtunk kifogott az utolsó pálya, ahol elvileg a főellenség van.
Ha az emlékezet nem csal, anno a Duke Nukemben volt egy olyan cheat, hogy "Cornholio", ami gyakorlatilag halhatatlanságot biztosított a manhattani disznófejű alienek irtásához. Az Armorgamesgaméja is ezzel az opcióval kecsegtet. A ránézésre egyszerű helikopteres támadós játékon csavartak egyet a készítők és egyedüli fegyverként az elpusztíthatalanságot adták a játékosok kezébe. Tankunkkal csak úgy tudjuk aprítani az ellent, ha direkte alákormányozzuk páncélozott járművünket (ami tehát igaziból nem is tank, legfeljebb valami csapatszállító, de ez részletkérdés ugye) a bombaesőnek és a robbanások erejétől a levegőbe lökött járműt használjuk mint parittyát. Az ügyes légi navigálás lényege a minél összetettebb kombóvadászat, az eredmény pedig a szintenkénti fejlődés.
Harminc, kihívásokkal teli pálya! A batmobilt megszégyenítő járgány! Trükkök és titkok a MoFunZone új játékában!
Na, a lényeg annyi, hogy a piros pöttyök és a sárga csillagok adnak energiát az autónk mozgatásához és a különféle ravasz megoldásokkal nehezített szinteket a le-fel-jobbra-balra billentyűk megfelelő agyusztálásával lehet teljesíteni. Kissé addiktív, nap végén ajánlott.
Sztrájkolnak a repülőtéren, valószínűleg nem utoljára. Hiába no, reptéri dolgozóknak lenni sem könnyű, mondaná ilyenkor Bőhm bácsi. Hogy mennyire igaza van, azt ez a kis marhaság bizonyítja. Könnyed kis agy- és reflexpróba az egész, a biztonsági kapun átigyekvő utasokról és csomagjaikból kell kiszórni mindent, amit tilos a repülőre vinni. A tiltott tárgyak listája folyamatosan változik, és mivel az utasok ruházatát kezeli a program, előfordul, hogy ing és gatya nélkül mennek a jóemberek a repülőre. Hiába no, utasnak lenni sem könnyű.
Szürreális tojásos botrány övezte az április 4-e tiszteletére kommer megemlékezést. A helyszínen levő állatok közül a Munkakerülő leginkább azzal a kutyával szimpatizált, aki a balhé végén fellefetyelhette a tojásokat. Eszünkbe is jutott róla ez a remek ügyességi program, ami a klasszikus kígyós játékon csavar egyet. Kígyónk minden megevett egészséges tojástól nő, a zöldektől csökken, a szürkéktől pedig megbolondul (rövid ideig irányíthatatlanná válik). Így nemcsak a falat kell elkerülni, hanem a rossz tojásokat is, miközben megpróbálunk akkorára nőni, hogy a következő pályára mehessünk. Rokonszenves vonása még a programnak, hogy ütközéskor nem hal meg a teljes kígyó, csak megrövidül.
Zsolt nevű olvasónk remek találata ez a morbid játék, ami kellő arányban vegyíti a fekete humort és a kreténséget. A feladat roppant egyszerű: hivatali patkány hősünk az enpluszegyedik értekezletre szóló meghívótól besokall és úgy dönt, megöli magát. Erre öt perce van, különben elkezdődik az értekezlet, ami még a halálnál is rosszabb. Ellenben ha 300 másodperc alatt sikerül lenullázni az életerőnket, meghalunk, vagyis nyerünk. Az öngyilkosság módozatai láttán Popper Péter elsápadna: amortizálhatjuk magunkat tűzőgéppel, iratmegsemmisítővel, vagy addig provokálhatunk egy kollégát, amíg rá nem ül a fejünkre. A játék külön érdeme, hogy megjeleníti az amerikai stílusú kockairodákban senyvedők problémáit: főhősünknek például választhatunk ruhát, de az összes nadrágja ugyanolyan, mert éppen nem péntek van, amikor a vállalati kódex egy lazább farmert is megengedne.
Olvasónk, István küldte be a Dice Warst, amit ugyan ismertünk már, de ettől még helye van a rovatban. A flashjátékban nem túl gyakori stratégiai program kamaszkorunk hajnalig átveszekedett Rizikó-meccseinek állít emléket. Legalább 2, legfeljebb 8 hatalom feszül egymásnak a véletlenszerűen generált térképen, az egyes tartományokban állomásozó hadseregeket dobókockák jelképezik. A területfoglalás a kockákkal történik, aki nagyobb értéket dob, az veszít egy kockát és viszi a földet (a döntetlent az agresszor bukja be). Körök végén a felek a birtokolt területek számával arányosan kapnak új kockákat, és nyilván az nyer, aki végül az egész birodalmat igájába hajtja. „Tök egyszerű de egy idő után baromi idegesítő” – írja István nagyon bölcsen.
Utolsó kommentek