Ügyességi játékkal adózunk a kánikulának. A Little Loki címszereplője egy emelkedő lávafolyam elől menekül, miközben a pályaelemek mellett mindenféle szörnyeken is igyekszik átkecmeregni. A szörnyek érintése nem halálos, csak hősünket lassítja, így ha sokat vacakolunk az ellenfelekkel, a pokoli(!) hőség formájában érkező halált okozó testi sértés elkerülhetetlen. Mi ugyan nem szeretjük az olyan programokat, ahol a szörnyeket nem lelőni kell, hanem menekülni előlük, de a KMK mindig is azt vallotta, hogy virágozzék minden pixel, szóval ennek is itt a helyem, már csak a pofás grafika miatt is.
A kánikulához illő, az agyat nem különösebben megerőltető, primitív kis játék következik. A Windowsból ismert drag’n’drop módszerrel kell eljuttatni egy pontot a célba, miközben rengeteg csapda leselkedik a jobb sorsra érdemes pixelre. A minimalista design jól megtervezett pályákat rejt, ráadásul a pályaelemek animálnak, ami a tizedik pálya környékén már nagyon frusztráló tud lenni.
Ugye, az megvan, hogy a Star Wars Episode I-ban mennek a jedik a víz alatt, amikor megtámadja őket egy óriási hal, mire azt bekapja egy nála is nagyobb dög, és elhangzik a post címében idézett okosság? Erre a yodaizmusra épül a Tamás nevű olvasónk által beküldött Fishy: halacskánkkal a kis halakat kell bekapni, a nagyoktól pedig menekülni. Ha eszünk, egy kicsit mindig nagyobbak leszünk, így egyre méretesebb halakat ehetünk, és apránként felküzdhetjük magunkat a tápláléklánc csúcsára.
Emlékeink szerint az Egri csillagok egyike volt azon kevés kötelező olvasmánynak, amit élvezet volt végigolvasni, ráadásul a könyvből készült film is teljesen nézhető darab kosztümöstül, karórástörököstül. Azt pedig nem is gondoltuk, hogy a sztorija mennyire flashjátékba kívánkozik, amíg meg nem láttuk ezt a gyöngyszemet. A lelkes magyarok által összerakott várvédő játékban természetesen az egri várat kell megvédenünk a bibas terekek több hullámban érkező rohamától. A hullámok között íjászokat és puskásokat vásárolhatunk és erősíthetjük a várat, Jumurdzsákék pedig természetesen egyre durvább formában (többieket lelkesítő dobos török, létrás török, lovas török, stb.) támadnak. Nem csak a hazafias érzület mondatja velünk, hogy a hasonló várvédő játékok közül ez az egyik legjobb, bár kétségtelen, hogy mindig is szerettünk volna olyan programmal játszani, amiben vérző pálcikaember-hullák fölött veretes magyarsággal villog egy „MÉSZÁRBÓNUSZ!” felirat.
Balinhosa kódnevű visszaeső munkakerülőnk küldte be a Curveballt a következő kommentárral: „A játék lényege, hogy egy zöld csőben a táblánkkal a cső másik végébe jutassuk a labdát, amit egy másik tábla véd. Az első 4 pálya bemelegítés, az 5. már kicsit keményebb, 6-8. iszonyat nehéz, 9. már-már legyőzhetetlen, aki azt megcsinálja, az kap tőlem egy virtuális vállveregetést. A 10-esig sose jutottam el, a 9-esen Mona Lisákat és Csontváry-kat rajzoltam/ütöttem a labdával, és úgyse sikerült.” Szóval nem másról van itt szó, mint egy 3D-s Pongról, ami önmagában elég ahhoz, hogy mindenkinek kötelező legyen kipróbálni. Sajnos nem lehet egymás ellen játszani, pedig az lenne az igazi fun.
Marci nevű olvasónk egy klasszikus logikai játék feldolgozásával kerüli a munkát: „C64-en Atomix néven futott, ott molekulákat kellett összerakosgatni, már akkor is nagyon szerettem a stílust.” Az Orbox B tényleg emlékeztet az Atomixra, bár a körítést itt nem bonyolították túl: egy űrbéli négyzettel kell eljutnunk egy másikig. Ha megindulunk egy irányba, addig megyünk, amíg meg nem állít egy téglafal (hogy mit keresnek téglafalak az űrben, ne firtassuk). A játékmenetet természetesen mindenféle trükkös elemek (robbanó falak, bezáródó falak, teleportok, stb.) nehezítik, a jól megtervezett pályák pedig megérdemlik az 5-ös értékelést. Egyébként az Atomixnek van egy nyílt forráskódú változata a wAtomic, a nosztalgiára hajlamos olvasók innen tölthetik le.
- Írná Ady, ha rá lenne kattanva a Hapland sorozat első, második és harmadik részére. A széria ugyan nem új (már két éve gyötri a játékosokat), viszont a flashjátékok között igazi klasszikus, szóval mindenképpen itt a helye. A programban pálcikaemberekkel kell működtetni mindenféle tárgyakat, és ha ezt a megfelelő sorrendben tesszük, kijuthatunk a pályáról. A rossz sorrend vagy a nem rendeltetésszerű használat általában azonnali halált jelent valamelyik emberkének, és kezdhetjük elölről a játékot. Szóval az első percek leginkább azzal fognak telni, hogy próbálgatjuk, melyik tárgy mit csinál, és apránként felfedezzük a logikai összefüggéseket. Szerintem ugyan ez rohadtul frusztráló, de tény, hogy rengetegen szeretik ezt a műfajt (aminek másik jeles képviselője a még a héten szintén a blogba kerülő Samorost), és a KMK ars poeticája mindig is az volt, hogy virágozzék minden pixel.
Dani olvasónk megtalálta a múltkori idegesítő francia játékok ellenpólusát. A Wake Up Callsszal dühöngőket lehetne kezelni a pszichiátriákon: aranyos hörcsög zuhan egy levélen, mellette ágak suhannak el, közben nyugtató zongorafutamok szólnak... nem is sejtené az ember, hogy a játék mennyi mátrixos utalást rejt. Ha ugyanis hörcsögünkkel felugrunk, belassul az idő (hoppá, bullet time!), és ekkor az ágakon lógó bábokból pillangókat kelthetünk ki. Na és melyik filmben raboskodtak még százszámra bábként? Szóval nem lepődnénk meg, ha hörcsög-Morpheusunk a lepkék kiszabadítását azzal kommentálná, hogy „Ébredj, Neo!”
Pár éve tart ez a sudoku-őrület a világban (már sudokus vécépapír is létezik), ami már hozzánk is szépen begyűrűzött, úgyhogy a KMK sem mehet el mellette. Mi ugyan letölthető játék formájában vesszük magunkhoz a napi 9*9-es négyzetrácsunkat (Simple Sudoku, mindenkinek ajánljuk), de azért flashverziókat is találunk bőséggel, konkrétan a következőket:
Mavo kódnevű olvasónknak sok jó játékért vagyunk hálásak, de ezt a válogatást nem köszönjük meg neki. Elmebeteg franciák apró, frusztráló játékokkal szemetelték tele az oldalt, a programok érezhetően azzal a szándékkal készültek, hogy a játékos még véletlenül se lelje örömét bennük. Statisztikai hiba ez a gyöngyszem és a dupla Pong, a többit inkább azért érdemes megnézni, hogy aztán hisztérikus röhögéssel falhoz vágjuk a billentyűzetet. Vannak itt forgó labirintusok, elhomályosodó labirintusok, labirintus láthatatlan falakkal, fordított irányítású játékok, forgó faltenisz, memóriajáték nagyon hasonló képekkel, és egyéb gonoszságok. Az ember sokszor úgy érzi, ennél még dolgozni is jobb.
Sok klón és újraértelmezés után végre egy eredeti logikai játékot üdvözölhetünk a blogon. A Bloxorz főhőse egy tégla, amit a pályákon levő négyzet alakú lyukba kell beleterelni. A téglát csak az oldalaira átfordítva lehet mozgatni, és ebből adódnak a bonyodalmak: ha lefordulunk a pályáról, akkor értelemszerűen meghalunk (még szerencse, hogy a téglagyár készlete kiapadhatatlan), az utat pedig trükkösen elhelyezett kapcsolókkal változtathatjuk magunk előtt. Tovább nehezíti a dolgunkat, hogy az egyik kapcsolófajta csak akkor működik, ha álló helyzetbe billentjük rá a téglát, más padlóelemek viszont éppen ettől szakadnak le. És akkor még nem is beszéltünk a teleportról, ami két darabba töri hősünket. Szóval a 33 jól megtervezett pályán olykor keményen kell agyalni, nettó egy-másfél munkaóra lazán el is megy vele.
„Nincs jobb, mint amikor két kép közt úgy kell különbségeket keresned, hogy az egyik fejjel lefelé áll, ugyanakkor tükrözve van, de azért közben mozog is. Ugyanez két fordítva leírt szöveggel előadva még istenesebb, persze” - írja olvasónk, és bár két dioptriát romlott a szemünk, mire az általa beküldött játékot végigtoltuk, teljes mértékben egyetértünk vele. A program a Füles újság jól ismert „furfangos rajzolónk négy apró különbséget rejtett el a két képen” rejtvényeibe hoz új színt tükrözéssel, mozgatással és egyéb trükkökkel. A játék addiktológiai szempontból tökéletes darab: a tizenkét szint pályái (szám szerint hetvennyolc) aljasan észrevehetetlenül nehezednek, úgyhogy az átlagjúzer egy szuszra teljesíteni akarja mindet, nettó két-három játékórát beáldozva a munkaidejéből. Higgyék el, tudjuk, miről beszélünk: ez a flashbe öntött gonoszság súlyos áldozatokat követelt az Indextől.
Látszólag biciklitolvajok és betörők kedvence ez a zárfeltörés-szimulátor, valójában azonban inkább azok lelhetik örömüket benne, akik szeretik a logikai feladványokat és esetleg nem kapnak hideglelést egy egyenletrendszertől. A játékban lakatok kombinációját kell megfejteni a kapott infók alapján (némi angoltudás szükséges). Két, három és négy számjegyből álló kombinációkkal próbálkozhatunk, ha a négyest minden szinten megfejtjük, jönnek az öt, majd a hat számjegyes zárak. Amilyen rövid, olyan kellemes agypróba.
Kedvenc logikai-ügyességi játékunk, a Zuma japán mutációja következik. Annak, aki nem ismerné a műfajt: színes golyók (esetünkben bolygók) jönnek egy kacskaringós vonalon, a játékosnak ezeket kell kilőnie. Golyókat eltüntetni úgy lehet, ha további golyókat lövünk a sorba, és legalább három azonos színűt egymás mellé rendezünk. A cél annyi, hogy okos kombókkal és a különféle bónuszokat adó golyókat kihasználva teljesen felszámoljuk a sort, mielőtt az eléri a vonal végét. A 8 Planets ugyan nem a műfaj csúcsa, de flash és ingyenes, szóval arra jó, hogy az ember kipróbálja ezt a játékstílust, mielőtt letölti valamelyik fizetős klónt (a Zuma mellett a TumbleBugs és a Luxor-sorozat érdemelnek említést).
Akinek ismerős a Soko-Ban név, bizonyára jobban fogja értékelni ezt a gyöngyszemet, amiben a készítők autókkal értelmezték újra a nyolcvanas évek klasszikus logikai játékát. Főhősünk egy sárga sportkocsi, amit egy zsúfolt parkolóból kel kijuttatnunk oly módon, hogy eltologatjuk előle az útban levő VW bogarakat és kamionokat. A „nézd már meg, hogy álltál be, te barom” típusú anyázásokat könnyen hozzáképzelhetjük a cselekményhez, különösen az utolsó 8-10 pályán.
Mint az oldalt látható toplista bizonyítja, a KMK legnépszerűbb játéka a Flash Element TD volt, ez a stratégiai gyöngyszem, amiben okosan lepakolt lövegtornyokkal kellett megvédeni egy bázist a több hullámban támadó szörnyektől. A programhoz természetesen több klón született, ezeket az olvasók szépen be is küldözgették, és mostanra össze is gyűlt egy válogatásnyi. Először a Tower Defence-t érdemes említeni, mert bár végtelenül primitív, valószínűleg ez volt a műfaj első képviselője. Mindenképpen itt a helye a Flash Element TD folytatásának is, ahol több helye van már a játékos tornyainak, mint az elődben. A Blizzard-világok rajongóit a nagy pályával operáló Flashcraft hozhatja lázba, illetve a Starcraft Flash Action, ami kétségtelenül a műfaj legszebb, ugyanakkor kissé lassú és túlvariált darabja. Az Antbustert aranyos környezete emeli ki az átlagból (egy pizzát kell megvédeni hangyáktól), a Desktop Tower Defense-t pedig az, hogy a lövegtornyok lepakolásával a szörnyek útját is befolyásolhatja a játékos. Végül, játéktechnikailag a műfaj egyik csúcsa az Onslaught (bár a játék e sorok írásakor éppen szünetel), amiben több térképen is lehet irtani az irtanivalót.
A múltkori vaktérképes játéknak nagy sikere volt, reméljük, az európai után a Vakegér fantázianevű magyar változat is népszerű lesz. Egy roppant egyszerű regisztráció után három nehézségi szint közül lehet választani, amit tovább finomhangolhatunk úgy, hogy nem jelenítjük meg az ország- és megyehatárt, a vízrajzot vagy a domborzatot. Négy kategóriában (folyók, települések, hegyek, világörökségi helyszínek) tehetjük próbára, hogy mennyire ismerjük hazánkat. Az eredmény olykor lesújtó, bár azt azért nem szégyelljük, hogy nem tudtuk, merre van Csengersima.
„Annyit vettetek el már az életemből, hogy itt az idő, hogy visszavágjak” – írja Nix művésznevű olvasónk, és úgy is tesz. A BMW mindig is értett a reklámhoz (lásd a Madonnás-beszarós spotot Clive Owennel by Guy Ritchie), és ezzel a hangulatos szimulátorral is igényes munkát végzett. A grafika ugyan kissé funkcionális, már-már a régi Test Drive-okra emlékeztet, de így sem rossz átautózni Európát, még ha néhány hirdetést végig is kell néznünk közben. A teljes versenyhez regisztrálni kell, vagy ahogy Nix írja: „az első pálya (2 szakasz) reg nélkül is megy, a többi csak reggel (ill nálam este is, muhhahha)”. Igen, nekünk is fájt.
Na, szépítsük az előző postot. Bluesboy olvasónk adta a tippet, hogy írjunk a Proximityről ami nem mai darab, viszont mi még nem ismertük. Ezt már több joggal nevezhetjük stratégiai játéknak, mint az előző kártyás marhaságot, bár a szerencsének itt is van szerepe. A játékosok bizonyos értékű hexagonális mezőket kapnak, ezeket kell felváltva elhelyezniük a táblán. Ha leteszünk egy mezőt, a szomszédos saját mezők értéke eggyel nő, és „átállnak” a mi oldalunkra azok a szomszédos ellenséges mezők, amelyek értéke kisebb, mint az éppen lerakott mező. A cél természetesen a szám- és értékbeli fölény, az igazi móka pedig a kétszemélyes számháború.
Az egyik legprímább táblás játék, a San Marco alkalmazza azt a trükköt, hogy a játékosnak egy kupac kártyából kell választania, a kupac maradéka pedig az ellenfelekhez kerül. Így a követendő taktika összetettebb: nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy milyen kártya jó a játékosnak, hanem alkalmasint teljesen érdektelen, de az ellenfeleknek igen hasznos lapokat is fel kell húzni a szívatás jegyében. Valami hasonlót valósít meg a Castle Wars (Tibor nevű olvasónknak köszönjük a tippet), amelyben egy ellenséges várat kell lebontani kártyákkal. A leosztásból a játékosok felváltva húznak, kis nézelődés után egyértelmű, hogy melyik kártya mit csinál. A várak melletti felső három mező (építkezés, fegyverek, mágia) azt jelzi, hogy mennyi erőforrásunk van, a negyedik, alsó mező pedig várunk erejét. A kártyákkal erőforrásainkat növelhetjük vagy költhetjük el várunk erősítésére, támadásra vagy valami különösen aljas húzásra (pl. nyersanyaglopás az ellenféltől). A program nagy erénye, hogy ketten is játszhatják, akár neten is.
Update: Sajnos ezt benéztem, nem közös kártyakészlet van, hanem külön leosztások. Így már nem is olyan jó a játék, túl sok múlik a szerencsén.
A játéktörténelem leghíresebb síkidoma, a Pac-Man névre hallgató körcikk vendégszerepel ebben a programban, és egész jól áll neki a szerep. A játékot ZX Spectrumon Zolyxként, PC-n pedig Volfied néven ismerhettük. Hősünk csíkot húz maga után, amivel a játéktérből keríthet ki kisebb-nagyobb darabokat – a cél legalább 80 százaléknyi terület elbitorlása. A feladatot kis szörnyek nehezítik meg, akiknek nem szabad nekiütközni, illetve az sem tesz jót Pac-Man egészségének, ha a félelmetes pixellények a csíkhoz érnek. A szokásos felszedhető cuccok (szörnyfagyasztás, sérthetetlenség, satöbbi) és több szörnytípus szériatartozék.
A sok logikai játék és reflexpróba után a hardcore gamereknek is tartogatunk valamit: egy olyan szerepjátékot, aminek murloc a hőse. Aki nem tudná: ez a lény a Warcraft-játékok legnyomorultabbika, egy murloc falut kiirtani egyetlen hőssel is ujjgyakorlat, a murlocok vegzálása a beugró a későbbi küldetésekhez. A Murloc RPG ezt a jobb sorsra érdemes fajt rehabilitálja, amennyiben kecskebékaszerű főhősünkkel kell lezúznunk félelmetes farkasokat és mágusokat. A programban a japán szerepjátékok hagyományai szerint körökre osztott harcot találunk (varázslással, képességekkel, tokkal-vonóval), murlocunk fejlődése pedig a műfajból adódik. A program egyetlen hibája talán a linearitása, illetve az, hogy cliffhangerrel ér véget (a Murloc RPG 2 már készül).
Pár hete szerepelt itt egy jó kis motoros játék, a magyar Elastomania flashes parafrázisa – tudják, ez az a motoros marhaság, ahol négy iránybillentyűből kihozták a legjobb ügyességi játékot evör. Azóta több olvasónk is küldött jobbnál jobb linkeket a témában, Banza nevű felebarátunk például a Bike Maniára hívta fel a figyelmünket. Az előzőnél kiforrottabb, jobb fizikájú játékról van szó, ráadásul van második része is, és egy überbrutál folytatás jeges pályákkal. Említést érdemel a Stunt Dirt Bike is, amiben több motor közül választhatunk, grafikát tekintve pedig a két véglet a minimáldizájnos Max Dirt Bike és a 3D-s Stunt Bike Island 3D. Végül, a motorgyűlölők kedvéért álljon itt a Mountain Bike, aminek főszereplője egy nehezen irányítható bicikli, akiknek pedig a motor is kevés, próbálják ki Zsolti olvasónk találatát, a 4 Wheel Madnesst (a kép magáért beszél).
Látták azt a filmet, amiben az a híres színésznő játszott, aki abban a másik filmben is, amiben Jack Nicholson volt a Joker? Valahogy így működik a Cinema Sequence című kvízjáték: a játékos kap egy filmcímet, a felkínált lehetőségek közül rákattint arra a színészre, aki a filmben játszott, aztán addig klikkel a helyes film-színész párosításokra, amíg nem ront, vagy amíg sorozatban 10 helyes választ nem ad. Az 5+1 körös játékban (a plusz egy kör az időre feltett villámkérdések köre) régi mozis sikerek és sztárok is felbukkannak, máskor pedig a játék végtelen ciklusba kerül és ugyanazt a színészt és filmet ismételgeti (én Bruce Campbellel és az Evil Deaddel jártam így), szóval némi szerencse is kell a hozzá. Ezzel együtt kellemes agypróba, bár a Star Wars-filmek sűrű felbukkanása miatt nem árt hozzá tudni a Darth Vadert játszó és megszólaltató színészek nevét (David Prowse és James Earl Jones).
Hogy a Sátánnak mi köze ehhez a játékhoz, nem tudjuk (azon kívül, hogy néha pokolian nehéz), mindenesetre egy ördögtől kapjuk az All Out logikai feladványait (összesen 50-et). A feladat a fények kioltása az 5*5-ös táblán, a szabály pedig roppant egyszerű: ha egy mezőre rákattintunk, a mező és a szomszédos négy izzó helyzete megváltozik: ha előzőleg égett, elalszik, és ha előzőleg sötét volt, kigyullad. Már a negyedik-ötödik pálya is elképesztően frusztráló tud lenni, általában ugyanis egy nyomorult fényünk marad, amit az istennek (ördögnek) nem lehet eltüntetni.
.jpg)
Utolsó kommentek