Közveszélyes Munkakerülő

Az elmúlt hetekben jól megszolgált szabik miatt takaréklángon égett a blog, de most újult erővel merítünk a netes játéktermésből. Ezen a héten kísérleti jelleggel olyan játékokat mutatunk be, amelyek valamilyen régi, C64-es vagy amigás nagy kedvenc újraélesztései. Visszajelzés, észrevétel jöhet.

A sudokuőrület óta divattá váltak az áljapán logikai fejtörők (például a kakuro, amit pár éve még skandináv számrejtvénynek hívtak). Az egyik ilyen rejtvénytípus a Slither Link, amit magyar rejtvényújságokban is megtalálunk, és naná, hogy flashes verziója is van a neten. A cél egy megszakításokat nem tartalmazó, önmagát nem keresztező hurok berajzolása egy négyzethálóra, a nehézséget pedig a négyzetháló számai jelentik: ezek azt mutatják, hogy a számot tartalmazó négyzet négy oldala közül mennyin található hurokdarab. Egyszerű és addiktív kis cucc három nehézségi fokozattal és 75 pályával, egyetlen óriásai hibája van csak: nem menti el a játékállást.

A net egyik legismertebb flashjátéka az Amanita Design által készített Samorost sorozat, amit be is mutattunk itt pár hete. A műfaját tekintve hagyományos point’n’click kaland gyönyörű grafikáján kívül leginkább attól volt különleges, hogy fejlesztői valószínűleg csúnyán be voltak gombázva, amikor összehozták a programot (mint egy kedves kommentezőnk rávilágított, erre utal az Amanita név is, ami a galóca latin neve). Ahogy az lenni szokott, máris akadnak Samorost-klónok a szélesnagy világszőttesen, ezekből gyűjtöttünk ma.

Bemelegítésnek kezdjük az Amanita két minijátékával, amelyek tulajdonképpen reklámok. A Rocketman VC a Nike cipőit népszerűsíti és megjelenik benne egy NBA-sztár, Vince Carter is. Pár kattintással végigjátszható, szóval ez tényleg csak arra jó, hogy bemelegedjenek a klikkelőizmok, de azért aranyos.

Hasonlóan rövid és cuki a The Quest for the Rest, amit az Amanita a The Polyphonic Spree nevű énekegyüttes megrendelésére készített. Összesen három helyszín van, szóval ez sem elég a napi munkaidő elütésére.

Az egyik legsikerültebb klón a Haluz, ami ugyan annyira nem jó, mint a Samorost, és lehetne pszichedelikusabb is, de nem sokkal marad el a nagy példaképtől. Manószerű főhősünk grafikája sem az igazi még, de a konfliktus vicces: egy madár ellopja manónk parabolaantennáját, ami nyilván vérben oldódó sértés.

A Haluz 2 már kiforrottabb, mint az előd (főhősünk grafikája sem üt már el a háttértől), viszont a teljes verziója sajnos fizetős. Egy egyszerűsített, könnyű változatot lehet ingyen végigjátszani, és ezt érdemes is megtenni, már csak a gyönyörű hátterek miatt is. Ezeket egyébként valahol a Kárpátokban fényképezték a készítők.

Végül a német Wogger is mindenképpen említést érdemel, mert ez hosszúságával ráver a műfaj bármelyik képviselőjére (12, pályánként több helyszínből álló pálya). Ez talán a legnehezebb klón is, eléggé idegesítő tud lenni, hogy gyakran pár pixelnyi, a környezetbe beleolvadó kapcsolókra kell klikkelnünk. Azért egy nekifutást megér, a pályák pedig itt is súlyos hallucinogénfogyasztásról tanúskodnak.

Kezdjük a hetet egy könnyű reflexgyakorlattal, egy aranyos kis autóversennyel (aztán majd megint következik egy nagyobb válogatás). Az Uniroyal Fun Cup egyszerűségével a korai C64-es versenyjátékokat idézi, de éppen ezért bájos darab. No meg amiatt, mert a négy különböző pályán nem F1-es autócsodák vagy obskúrus sportkocsik feszülnek egymásnak, hanem Volkswagen bogarak. A kezeléshez elég négy iránybillentyű, kis gyakorlással könnyen el lehet érni egy második helyet. Ha már megy a rajt-cél-győzelem, érdemes regisztrálni, mert csak így lehet feljutni az online dicsőségtáblákra (ahol most éppen nincs magyar játékos).

Nemrég keseregtünk arról, hogy az új Quake-ből eltűnt az a pörgős és felettébb szórakoztató deathmatch-élmény, ami miatt annyira szerettük a sorozatot. Most azonban kiderült, hogy a deathmatch nem vész el, csak átalakul: a Jelly Battle kábé az életérzést adja, mint amikor anno ezer éve rakétavetőkkel kergettük egymást a szürke folyosókon. Mindezt bizarr módon Wormsból és Tetrisből összegyúrva.

Adott egy pálya, ahol tetris-szerűen különféle elemek potyognak lefelé. Adott négy játékos, akik ide-oda ugrálva szedegetik fel egyás elől ezeket az elemeket, és adott vagy másfél tucat effekt, amiket a felszedett blokkok adhatnak: légicsapás, fagyasztás, bomba, lézer, gyógyítás, satöbbi. És ennyi. Próbáld ki, és fix hogy rákattansz.

(A nyerő taktikánek egyelőre az tűnik, hogy a meccs elején hagyjuk hogy a többiek kinyírják egymást, szedegessük fel közben a gyógyításokat és pajzsokat, majd ha elhullott egy-két rivális, a meggyengült ellenfeleket gyorsan fagyasszuk le és végezzük ki.)

Sajnos a hosszú távú élvezethez regiszrálnunk kell, és némi reklámot elviselni, de megéri.

Szóljon a következő válogatás azoknak, akik azt kifogásolták, hogy a logikai játékok túlsúlyban vannak a blogon (ami egyébként igaz, de hát mit csináljunk, ha egyszer ez a műfaj a kedvencünk). A lent linkelt játékokban nem kell gondolkodni, legfeljebb csak addig kell használni a fejünket, amíg eldöntjük, hogy melyik fegyvert használjuk és melyik élőhalottat öljük meg. Kedvenc zombiirtó játékaink következnek.

Kezdjük a műfajban megkerülhetetlen Boxhead sorozattal, amely egyszerűcske grafikája ellenére méltán vált klasszikussá. Sok fegyver, változatos pályák (amiket magunk is alakíthatunk álfalak és robbanó hordók lehelyezésével), egy későbbi folytatásban több ellenféltípus és kétszemélyes kooperatív mód - mi kell még? Ja, a linkek: első rész, folytatás, kétszemélyes változat.

A The Last Stand legnagyobb erőssége a többféle, remekül animált zombitípus (van rohanó zombi, lassan vánszorgó, de a skulókat jobban bíró zombi, sőt még zombikutya is). A pályák végén meghatározhatjuk, hogy mennyi órát töltünk barikádunk javítására, lövésztársak keresésére és fegyverkeresésre, és ennek megfelelően ha szerencsénk van, megerősödve mehetünk a következő szintre.

A ZombieGrinder 60000 játékmenete sokkal egyszerűbb, viszont jóval több adrenalint termel. Az akció pörög, emberünk rohanás közben irtja az élőhalottakat, és brutális hörgős-torokmarcangolós halálmetál szól, aminek a lassabb taktusainál az animáció is mátrixosan belassul. Kötelező darab, legalább egy kipróbálás erejéig.

A Stag Kinght (és második része) kakukktojás, mert főhősünknek, egy lovagnak nem zombikat kell irtania, hanem cserkészfiúkat, de ezen az apróságon csak nem akadunk fenn. A lovaggal a második részben már egyre durvább fegyvereket vásárolhatunk, de a cserkészek is egyre brutálisabb eszközökkel támadnak ránk. A kiontott vörös pixelek száma talán ebben a programban a legnagyobb.

Egy másik kakukktojás, ez ugyanis egy szar és ötlettelen zombiirtó játék. Egyetlen erénye, hogy Milla Jovovich-csal mészárolhatunk benne, ugyanis a program a 2004-es Resident Evil-filmet promózza. Azért belinkeljük, ha már megtaláltuk.

A legjobb hangjai kétségtelenül az Endless Zombie Rampage-nek vannak: életszerű hörgések és távoli sikolyok teremtik meg a posztapokaliptikus hangulatot. A felülnézeti grafika viszont nem az igazi, bár a vérfröccsenések gyönyörűek. A játékmenet is példás, a pályák között új fegyvereket lehet venni, igazi várvédőjáték-mutációval van dolgunk.

A legjobb animáció díjának nyertesét hagytuk a végére. A De-Animatorban oldalnézetből irtjuk az árnyképes grafikával megjelenített zombikat. Remek az élőhalottak mozgása, a sebződésmodell is dicséretet érdemel (ha nem lövünk elég pontosan, csak megsebezzük a zombit). Kategóriagyőztes lenne, ha több fegyver lenne benne, de azért így sem rossz.

Vannak olyan játékok, amelyekkel az ember azért játszik, mert annyira szép. Ilyet talált Bandi nevű olvasónk, akinek át is adnám a szót. „Biológusként szakmai ártalom ez a játék. A kis lénnyel mikrobákat és később nagyobb egysejtűeket kell fogyasztanunk, miközben folyamatosan evolválódunk. A szintek közt szabadon ugrálhatunk a piros és a zöld bacik fogyasztásával, olyan mint amikor a mikroszkópban fókuszt vált az ember. A végén meg kell küzdeni egy olyan lénnyel, mint amilyenné mi is válhatunk, ha mindenkit megettünk és minket nem harapdáltak meg. Meghalni elvileg nem lehet, de értékes darabokat veszíthetünk magunkból.”

Elnézést a hosszabb szünetért, természetesen a Sziget volt az oka. Persze amíg részegeskedtem fontos oknyomozó újságírást végeztem, érkeztek jobbnál jobb játékok a KMK levelesládájába. Itt van mindjárt a Hoshi Saga. Az köztudott, hogy a legfurcsább flashjátékokat a japánok készítik, és ez a program remek példa erre. A cél minden pályán ugyanaz - egy csillagot kell megtalálni -, de a módszer, amivel elővarázsolhatjuk a csillagot, pályánként változik. 36, egyre nehezebb és trükkösebb szint, rengeteg ötlet és minimálgrafika - szeretjük az ilyeneket.

Hívták már Bejewelednek, Jewel Questnek és még vagy tucatnyi néven ezt a logikai játékot. Most éppen Farm Hustle címen fut, de a feladat nem sokat változott az elmúlt klónok során: elemeket (jelen esetben állatokat) kell cserélgetni egy négyzethálós táblán, ha három egyforma egymás mellé kerül, eltűnnek és a helyükre újak potyognak fentről. A nehézséget az jelenti, hogy adott időn belül minden mezőről el kell tüntetni egy elemet (ezt a háttér megváltozása jelzi). A Farm Hustle kicsit unalmas, mert a pályák mérete mindig ugyanakkora, és extraként csak véletlenszerűen felrobbanó bombákat tud nyújtani, de legalább nem fizetős (mint a műfaj nagy klasszikusai).

Ez a játék is volt már korábban, akkor 3D Logic néven: egy kocka lapjain kell pontpárokat összekötögetnünk úgy, hogy az így kapott színes kígyók ne keresztezzék egymást. Az új változat nagyon hasonlít az elődre, de itt 40 pálya van (néhányuk ismerős a 3D Logicból), és a legnehezebb szinten már 8*8*8-as kockákon kapjuk a feladványokat. Extra pirospont a megújult, a kockával együtt forgó menüért.

Egyik kommentezőnk a nagy sikerű Bloxorzhoz hasonló játékot követelt. Minden kívánságotok ilyen gyorsan teljesüljön: itt az első klón, de nem lesz benne sok köszönet. Rondább és nehezebb, mint a nagy előd, a tégla mozgását akadályozó labirintusokban már a második pályán csúnyán el lehet akadni. Csak keményvonalas logikaijáték-rajongóknak!
[Update: Így jár, aki gyorsan postol, és nem képes rendesen elolvasni egy dátumot. Szóval valójában ez a játék volt előbb, nem a Bloxorz. És ez igazából nem is játék, hanem csak egy flashes 3D-motor néhány pályás techdemója. Kárpótlásul rögtön postolok egy újat.]

Ma két hasonló játékot említünk együtt, mindkettő a tetris és a tangram szentségtelen nászából született. A Puzzle Questben egy előre megadott négyzethálós mintát kell kitölteni tetriselemekkel, a dolog nehézségét az okozza, hogy az elemeket nemcsak forgatni, de tükrözni is kell. A Phitben ezzel szemben nem kell forgatni és a kitöltendő minta is egyszerűbb, viszont az elemeket nem lehet egymás fölött átemelni, ezért olyasféle logikai trükközésekre és tologatásokra kényszerül a játékos, mint a nemrég bemutatott parkolós játékban. 48, illetve 100 pálya: ezzel el lehet lenni, amíg le nem telik a munkaidő.

Az egyklikkes játékoknak mindig nagy sikerük van a blogban, a StarShine viszont az eddigi legjobb a műfajban, mert ebben nem kell autistának lenni ahhoz, hogy kilogikázzuk, pontosan hol is kell végrehajtani azt a bizonyos egy klikket. Egy körívről kell elindítanunk egy üstököst a körben található csillagok felé, a cél a csillagok kivilágítása. Egyes csillagok derékszögben törik a fényt, mások 120 fokban, van, amelyik két vagy három csóvára osztja szét az üstököst, és akad egy, ami tizenkét pászmát küld tovább. A kihívást az jelenti, hogy kisakkozzuk, merről kell indítani az üstököst ahhoz, hogy minden csillaghoz eljusson egy csóva. 50 pálya, kellemes külcsín, súlyos addikció - jár neki az 5 csillag.

„A játék az utóbbi idők biciklis akcióinak állít emléket: Rasmussent kell Párizsba vezetni epóval, transzfúzióval és injekcióval. A lesipuskás fotósokat persze ki kell kerülni. Nem túl eredeti játékmenet, emiatt nem is addiktív, de a megvalósítás egész vicces” - írja treff2 nickű olvasónk, és teljesen igaza van. Bár a celebszivató játékok nem túl időtállóak, mindig viccesek, és a most idézett játékot színvonalasabban megcsinálták, mint a Mel Gibson részegeskedésének emléket állító programot. A tereptárgyak kerülgetésén kívül például arra is figyelnünk kell, hogy ne fogyjon ki a nafta a fecsekendőnkből.

Sok kommentárt nem lehet ehhez fűzni: memóriajáték felnőtteknek, ahol a párban szereplő pózokat kell megtalálni minél kevesebb próbálkozásból. A fülledt rajzfilmerotika pedig nehéz játékot rejt, mivel az egymásba gubancolódott karokat és lábakat könnyű összekeverni. A program természetesen németek műve, azon csodálkozunk csak, hogy miként maradhatott le a figurákról a Bundesliga-frizura meg a frottírzokni.

Gyalázat, hogy már hónapok óta pörög a blog, de még nem esett szó az Amanita Design játékairól. A legismertebbet, a Samorostot legalább egy tucat olvasó beküldte már, úgyhogy most következzen ez a gyöngyszem. Olyasfajta kalandjátékról van szó, mint amilyen a Hapland, de annál sokkal szebb és nem olyan dögnehéz. Főhősünkkel a megfelelő tereptárgyakra kattintva kell eljutnunk egyik helyszínről a másikra, a játékélmény abból fakad, hogy rájövünk a logikai összefüggésekre (például hogy meg kell javítanunk egy felvonópályát, mielőtt működtetni kezdjük). Ez eddig nem nagy eresztés, tucatnyi ilyen programot láttunk már, a Samorostot viszont magasan az átlag fölé emeli a flashjátékhoz képest gyönyörű, meseszerű grafikája, ami helyenként olyan szürreális, hogy az ember akaratlanul is találgatni kezdi, milyen tudatmódosítókat használtak az alkotók. (Haladók megpróbálkozhatnak a második résszel is.)

Az Index egyszemélyes adminisztrációs csodafegyvere, Eszter találta ezt a cukiságot, amiben a KMK egyik legnépszerűbb játéka, a fingós program éled újra kevésbé kretén formában. Itt ugyanis kényes szelek eregetése helyett csókolózni kell úgy, hogy ne bukjunk le a pályákon cirkáló őrszemek (tanár, rendőr, stb.) előtt. A módszer egyszerű: amíg az őrszemek mozognak, bezavarhatjuk a smacit a málnásba, amikor megállnak, jobb, ha mi is abbahagyjuk a nyálcserét. Újra elindulnak, smár megint jól érezhetjük magunkat. Száz csókpont után pályaváltás van, négy pálya után örülés (vagy bosszankodás, hogy miért ilyen rövid ez a cucc).

Amennyire nem ismerem a baseballt, annyira jól szórakoztam ezen a játékon, ami az ütőjátékos szerepére egyszerűsíti a jenkiháziak nemzeti sportját. A játékosnak három pályán kell különböző feladatokat teljesítenie: elérni bizonyos pontszámot, ütni bizonyos számú hazafutást (ez az, amikor sikerül úgy megküldeni a labdát, hogy az kiszáll a pályáról), zsinórban abszolválni tíz hibátlan ütést. Az utolsó küldetésben már szimulált mérkőzés van, a kapójátékosokat elkerülve kell ütni a dobott labdákat addig, amíg nyolcan körbe nem futnak a pályán. Hétfői reflexgyakorlatnak ideális.

István nevű közveszélyesünk remek linket küldött a rovatnak: a homokaasu elmebeteg játékgyűjteményéből biztosan sokat fogunk szemezgetni, kezdetnek ezt a szörnyet, ami megpróbálja ötvözni a szókirakó játékokat a tetrisszel. A játékosnak egy négyzethálós táblára kell pakolnia négyes tetrisemeleket, amelyek a FUCK szócska betűit tartalmazzák összekeverve. A pályáról a kirakott fuckok eltűnnek, és lehet újakat összehozni a helyükön. Nem a legnagyobb találmány a szeletelt kenyér óta, de pénteki szórakozásnak ideális, egyszer el lehet rajta röhigcsélni.

Szeretjük azokat a játékokat, amelyek nem csillivilli grafikájukkal, hanem eredetiségükkel próbálják megnyerni a júzereket. A Gravity Pods remek példa erre: a külcsínnél még az első ATM-automaták kijelzője is szebb, a játékmenet viszont egészen zseniális. Egy űrhajót kell eljuttatni a forgó lila körökkel jelzett célba, és ha egyszer elindítjuk az űrsiklót, egyenesen megy, ameddig tud. A játékos a röppálya szögét módosíthatja, később pedig gravitációval rendelkező objektumokat helyezhet el a pályákon. Ezek attól függően, hogy az űrhajó milyen közel húz el mellettük, elgörbítik a röppályát. A játék tehát annyi volna, hogy megtervezzük, hogy melyik gravitációs pontot hova kell tenni, és milyen szögben kell elindítani az űrhajót, de ez jóval szórakoztatóbb, mint amilyennek hangzik, a program mindenkiből előhozza a rejtőzködő asztrofizikust.

Mint azt Anarki kolléga megírta, ma bemutatták itthon az Eternity II-t, ami annyiban különbözik a többi kirakósjátéktól, hogy kétmillió dollárt lehet nyerni vele. A puzzle 16 darabos változatával itt lehet megpróbálkozni, de a nagy lé bezsebeléséhez a 256 darabos offline verziót kell kirakni. A szakemberek becslése szerint ez alsó hangon több mint egy évbe fog telni, de akinek összejön, még így is egész jó órabérre jön ki.

Golyó, lyuk, különböző méretűre megnyúló teleszkópok - rengeteg szexista megjegyzést tudnánk fűzni ehhez a programhoz, de inkább nem tesszük. Nem mai logikai játékról van szó, ami ráadásul egy porszívógyártót reklámoz, ennek ellenére örök hálánk Zsombor nevű olvasónknak, hogy megint az eszünkbe juttatta. A cucc ugyanis igen ötletes: a teleszkópokkal kell elvonszolni a golyót a lyukba, de persze hol a lőcs rövid, hol a lyuk van túl közel. A teleszkópok mindig teljes méretükben kitolódnak, kivéve akkor, ha egy másik teleszkóp állja az útjukat - ezt kihasználva oldhatjuk meg a lehetetlennek látszó helyzeteket. Látszólag csak 15 pálya van, de az oldalsó menüből újabbakat választhatunk, nem könnyű abbahagyni.

A blog egyik legnépszerűbb játéka volt ez az idegnyugtató marhaság: a játékos egyetlen klikkelés után hátradőlhetett, és nézhette, ahogy a program végigjátszódik (vagy nem). Hasonlóan aktív embereknek szól a Chain Reaction Effect, ami 90 fokot forduló, eleinte véletlenszerűen elhelyezett körívekkel operál: az índítóklikk elfordít egy körívet, ha az kapcsolódik egy másik körívhez, akkor az is elfordul, és így tovább, a játékos minden fordulat után egy pontot kap. Nekünk eddig 753 1274 1647 1768 pont a rekordunk, de ha a készítőknek hihetünk, valaki már 8494 fordulatot is elért.

Bessenyei Péter átrepült az új Index-címlap alatt, és erről eszünkbe jutott ez a repülős játék. A programban szereplő géppel a „csináld magad” mozgalom jegyében kell leszállópályát gyártanunk magunknak oly módon, hogy bombáinkkal simára gyaluljuk a sziklákkal és fákkal borított terepet. A problémát a bombák véges száma okozza, illetve az, hogy a gépünk folyamatosan süllyed. Az ötlet zseniális, viszont nagyon hiányoznak a játékból a pályakódok.

Francnak sincs kedve gondolkodni ilyen melegben, úgyhogy a Crazy Chesst kifejezetten azok kedvéért postoljuk, akik légkondicionált irodákban küzdenek a munkaundorral. A játékosnak egy lóval kell irtania a sakktáblán támadó parasztokat, természetesen a sakklépések szabályait betartva (vagyis csak L alakban léphetünk, és a gyalogok átlósan üthetnek). A mindenféle felvehető extrák szinte kötelezőek, a játékmenet pedig jól ötvözi a logikai játékokat az időre elvégzendő ügyességi cuccokkal.