Közveszélyes Munkakerülő

A pár napja postolt Nitrome-játékok megosztották a kommentezőket, de van egy olyan érzésem, hogy a mostani darab elsöprő sikert fog aratni. Túlzás nélkül a net egyik legzseniálisabb játékáról van szó, főszereplői Jin és Jang, de akár Ebony és Ivory is lehetnének, a lényeg hogy egyikük fekete, másikuk fehér. A fekete figura csak fehér háttér előtt tud mozogni, a fehér éppen fordítva, de egy közös pályán garázdálkodnak mind a ketten, és az ebből adódó magas labdákat a készítők szépen le is csapkodják. A fekete srác például eltolhat egy fekete ládát úgy, hogy azzal biztosítsa a továbbjutást a fehérnek, és így tovább. Rengeteg ötlet, változatos pályák, egyszerűségében is remek kivitelezés - jár az öt pont.

A négyszín-tétel szerint egy tetszőleges régiókra osztott, összefüggő síkot ki lehet úgy színezni legfeljebb négy színnel, hogy nem lesz két azonos színű szomszédos régió. A teoréma legalább másfél évszázados, de a rejtvénymagazinokban ma is többször visszaköszön. Flashjátékos verzió is akad a neten, ebben számítógép ellen játszva kell minél nagyobb területet meghódítani. Ezzel el is mondtam a játék egyetlen hibáját: nem lehet ketten játszani, a számítógép meg a későbbi szinteken sem igazán ellenfél.

Van ez a steampunk nevű irodalmi irányzat, amely általában a viktoriánus korba kalauzolja az olvasót, és azzal játszik el, hogy mi lett volna, ha a gőzgépek nagyobb karriert futnak be (akadnak durvább vadhajtásai is, például ez a steampunk Halálcsillag). A Manic Mundi csillagos ötös kivitelezése érezhetően ebből merít: a karakterkészlet, a rajzok akár a 19. század végén is születhettek volna, a játék főhőse pedig egy gőzliftes lány, akinek el kell oltania egy hotelben a szobák világítását. A lift csak vízszintes, függőleges és átlós irányba haladhat a szobák között, és gonosz lakókat kell kerülgetni meg kulcsokat felszedni, szóval príma logikai játékról van szó. Illetve lenne szó, mert a cucc 15 pálya után véget ér, az ember épphogy bemelegedik a gondolkodásba. Kár érte.

Ma több kisebb játék lesz a blogban. Kezdetnek itt van a Shuffle, ami nekem annyira nem tetszik, de már annyian küldték be, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni a népakaratot. Piros golyókkal kell kilökni a pályáról a sárgákat, minden körben kevesebb golyóval indulunk - és ezzel mindent el is mondtam a programról.

Két link következik ugyanattól a fejlesztőcsapattól: mindkettő pofonegyszerűen irányítható ügyességi játék, mindkettő a levegőben játszódik és mindkettő olyan aranyos grafikával lágyítja meg a legdurvább Counter Strike-partikhoz szokott szívet is, hogy inkább a cukiságblogon lenne a helye.

A Skywire főhősei egy drótpályás sífelvonóra emlékeztető kütyü három utasa, őket kell mindenféle veszélyes állatot kikerülve átsegíteni a drótpálya végére. A játék 2, azaz kettő darab billentyűvel irányítható (gyorsítás/lassítás), mégsem fullad unalomba, az említett állatok ugyanis elképesztően ötletesek és aranyosak, és az ember már csak azért végigtolja a 20 szintet, hogy lássa mindet. Vannak itt ejtőernyős pandák, bombákat tojó csirkék, kerekes teknősök, és még sorolhatnánk. Kötelező darab.

A Hot Air 2 erénye is leginkább a grafikai és pályatervezői lelemény, a játék ugyanis arra a már sokszor látott és engem speciel halálra idegesítő játékmenetre épül, amikor egy viszonylag nagy tehetetlenséggel rendelkező valamit (jelen esetben egy léggömböt) kell ventillátorral áthajtanunk egyik helyről a másikra. Ilyen programokhoz egyáltalán nincs érzékem (különösen ha még megszerzendő csillagokkal, kulcsokkal és csapdákkal bonyolítják), de ezt a remek rajzok miatt egész sokáig bírtam. És még sztorija is van a játéknak: egy gonosz zeppelin elrabolja a főhős lufinőjét (kivételesen nem szexuális segédeszközre gondolunk), léggömbünk pedig útnak indul, hogy a gonosz léghajó légi légióját kicselezve visszaszerezze a csajt.

A blog legolvasottabb napja volt, amikor postoltuk az Európa vaktérképével büntető játékot. Most itt egy ötletes variáció, a vaktérképes tetris. Legnehezebb fokozaton érdemes vele játszani, bár néha úgy is túl sok segítség, hogy a tetris hagyományainak megfelelően alulról kell felépíteni Európát. Hétfői bebootolásnak ideális, de csak pár perces munkakerülésre alkalmas, úgyhogy mindjárt jön még egy post.

A taknyos játék apropóján hadd tisztázzak egy apróságot: a KMK-ban először mindig normal/medium nehézségi fokozaton esünk neki egy játéknak, mert a derék kóderek általában ezt szánják az átlagos játékosnak. Szóval ha azt írjuk egy játékról, hogy túl nehéz, az azt jelenti, hogy a középszinthez képest túl nehéz. Az ominózus taknyos játék például easy fokozaton sétagalopp, de mediumon már kipukkannak a sárga bogyók, és klasszisokkal nehezebb lesz a cucc.
Hát így.

Nem titok, hogy bírjuk a logikai játékokat, de leginkább valamilyen ügyes műfajkeveréssel lehet levenni bennünket a lábunkról. Remek példa erre a ügyességi-stratégiai Tower Bloxx, amit mobiltelefonokhoz szoktak adni, de Gábornak hála már a flashes verzióját is ismerjük. A játék ügyességi részében toronyházak darabjait kell egy daruval egymásra ejteni: ha hibázunk, a torony inogni kezd, egyre nehezebb lesz egymásra pakolni az előregyártott elemeket, és az is előfordulhat, hogy leverünk már letett darabokat. A kész házakat egyszerű szabályok alapján egy 5*5-ös városban kell elhelyezni, a cél a városlakók számának növelése (minél pontosabban építjük a tornyokat, annál több lakó költözik be). Aki tudja, hogyan lehet 12-nél több sárga tornyot felhúzni, szóljon.

Nagyon ritkán mondjuk egy játékra, hogy túl nehéz, de a Sling nyolcas pályáján már vért izzadtunk (nem is bírtuk még végigtolni). Pedig az ötlet és a kivitelezés igen jó (kösz a találatért Lacinak), egy nyúlós zöld izével kell végigjárnunk a pályákon levő bogyókat oly módon, hogy saját takonytestünket megnyújtva, megfelelő szögben és erővel átlőjük magunkat a bogyók között. Az 50 pályán elkerülendő szörnyek és tüskék, mozgó falak, kapcsolók és kidurranó bogyók nehezítik a dolgunkat. A játéknak egyébként sztorija is van, és hősünknek néha megjelenik egy vén Yoda-takony, aki ritka nagy okosságokkal igazít el bennünket.

Nem, nem önkényuralmi jelképekkel akarunk riogatni, csak valahogy be kellett jelenteni, hogy elkészült a nemrég tárgyalt Hoshi Saga folytatása. A cél ugyanaz, mint az előző részben (annyira, hogy a pályák sorszámozása is onnan folytatódik): minden pályán egy trükkösen elrejtett ötágú csillagot kell megtalálni. Az egyszerű grafikát mi hajlandóak vagyunk megbocsátani, amikor egy játékban ennyi ötlettel találkozunk, viszont volt egy komoly problémánk: nekünk Firefox és IE alatt is akadozott a program, többszöri reload árán sikerült csak végigjátszani.

Hétfői bemelegítésünk egy nem túlbonyolított logikai játék, még mindig a hexatáblák bűvöletében (kösz a linkért Zsombornak). A táblán az alsó sarokból indulva kell minden mezőt átszínezni, de egy lépésben mindig csak egy színt választhatunk, erre színezhetjük át az addig „megfertőzött” területet. A területünket így fokozatosan növelhetjük, a cél a színek okos váltogatásával minél kevesebb lépésben elfoglalni az összes mezőt. A KMK rekordja eddig 25, lehet ez alá menni.

A blog egyik helyi szimpatizánsa, Király kolléga - áldassék a neve - csodálatos logikai játékot talált. A Hexiom egy tőről fakad a Windows aknakeresőjével, amennyiben ebben a programban is figyelni kell a szomszédos mezőkre. Egy hexatáblán kell elhelyezni számokat úgy, hogy a számok értéke azt jelezze, a szomszédos mezőkön mennyin található szám. Egy szintet akkor teljesítünk, ha minden szám besárgul (ez jelzi a helyes értéket - ha egy számnak túl sok szomszédja van, a szám piros lesz, ha túl kevés, bezöldül). Negyven szint, az utolsó tucatban már brutális agypróbákkal - nem éppen péntek délutánra való darab, de így legalább tovább kitart.

Akár a retrojátékok hetén is ellőhettük volna a Sweet Revenge-et, a grafikája és a zenéje ugyanis a korai Commodore- és Atari-gépek legpixelesebb csodáit idézi. A játékmenet és a sztori sem sokkal bonyolultabb: lelőnek egy párt egy templomban, mire egy szárnyas apáca képében megjelenő angyal feltámasztja a két halottat, hogy bosszút állhassanak. Ehhez hősünknek ügyességi pályákon kell szörnyeket kerülgetnie és tárgyakat gyűjtögetnie. A játék beküldője, UNgaaragh kódnevű olvasónk szerint nem lehetetlen végigvinni a cuccot, neki már sikerült. Nekünk még nem, szóval egyelőre nem hiszünk neki.

Az egyik legelcsépeltebb (bár a jelek szerint állásvadász oldalak által még mindig előszeretettel használt) fejtörő a kilenc pont és a négy egyenes rejtélye: adott egy lapon szabályos négyzet alakzatban elhelyezve 3*3 pont, ezeket négy egyenes vonallal kell összekötni úgy, hogy nem emeljük fel a lapról a ceruzát. Hasonló alapötletre épül a Nodes, csak a pontok száma és elrendezése változik, az egyenesek pedig zárt hurkot alkotnak. A cél addig vonszolgatni a vonalak végpontjait, amíg minden pontot le nem fedünk. Sajnos a játékmenetet semmi más nem dobja fel (pedig például tükrökkel lehetett volna még variálni), és a 20 szint is kevés, de azért ebéd utáni pihenésnek nem rossz.

„Csak lőj lőj lőj lőj lőj lőj lőj lőj lőj lőj lőj” - ezzel a kommentárral ajánlotta Tamás nevű olvasónk ezt a játékot, és ehhez nem is tudnánk többet hozzáfűzni. Jó hétfőt mindenkinek!

A C64 legjobb kétszemélyes játékára, a Wizard of Worra ma is élénken emlékeznek a munkakerülők. Szekelya nevű kommentezőnk például így foglalta össze a klasszikust: „Ketten játszás, megígérés, hogy egymást nem lövés, mégis azonnal lelövés, először csak véletlennek tettetés, aztán már röhögés, bocsánatkérés, egyedül még órákig játszás.” Flashes változata ugyan nincs, de ingyenesen letölthető remake akad Wizard of Wor Remix néven. A program jó példa arra, hogy egy játékremake-ben is meg lehet valósítani a hozzáadott értéket. A játéktér ugyanis nagyobb, mint az eredeti C64-esetében és a játékosoknak van új képességük is (a térugrás, amivel kétszemélyes játékban nagy meglepetéseket lehet okozni). A fejlesztők egy folytatást is készítettek, a Return to Wort, ez az izometrikus nézet és az új opciók (például aknarakás) ellenére nem olyan szórakoztató, leginkább azért, mert nem lehet ketten játszani.

Egy játéktermi klasszikus flashes átiratával, a Super Panggal zárjuk a retrohetet (és a nagy érdeklődésre való tekintettel később még biztosan tartunk még ilyet). Az eredeti program, a Pang egyszerűségével szinte ordít a flashverzióért: a pályákon golyók pattognak, amiket emberünkkel szét kell bontani kisebb golyókra, azokat még kisebbekre, és így tovább. Hősünk fegyvere egy csáklya, amit a golyók által elejtett bónuszokkal fel lehet tuningolni (vagy lecserélni egy pisztolyra). Amilyen primitív, olyan szórakoztató, bár ahogy látom, a flashátirat nem követi pontosan az eredeti pályákat.

Pull door mat? Use key on front door? Mondanak ezek valamit? Hát persze, hogy minden idők egyik legviccesebb kalandjátéka, a Maniac Mansion kezdődött így! A földönkívüli csáplények és a teljesen kattant Edison család találkozását elmesélő programot lelkes rajongók kicsinosították és ingyen letölthetővé tették. A Maniac Mansion Deluxe az egyik legjobb játékremake-ként vált híressé, ma is élvezet végigjátszani. A Maniac Mansionnál egyébként még viccesebb volt a folytatása, a... khm, féllegális oldalakról letölthető Day of the Tentacle. Az intrója magáért beszél.

Hogy ne csak a volt C64-tulajdonosoknak kedveskedjünk, következzék egy amigás klasszikus feldolgozása. A Lemmings annak idején forradalmasította a logikai játékokat, akciót és humort vitt a Sokoban- és Tetris-klónokba belefeledkezett műfajba. A böngészőben játszható verzió gyakorlatilag pixelre pontosan követi az eredetit: a lemmingeket továbbra is különböző képességek (ásás, bányászás, ejtőernyőzés, stb.) felruházásával lehet eljuttatni otthonukba. A legnagyobb móka pedig természetesen továbbra is az atombomba.

A mai letölthető remake pedig nem más, mint a Paradroid, ami remek formában született újra. Az akciót és a logikát ügyesen keverő játékban egy droiddal kell megtisztítanunk egy ellenséges robotokkal teli űrhajót. A gyengébb droidokat lézerrel konvertálhatjuk ócskavassá, az erősebbeknél inkább hekkeléssel érdemes próbálkozni. A hekkelt robotok felett átvehetjük az uralmat, így egyre erősebb droidokba „költözhetünk”. Bizonyos időközönként, illetve a sérülések után a pályákon levő újratöltő állomásokon magunkba kell szlopálni némi energiát, szóval droidunk útját gondosan kell megtervezni. Külön móka az a minijáték, amivel a hekkelést oldották meg.

Ma egy egész oldalt ajánlunk, ahol a Javának hála régi C64-es klasszikusokkal lehet szórakozni. A több száz név között vannak olyan remekek, mint a Paperboy vagy a Ghosts’n’Goblins, mi viszont a Commandót emelnénk ki. A VHS-korszak egyik kedvenc témáját feldolgozó program sikere a pörgős akcióban és a remek zenében rejlett, a játék részletes leírása pedig kimerül négy szóban: menj előre és gyilkolj. A Rob Hubbard által szerzett zenét egyébként mára sok lelkes amatőr is feldolgozta, ezen az oldalon egész szép gyűjteményt található a remixekből. Van itt dixielandes főcímzene, a toplista alatti zenéből többek között egy nyálas szerelmesdalt is készítettek, a legsúlyosabb viszont kétségtelenül ez az a capella verzió.

A tegnapi bejelentésnek nagy sikere volt, azóta a kommentekben és levélben rengeteg kérés jött. A Head Over Heels letölthető pc-s remake-jét többen is ajánlották, és minő véletlen, éppen ezt táraztuk be mára. Aki nem ismerné az eredetit: a Spectrum és a C-64 legzseniálisabb kalandjátékáról van szó, ami messze megelőzte a korát. A cím szójáték: a „head oveer heels” angolul azt jelenti, hogy „hanyatt-homlok”, ez esetben viszont szó szerint is érthetjük, hiszen a program két főhőse Head és Heels, és az előbbi néha az utóbbi fejére áll. Head lassú, nagyot ugrik és tud pisztolyt használni, Heels ezzel szemben gyors, kicsit ugrik és egy táskával tárgyakat cipelhet arrébb. Őket néha külön-külön, néha együtt használva kell végigjárni a(z akkori mércével mérve) brutális méretű játékteret, a játékmenetet természetesen sok rejtvény fűszerezte. A cuccról anno az 1001 játék könyvsorozat negyedik részében volt leírás, ami itt olvasható (áldja meg a jóisten azt, aki ezt beszkennelte). A leírás a 40. oldalon kezdődik és a 64. oldalnál ér véget, ez mutatja, hogy nem egy ötperces játékról van szó.

Folytatjuk a múltidézést: a mai, flashben újraéledő Commodore-klasszikus a Nebulus, ami a kazettamásoló korszakban gyakran előforduló névmutációknak köszönhetően Tower Topplerként is ismert volt. A remek ügyességi játékban egy beazonosíthatatlan fajú lénynek kell feljutnia mindenféle tornyok tetejére a tornyok oldalán elhelyezett lépcsőket és átjárókat használva, miközben elkerüli vagy lelövi az ellenséges sprite-okat. A remake csodálatos és hűen követi az elődöt (ó, azok a hangok!), még a bónuszpályát is leprogramozták.

És még egy kísérlet: alkalmanként nemcsak online játszható, hanem ingyenesen letölthető programokról is írnánk itt. Jelezzétek, hogy ezzel az ötlettel mennyire értetek egyet, addig is itt egy másik Commodore-klasszikus, az Impossible Mission letölthető pc-s verziója. A program nagyon szépen követi a nagy elődöt (a grafikát is csak egy picit tupírozták), viszont van benne egy óriási bug, ami miatt 3-asnál jobb értékelést nem adhattunk. A játékban ugyebár robotokat kicselezve kell mindenféle puzzledarabokat összeszedni, összesen 36 darabot, és ezekből aztán egy 9 betűs jelszót lehet összerakni. A pc-s változatban azonban gyakran előfordul, hogy nem kapunk meg egy puzzledarabot (helyette egy másikat kapunk meg másodszor is), ezért a küldetés valóban lehetetlenné válik. Nagyjából minden negyedik próbálkozásra azért végigjátszható a cucc.

Kezdjük a C64 Indiana Jonesával, Rick Dangeroussal. Veszélyes Rick a nyolcbites korszak egyik platformsztárja volt köszönhetően a jól megtervezett pályáknak és a cuki grafikának. A flashes verzió kottára követi az eredetit (Ctrl+fel a lövés, Ctrl+le a bomba), sajnos azonban a C64-es trainerek (sőt, POKE-kódok!) nagyon hiányoznak. A játék ugyanis elég nehéz, és csak a pálya megtanulásával lehet előbbre jutni. Azért egy próbát mindenképpen megér.

Update: Persze, kiderült, hogy megint én voltam a béna. Van trainer (örökélet, öröklőszer), csak a Home billentyűt kell megnyomni hozzá.