Közveszélyes Munkakerülő

Furcsa, nyomasztó, zseniális program a Time Fcuk, ami alapjaiban platformjáték, de néhány eleme inkább a logikai játékokhoz húzza. Például lehet benne két réteg között váltani, mint a Shift sorozatban, és ezt ki is kell használni a pályákon. És persze vannak kapcsolók, ládák, gravitációt megváltoztató nyilak, meg ami az ilyen játékokba kell, kellő mértékben adagolva. A retrós grafika és a beteg keretsztori – jövőbeli énünk üzen értünk, és az ő utasításait kell követnünk, de azt nem mondja meg, hogy miért – érdemel még említést, lenyűgöző a játék stílusa. (Köszönjük szantaii nevű olvasónknak a linket.)

Nem új játék, de eddig érthetetlen módon elkerülte a KMK-t a Mirror Image, ami kicsit lassan indul be, de annál jobb ötletekkel nyűgözi le az embert pályáról pályára. Az alapötlet valószínűleg egy, a diákok értetlenségétől megfáradt geometriatanárnak juthatott eszébe: ha a gyerekek nem értik, mi az a tengelyes tükrözés, mutassuk meg nekik flashjátékkal. A Nitrome csapata látott fantáziát az ötletben, és meg is volt a gém alapkoncepciója: kell egy varázsló, aki csak egy tengelyre merőlegesen tudja magát teleportálni, és aki halálakor hisztérikusan sikít, célba éréskor pedig mániákusan kacarászik. Ezt még megfűszerezték a tőlük már elvárt csavarokkal: adtak hozzá egy kis többszörös tükrözést, némi önklónozást és pár speciális tulajdonságokkal rendelkező szörnyet - és kész is az addiktív, de néha agyvízforralóan szemétparaszt játék.

A Crush the Castle című várrombolós mókának nagy sikere volt pár hónapja a blogon, most megérkezett hozzá a Players Pack, azaz a játékosok által készített pályák. A játékhoz több mint 1400 kastélyt építettek a játékosok – gyanítom, hogy ezek között néhány magyar, urambocsá’ KMK-olvasó műve is megtalálható –, a készítők ebből válogattak ki ötvenet a Players Packhez. A játékmenet amúgy nem változott: mindenkit meg kell ölni a védett kastélyokban úgy, hogy rájuk omlasztjuk a mennyezetet, tornyokat, falakat. Akinek ez túl egyszerű, próbáljon meg minden pályát aranyérmesre (bizonyos számú lövéssel) teljesíteni.
[alternatív link]

Először is szeretnék elnézést kérni minden linuxos látogatótól: az Age of Speed 2-höz az elődjéhez hasonlóan jár a shockwave címke. A többieknek pedig jó szórakozást kívánok - az elsőre nehézkes, ámde logikusan működő irányítás megszokható, a felvehető bónuszok (rakéta, pajzs, stb.) feldobják a játékot, és hálisten az ellenfelek se vasárnapi mazsolák.

Gonosz, nagyon gonosz ember volt, aki a Higher! című ügyességi játékot elkövette. A program az UP! című film sikerét lovagolja meg, amennyiben egy házat kell minél magasabbra juttatnunk úgy, hogy egyre több lufit aggatunk rá. Viszont az égből folyamatosan bombák esnek, ezeket el kell rángatnunk a ház útjából, illetve egy bombával felrobbanthatunk egy másikat. A robbanó bombák pénzeket hullatnak el, ezeket fel lehet venni, a pénzen pedig fejlesztéseket vásárolni, amikkel még több pénzt kaphatunk, még magasabbra juthatunk vagy a lufijainkat láthatjuk el egy kis védettséggel. A lufikat ugyanis a bombák kidurrantják, és a házunk ekkor lejjebb ereszkedik. Szóval úgy néz ki a dolog, hogy egyik kezünkkel mozgatjuk a házat, másikkal meg felváltva rángatjuk a bombákat és kapkodjuk a pénzérméket – elég stresszes játékmenet, én húszezer méterig bírtam. Az viszont érdekelne, hogy van-e vége a játéknak, és ha igen hány méternél.
[alternatív link]

Kellemes kis szerepjáték lenne a My Pet Protector, ha nem csak csigatempóban lehetne haladni vele. Mert megvan benne minden, ami kell – csomó fejleszthető tulajdonság, tápos tárgyak, egyre nehezebb dándzsönök, miegymás –, csak éppen olyan szűkmarkúan méri a sikerélményt, hogy az már kicsit elveszi az ember kedvét. Az ellenfelek például igen hamar kezdenek túl nehézzé válni, ezért edzeni kell magunkat, de ahhoz meg pénz kell, ahhoz meg dolgozni kell, de az meg stresszesen nem megy, a stresszértékünk meg gyakorlatilag bármitől nő. Szóval aki megpróbálkozik ezzel, az készüljön fel arra, hogy felszáll a szopórollerre. Azért így is el lehet tölteni vele pár órát, a képen látható varázstárgy neve pedig azt jelzi, hogy a fejlesztőknek humorérzékük is van.

A Rockitty ügyesen ötvözi az ügyességi játékok, a flipper és az egyklikkes játékok játékmenetét. Hősünk egy egyszemű macska, aki az űrben folyton elkolbászol az űrhajójától, ezért nekünk kell a járműhöz irányítani őt. Ez a macsek hátirakétájával lehetséges, amivel egy irányba megküldjük a derék jószágot... aztán imádkozunk, ne az legyen a vége, hogy vernyákolva kipörög az űrbe, mint Darth Vader az első cséhában. Természetesen vannak spéci pályaelemek – például ragacsos felületek, amiken meg tudunk tapadni, vagy a tejút, amiben menet közben is változtathatjuk a mozgásunkat –, ezeket ügyesen ki kell használni, hogy elérjünk célunkat. Egyetlen baj van csak a programmal, ami a Nitrome-játékok gyakori problémája: macskánk a Szemétparaszt galaxisban repked, irgalmatlanul nehéz már a hatodik pálya is (illetve túlságosan a szerencsén múlik a siker).

Gyors és egyszerű (értsd: még én is végig tudtam vinni walkthrough nélkül) point-n-click játék az Abuba the Alien. A sztori a szokásosan kezdődik, űrlény jön, lezuhan, majd elindulna világot látni, ha már itt van. A különbség, hogy Abuba békés lény, ennek megfelelően nem igazán jön be neki a földi élet, és szeretne inkább hazamenni, nekünk pedig ebben kell segítenünk neki. Egy kis lazításra pont jó, de lesz még ma bejegyzés.

Kezdjük ezt a hideg őszi hetet egy kis rombolással, mondjuk zúzzuk atomjaira a Földet. Vagy akár több Földet, a Destroy Earth Now! célja ugyanis ez. A játék körítése szerint a vogon építkezési hivatal szimulátorán edzünk éppen, hogy megtanuljuk, hogyan kell helyet csinálni a bolygóközi sztrádáknak – aki nem tudja, kik azok a vogonok, sürgősen olvassa el ezt a könyvet. Egy űrhajót irányíthatunk, amivel véges számú torpedót lőhetünk ki a meg-megjelenő Földek felé, más bolygókat nem szabad kilőni. Néha jönnek hadtápos űrhajók, ezek újabb torpedókat vagy pajzsokat hagynak hátra, amiket fel lehet szedni. Ha több torpedónk van, úgy húzzuk magunk után ezeket, mint az ismert Snake játék kígyója. A feladat tehát jól manőverezni, és az egyre durvább szinteken teljesíteni a kvótát, miközben a későbbi pályákon már a Földek is visszalőnek. Mindezt Douglas Adams előtt tisztelgő poénok (például vogon versbombák) teszik szórakoztatóbbá, bár a negyedik pályán már úgy éreztem, láttam mindent. Nem ez a játék fogja megváltani a világot – csak elpusztítani –, de ideig-óráig szórakoztató darab. (Köszönjük a linket Komavary cimbinek, aki egyenesen Japánból küldte az url-t.)

Nyúlfaroknyi kikapcsolódást jelent csak az Alice is Dead - Ep 1, de a címéből ítélve lesz folytatása. A történet szerint: "Megérkezel Csodaországba, ez jó. Alice halott, ez rossz. De a legrosszabb, hogy fogalmad sincs, ki is vagy te..." A többi az összerakós point-n-click-ek szabályai szerint derül ki sorra, ahogy haladunk előre. A játék tényleg rövid, úgyhogy nem is mondok többet, nem lövöm le a poént. Remélem, a következő rész hosszabb lesz.
[alternatív link]

A Heat Rush leginkább a Kamikaze Race-hez hasonlít, a cél azonban más: itt a minél nagyobb távolság elérése helyett különböző pályákat kell teljesíteni adott időn belül. Vannak achievementek is (például ütközés nélkül vagy még rövidebb idő alatt végigmenni egy pályán), amikért különböző fejlesztéseket kapunk meg. Nem fogja megváltani a világot, de még mindig jobb, mint dolgozni.
[alternatív link]

Jelentem, megvan az egyik alltime kedvenc flashjátékom. Kezdeném a sztorit a blog egyik első flashjátékával, a Planarityvel, amit imádtam, de nagy fájdalmam volt, hogy nem voltak benne rendes pályák, csak véletlengeneráltak. A játékban egyébként az volt a feladat, hogy élekből és csomópontokból álló objektumokat – úgynevezett síkgráfokat – kellett kibogozni úgy, hogy ne legyenek egymást metsző élek. Aztán jött az Untangle, ami már pályákra tagolódott, de a játékmenet kicsit unalmas lett egy idő után, és a 17 pályát is hamar végig lehetett vinni. Viszont most megjelent az Untangle Deluxe, és teljesen levett a lábamról, annak ellenére, hogy fizetős. A játékban háromszor 16 pálya van, ezek közé kis sztorit is kerekítettek a készítők (egy eregetés közben elszállt sárkány madzagját kell kibogozni), és olyan új elemeket hoztak a játékmenetbe, mint a fix pont, ahova mindenképpen kell kerülnie csomópontnak, vagy a fix él, amit nem szabad metszeni, de elmozgatni sem lehet. Az első 16 pálya ingyenes, és ezekkel is jó ideig el lehet szüttyögni, a többi 32-ért viszont fizetni kell. Én megtettem, 6 kemény dollárt kellett fizetnem – ennyiért nemcsak a full játékot kapja meg a júzer, hanem hozzáférést is fél évre egy egész játékosoldalhoz, ahol hasonló full játékokkal lehet játszani. Szerintem teljesen baráti egy mozijegy áráért, de azért lesz még ma bejegyzés azok kedvéért, akiknek a 16 ingyenes pálya is elég ebből.

Az első néhány pálya után majdnem kikapcsoltam a Nudge-ot, mert ugyanolyan volt, mint az összes többi ládatologatós játék. Aztán valamiért mégis tovább játszottam, és nem bántam meg. Annyira újszerű és zseniális a műfajában, hogy azonnal a kedvencem lett. Itt ugyanis nem csak arról van szó, hogy néhány ládát arrébb teszek, aztán majd csak lesz valahogy, hanem a pályaelemek reagálnak a mozgásunkra. Nagyon észnél kell lenni, főképp azért, mert órákon át képtelenek leszünk dolgozni miatta. Azért nem kap mégsem ötöst, mert az átvezető animációk feleslegesen lassúak, és a zenéje kifejezetten idegesítő.
[alternatív link]

Amikor először megláttam az On The Edge-et, a Bloxorz jutott eszembe, de aztán hamar kiderült, hogy csak a grafika hasonló, a játékmenet egészen más. Ugyanis míg a Bloxorzban az volt a cél, hogy téglánkkal végiggördüljünk a pályákon, addig ebben a játékban egy kocka a főhősünk (mármint nem egy geek, hanem tényleg egy kocka), amivel a talajt kell lebontani. A legtöbb pályaelemre csak egyszer lehet rágördülni, de akadnak kétszergördülős és teleportálós elemek is. A 15. pályáig legalábbis ezzel a két speckóval találkoztam, aztán meguntam a dolgot (összesen egyébként 30 pálya van). Több extrával és szivatással sokkal jobb játék lehetett volna ez, de azért érdemes egyszer nekifutni. És köszönet a találatért Zöldborsó fedőnevű munkakerülőnknek.

Na, most nem maradtam le a Bejeweled Blitz toplistájáról, törlés előtt még csináltam egy mentést. Meg persze a többi, a blogban szerepelt facebookos játék listájáról, közkívánatra a Hell’s Kitchenéről is. Remélem, örül a már 670 tagot számláló facebookos KMK-kollektíva. A toplisták fentről lefelé, balról jobbra haladva: Pixel Ranger, Bejeweled Blitz, Typing Mainac, Biotronic, Waka-Waka, Geo Challenge, Hell’s Kitchen.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy a csajok nagyon hasítanak Bejeweledben: négy helyet csíptek meg a tízből, ami messze felülreprezentálja a kommuna hölgytagjainak arányát (a 670 júzerből kb. 15-20 százalék nő). Úgy látszik, ez a játék nagyon megy nekik, másik kedvencük pedig a jelek szerint a Hell’s Kitchen, és itt be is fejezném ezt a gondolatmenetet. Egyébként a Pixel Ranger, a Typing Maniac, a Biotronic és a Waka-Waka toplistája megnézhető a júzerem Boxes fülén, ez többé-kevésbé rendszeresen frissül.

(Ha össze akarod mérni a tudásodat a többi KMK-s olvasóéval, jelöld be a kmkforeva_KUKAC_gmail_PONT_com emailcímen elérhető felhasználót a Facebookon.)

Régen volt Nitrome-játék a blogban, pedig a fejlesztőstúdió megbízhatóan szállítja a szép grafikájú és jól átgondolt játékokat. A Parasite is ilyen darab, főhőse egy szenyó kis alien, aki megérkezik egy idilli bolygóra, hogy kicsit levigye az ingatlanárakat a puszta jelenlétével. Húsz pályán kell összegyűjtenünk néhány ektoplazmacsomagot, ezek előtt természetesen rengeteg leküzdendő akadály áll. A gondokon a szokásos platformjátékos megoldások – ugrálás, elrontás, hajkitépés, újrakezdés – mellett úgy lehetünk úrrá, ha parazitaként megszálljuk a bolygó élővilágának egyes képviselőit. A pillangómacskával(?) például repülni tudunk, a kék behemóttal törünk-zúzunk, a bolygó vaddisznója lőni tud, és így tovább. Ötletes, aranyos, szemétparaszt – igazi Nitrome-játék.

Nagy rajongója vagyok azoknak a játékoknak, amelyekben mindent, de tényleg mindent kell ilyen vagy olyan módon a lehető legnagyobb távolságra eldobni, ellőni vagy bármi módon röptetni. Ezek azok a játékok, amik igazán hosszadalmas munkakerülésre nem alkalmasak, ugyanakkor a legtöbbjük remek humorral van megfűszerezve, és igen szórakoztatóak tudnak lenni. Ezt a posztot ennek szellemében ezeknek a hajigálós játékoknak szentelem. Hasonló gyűjtemény egyébiránt már volt itt a KMK-n.

Kezdjük a sort az Ice slide című darabbal, ami az állathajigálós játékok sorát gyarapítja. Egy csúzlival kell egy rozmárt kilőnünk és a lehető legmesszebb juttatnunk. Az állat fiziológiájából adódóan a rozmár nem tud repülni, így a távolságot nem a levegőben, hanem a földön tudjuk némileg megnyújtani úgy, hogy hősünk a tőle elvárható módon mászni is tud egy keveset. Akadályok és ugratók nehezítik vagy éppen könnyítik a dolgunkat a cél elérésében.

A következő inkább a sport kategóriába sorolható, amennyiben a patkányok gerelyhajító versenye sportnak tekinthető, hiszen a Rats and spears erről szól. A versenyen induló patkány egy fogpiszkálót próbál a segítségünkkel minél messzebbre hajítani. A grafika remek, jópofa távolságmérők és versenybírák dobják fel a játékot.

A Stinky bean fling jelmondata talán az lehetne, hogy ha büdös a bab, hajítsd jó messzire. Egy bizarr külsejű babszem ebben a játékban a szenvedő alany, akit egy, a hátára erősített madzag segítségével megpörgetve, majd elengedve tudunk útjára indítani. A távolság növelésében itt egy láthatóan dühös macskamajom van a segítségünkre, akit időről időre rávehetünk, hogy taszajtson egyet szerencsétlen zöldségen(?).

A most következő darab nem flash, hanem shockwave, így aki ettől hidegrázást kap, gyorsan ugorjon a következőre. Karácsony van - na nem itt és most, de a játékban mindenképpen. Ilyenkor pulyka a menü, aminek mindenki nagyon örül, leszámítva a pulykát. Harcos vegetáriánusoknak ajánlom a Turkey flinget, itt ugyanis a sütés elől kell megmenteni a vacsorának valót, természetesen légi úton. Remek humor, sok "power up", számtalan földet érés jellemzi, és madarunk tud némileg repülni is, bár ez a képen is látható nyilvánvaló okokból kifolyólag ellenkezik a fizika és az aviatika minden törvényével.

És most adjunk az igazi kreténségnek! Egy kétrészes rekeszizom-gyakorlat a soron következő GDP-romboló. A Wedgie toss és Wedgie toss 2 rendhagyó abban a tekintetben, hogy itt nem egy eszközt kell használni, hanem szerencsétlen alak alsógatyájának jól irányzott kihúzásával és elengedésével küldhetjük alanyunkat az amúgy igen kalandos városnézésre. Karjainak csapkodásával és a tereptárgyak segítségével tudjuk messzebb és messzebb röptetni emberünket. A repülés, a pattanások és főként a különféle végállomások sok vidám percet fognak szerezni, abban biztos vagyok.

Az utrakretén kategóriába sorolható a Ren and Stimpy´s Crazy Cannon. Itt egy ágyúval kell az egyébiránt rajzfilmhős nagyonhülye kutyát(?) kilőni és minél messzebb reptetni. Szörnyű belegondolni, hogy gyermekeinket ilyen figurák szórakoztatják, mivel a rajzfilm a Nickelodeonon megy. Menet közben phinghatunk egy jókorát, hogy új lendületet vegyünk, a kiadott pukit pedig szerencsés esetben egy-egy megpattanásunk során elfogyasztott kukával pótolhatjuk. Végállomásunk lehet macskaalom, tuskó (nem a szomszéd), satöbbi.

A sort jelenlegi kedvencem, a Taz's jungle jump zárja. Kedvencem, mert a rajzfilmre jellemző módon szénné röhögtem magam rajta. A hangok, Taz dumája egy különösen sikeres kilövéskor, a talajfogások egyszerűen remekek. Egy pálmafát csúzliként használva, majd repülő mókusként vitorlázva juthatunk egyre messzebb, ha ugyan sikerül odafigyelni röhögés közben. Három lehetőségünk van, ebből kell a maximumot kihozni. Lehet, hogy olimpiai szám lesz Londonban?

Már kicsit beleőrültem ebbe a játékba: katt-katt, mozgás, katt-katt. Pedig szép darab a Medieval Rampage 2 25 szinttel, 5 főszörnnyel, 20 féle szörnnyel és több mint 10 féle fegyverrel. Egyetlen hátránya a hangos és szörnyű zene, amit én nem tudtam lehalkítani, sem kikapcsolni (de biztos meg lehet csinálni). Körülbelül másfél óra az egész, az elején könnyű, de a vége nagyon nehéz. Lehet medálokat (achievment) is gyűjtögetni, és ha végigvittük a játékot, pályakészítő és survival játékmód is rendelkezésünkre áll.
[alternatív link]

Megvan az abszolút kedvencem különbségkereső kategóriában. Imádtam a Dreams-et és a Piroskát is, de az Isis mindenen túltesz. Aprólékosan kidolgozott, gyönyörű képek, melyek a múlt század eleji rémregények illusztrációit idézik. Idegborzoló zene, az a fajta, amit a filmekben arra használnak, hogy még azelőtt össze[moderál]d magad, hogy a gonosz megjelenik. Az első három képnél nem is nagyon tudtam a különbségekre figyelni, annyira lenyűgözött a játék atmoszférája. A végén kiderül, hogy egy most megjelenő könyvet reklámoz, de ez annyira már nem is számít: simán ötös. Most már csak az a kérdés, hogy fogok elaludni?!
[alternatív link]
(Az alternatív link ez esetben sokkal könnyebb játékot takar, a Kongán nehezített, extra változat található.)

A Civiballs első részére nem lehetett sok panasz, és szerencsére a másodikra se lehet. A feladat ugyanúgy a golyók megfelelő színű kosárba való juttatása a láncok elvágásával és a pályaelemek ügyes felhasználásával. A játék kicsit változatosabb lett az új elemek miatt, de mintha az első résznél egy kicsit könnyebb lenne. Őszi péntek délelőttre való, könnyed darab.
[alternatív link]

Pár hónapja keresett meg István, aki böngészőben játszható kártyajáték fejlesztésére adta a fejét. Elmondása szerint a Sinecron című játékon legalább féltucat ember dolgozik hónapok óta. Íme három lap és a kártyahátlap képe, István jóvoltából (lekicsinyítve, mert csak így fért ide, egyébként a szövegek jobban olvashatók):

Mint látszik, egy stratégiai kártyajátékról van szó (voltak már ilyenek a blogban), ami a történelmünkre épül, és amiben az időutazás körül bonyolódnak a dolgok. Nem olyan hagyományos, lehozom-a-szörnyet-és-megtámadom-az-ellenfelet kártyajáték, mint például a Magic, a Sinecronban ugyanis az időutazós trükkökkel befolyási zónák felett kell átvenni az uralmat a végső győzelemhez. A honlapon egyébként bétatesztelőket keresnek (már szeptemberben indul a bétateszt), szóval akit érdekel a dolog, jelentkezzen. A teljes játék indulása - amiben már pakliszerkesztő is lesz - még bizonytalan, de tutira valamikor idén lesz a start. A fejlesztők a későbbiekre hetente bővülő lapkínálatot ígérnek, napi versenyeket (akár pénzdíjakkal), mindenkori ingyenes tartalmat és egy olyan rendszert, amivel turbózhatjuk kicsit az eredményeinket azáltal, ha haverokat hívunk meg a játékba.

Ez eddig nem hangzik rosszul, természetesen a fejleményekről beszámolok a továbbiakban, ahogy halad előre a fejlesztés. Szóval további kulisszatitkok jönnek, stay tuned. A játékmenetről például biztosan lesz egy részletesebb bejegyzés, miután hamarosan játszom Istvánnal pár meccset.

Hűtők, festmények, plazmatévék várnak arra, hogy porrá zúzzuk őket - nagyjából erről szól a Max Damage. Azért kicsit többről van szó, ugyanis nem lőhetünk akármennyit, és a minimum pontszám elérése egyes pályákon bizony agyalást igényel. Egy biztos, a 49 pálya, és a lövedékek változatossága jóidőre taccsra vágja a GDP-t.
[alternatív link]

Utolsó rejtvényünk eredményhirdetése következik: a Hitman Blood Moneyt Juhos Anita nyerte. Nyereménye mellé kap mindenféle apróságot (póló, rágó, toll), a CD Projekt Kft-nek pedig ezúton is köszönöm az előző tíz hét gyümölcsöző együttműködését, és azt, hogy elláttak Legjobb Választás játékokkal. A nyeremények most egyelőre elfogytak, de a későbbiekben egészen biztosan lesznek még rejtvények. Többen jeleztétek, hogy a végére kicsit unalmassá vált a képrészletes feladat, ezért várom a javaslatokat, milyen rejtvényeket látnátok szívesen.

A BeluGerin Games remekbeszabott stratégiai játékkal állt elő, méghozzá tavaly december 30-án - rejtély, hogy kerülhette el eddig a figyelmemet. A Battle Gear célja roppant egyszerű; meg kell hódítani a világot. Ezt három nemzet, illetve közösség bőrébe bújva tudjuk megtenni. Az USA és szövetségesei, Oroszország, és természetesen Kína hadvezetőjeként indulhatunk a világ leigázására. Hogy a KNDK miért maradt ki az opciók közül, az kérdéses. Remek grafikával, hangulatos hanghatásokkal és igen összetett fejlődési rendszerrel találkozik az, aki belefog a játékba. A csaták alatt pénzt és tapasztalati pontokat gyűjthetünk. A pénzt a csata folyamán egységek vásárlására, míg a tapasztalati pontokat képességeink, egységeink, bázisunk, satöbbink fejlesztésére használhatjuk. A különböző fegyverek, járművek, tankok, miegymások száma egyébiránt lenyűgöző. Gyalogosokból van vagy nyolc féle, ugyanennyi jármű és repülő, számos tank, torony, löveg és speciális egység vár kifejlesztésre. A pályák a lehetőségekhez mérten változatosak. Van, amikor csak gyalogos, vagy csak légi egységek bevetésére van mód, van, amikor egy fajtából egyszerre csak egy, van, hogy több is gyártható, de mindenkor igaz, hogy egyszerre legfeljebb tizenhat egységünk lehet a csatamezőn. A játék igen hosszú munkakerülésre ad alkalmat, tekintve, hogy több órányi zavartalan játék után a 43. pályán járok és még sehol a vége. És ez még csak az első kampány...

Ha valaki ráismer erre a játékra, az nem véletlen: a Frantic 2 (nem túl meglepő módon) a Frantic folytatása, így elődjével találkozhattunk már itt. A második részben kicsit változott a dizájn, kicsit a fejlesztés, kicsit a zene, kicsit a játékmenet, összességében azonban nincsenek forradalmi újítások, így marad neki a négyes osztályzat. A disztrojra éhező tömeget azért lecsillapítja egy ideig.