TJ fedőnevű munkakerülőnk küldte be a Palisade Guardian 2 linkjét (az első részről itt írtunk). „Új fegyverek új ellenfelek egy-két apró fejlesztés, jó idő elklikkelni” – írja emberünk, és igaza van: nagyobb fejlesztések tényleg nem kerültek a játékba, csak…
Kezdjük a hetet egy kis agyatlan űrhajós disztrojjal. A Starmageddon éppen olyan „lőjél szét mindenkit, aki mozog, és a pályák között fejleszd az űrhajódat” játék, mint a Frantic, a Frantic 2, a Pixelvader, vagy a Red Fluxion volt, és semmi újat nem mutat azokhoz…
A tegnapi játék nagyon kis nyúlfarknyi volt, ezért hétvégére megkapjátok a Robokill 2-t. Az első rész már volt itt a blogon, jófajta felülnézetes lövöldözős marhaság, a folytatás pedig még szebb, mint elődje volt. Sajnos ennyiben ki is merülnek az újdonságok – a…
Mivel is lehetne jobban zárni a hetet, mint egy szemétparaszt vérfürdővel? Igen, nagyon véres, nagyon szemétparaszt, first person zombimészárlás következik, kiegészítve egy kis szerepjátékkal. A Hellvolution készítői úgy gondolták, a zombik nem olyan lassú lények, mint a…
Skutnik-rajongó szívem megmelegedett, amikor megtaláltam a Where is 2010? című röpke szösszenetet. A Daymare Town remek grafikájával készült játék a szokásoktól eltérően nem point-n-click, sokkal inkább platformjáték, de ez mit sem von le értékéből. Aranyos, néhány perc…
A Zombie Hooker Nightmare XXX-Mas egy remek példa arra, hogyan lehet egy jó ötletből gagyi játékot csinálni. A zombis játékok amúgy is közkedveltek a blogon, itt ráadásul még az alapok is rendben vannak. Vicces, gyorsan fogyó fegyverek, mikulássapkás élőhalottak, a karácsony…
A Deep Freeze a szokásos miniclip-es grafika, gyilkos tekintetű télapó fagyasztópisztollyal... Mi kell még a boldog karácsonyhoz? Az ellenséges manók, macskák, kutyák lefagyasztása után még egy jót beléjük is kell rúgni, hogy eltűnjenek a pályáról, és kész. Na jó, a…
Rég posztoltunk már várvédős játékot. A múltkori pingvines lövegtoronynál megtudhattuk, micsoda vérengző fenevadak ezek az elsőre védtelennek tűnő állatok. A Penguin Massacreben épp egymás ellen harcolnak, mi Pingvinrambót irányítjuk, aki a globális felmelegedés hatására…
Aki délelőtt végigaprította a Hereticet, annak itt a még zúzósabb folytatás: a 96-os Hexen flashverziója. D'Sparil, a gonosz kígyólovas halott, de az elvetemült testvére, Korax még vígan sanyargatja Cronos birodalmát. Három hős indul útnak, hogy végezzen vele és minden útba…
A Wolf 3D, a Doom és a Quake után itt egy újabb kultikus ős-FPS, a tűzköpő gargoyle-ok és kőóriások véres-belezős középkori világa: a Heretic. A 94-es eredetit a Raven Software kalapálta össze a Doom-motorhoz, amit szinte pixelenként rajzoltak újjá. 15 éve még csak a nyilakkal…
Quake flashben – ennél több magyarázat nem is kell a Quake Flashhez, szerintem mindenki ismeri a kilencvenes évek egyik legjobb shooterét. A flashes portolás egy az egyben visszaadja a klasszikust, csak szokás szerint az irányítással vannak gondok, legalábbis az egeret sehogy nem…
Hoppáhoppá, az Atarinak új weboldala van. Ez önmagában még nem nagy újság, de van rajta egy menüpont, ahol ősrégi Atari-játékok korhű flashverziójával lehet játszani. A választék egyelőre hat játékból áll, ezek a következők: Adventure, Asteroids, Battlezone, Crystal…
A Trap Master szépen ötvözi a várvédő-lövegtonyos stratégiákat a hagyományos disztrojjal. A címszereplő csapdamester, azaz a játékos feladata, hogy megvédje a várában levő kincsesládát, amit egyre erősebb hullámokban támadnak behatoló harcosok, katapultok, varázslók és…
Csodálatos disztrojjal állt elő az inkább trükkös és cuki játékairól ismert Nitrome. A Graveyard Shift játéktechnikailag olyan, mint a jó öreg játéktermi gép Operation Wolf volt: szép lassan gördül a pálya, azon fel-felbukkannak ellenfelek, nekünk pedig le kell lőnünk őket,…
Érzékeny lelkűek nehogy kipróbálják a Hobo című kreténséget, a verekedős játékok rajongóinak viszont mindenképpen ajánlott. Egy csövessel kell feldúlnunk egy csendes városka nyugalmát, kezdetben csak üthetünk és rúghatunk, később már mindenféle kombó (köpés, fikázás,…
Mi mással folytatódhatna a legjobb retró lövöldözéseket bemutató alrovatunk, ha nem a démonvadászos fps-ek királyával, a Doommal. Eredetileg a Java PC emulátoros verzióját akartuk megmutatni, és jól lehúzni, mert irányíthatatlan, és nincsenek benne hangeffektek, de cariboo…
A KMK-kollektíva megint ad egy balhorgot a hazai GDP-nek, a HypeGames ugyanis flash verziót készített az fps játékok ősatyjából, a Wolfenstein 3D-ből! Most már munkaidőben is kaszabolhatunk egy jót az okleveles náci- és zombivadász Blazkowicz ügynökkel, a csoffadt művirágok…
Negyedórányi kellemes kikapcsolódást nyújt a Miami Shark. A játék egyszerű, mint a faék: egy szupercápa bőrébe bújva felfalhatunk delfineket, búvárokat, emebreket, vadkacsákat, miközben hajókat robbantunk fel és repülőket húzunk a víz alá, mindezt meghatározott idő…
Vannak őrült tudósok, aki megelégednek egy Frankensteinnel vagy egy Gólemmel, de nem ilyen a The Tickler tébolyult zsenije. Ő kibernetikus katonai robotot teremtett, ami (aki?) nevéből ítélve hosszú, elektromos kezeivel halálra csiklandozza a szerencsétleneket, akik a karmai közé…
„Bár a játékpályázatról jócskán lemaradtam, remélem megér egy külön posztot, csak mert magyar” – érkezett az üzenet Szabó Árpitól, a Jet Fighters fejlesztőjétől a KMK levelesládájába. Hát persze hogy megér, jó kis repülős disztrojjal van dolgunk, ami…
Kezdjük ezt a hideg őszi hetet egy kis rombolással, mondjuk zúzzuk atomjaira a Földet. Vagy akár több Földet, a Destroy Earth Now! célja ugyanis ez. A játék körítése szerint a vogon építkezési hivatal szimulátorán edzünk éppen, hogy megtanuljuk, hogyan kell helyet csinálni a…
Kezdjük a hetet egy kiadós verekedéssel, amit ezúttal a Troll’s Rage biztosít. „Hangulatilag olyan, mint a Golden Axe volt, csak itt több a vér, és a kombó” – írja róla beküldője, -pé- fedőnevű munkakerülőnk. És valóban: oldalt gördülő pályákon kell…
„Kicsit ugyan már régi játék, de szerintem megér egy postot a D-Day Defender” – írja Gabylondo, aki kisebb leírást is mellékelt a linkhez. „Első ránézésre sima védekezős játékkal van dolgunk, de egy-két kör után kiderül, hogy komoly mögöttes tartalma…
A disztrojt követelő népnek álljon itt a Vox Populi Vox Dei, ami egyszersmind a retrodizájnú játékok szép példája. Hősünk elrabolt gyereke után merészkedik be a vérfarkasok birodalmába, és puszta kézzel intézi el a bestiákat. Műfajilag kellemes platformjáték némi akcióval,…
zombihentelős játékok annyi fajtája jelent már meg korábban a blogon, hogy sokáig azt hittem, nem lesz olyan, ami meg tudna lepni. Hála az égnek, tévedtem. A More Zombies ugyanis vicces sztorit, túléléses és védekezéses játékmódot, sőt időre gyilkolást is tartalmaz, szépen…
Utolsó kommentek