Pofonegyszerű, és emiatt csak rövid munkakerülésre alkalmas játék a Plumet. A feldat mindössze annyi, hogy egyre lejjebb jussunk a pályán, miközben az akadályozó pályaelemek egyre gyorsabban jönnek felfelé. A grafika egyszerű, de a zene jó, a pályák viszont lehetnének kicsit változatosabbak.
A point-n-click kalandjátékok sorát gyarapítja a Little Wheel. Szerencsére nem pixelvadász-szemétparaszt stílusú, a kellemes és könnyű jelzők jobban illenek rá, a grafikája pedig zseniális. Egyetlen baja, hogy túl könnyű és rövid, így elég hamar lehet végezni vele.
[alternatív link]
És akkor kezdjünk visszaállni az üzemszerű működésre, mondjuk egy TD (Tower Defense, azaz lövegtorony) játékkal. Bő egy hónapja jelent meg a Desktop TD Pro, ami azóta nagy kedvencem lett (az első része már volt korábban a blogban). A nevéhez illően egy asztalon, egy dobozkában kell tornyokat építeni, amivel szokás szerint meg kell ölni az ellenséget. Mindenki ismeri a lövegtornyos játékokat, ezért szerintem nem kell nagyon tovább részleteznem, nálam kiérdemelte az ötöst.
Az előző napokban kiment a játékpályázat nyolc pályaműve, ezekre a következő másfél héten lehet még szavazni. Június 22-én hétfőn lezárom a szavazást és eredményt hirdetek. Szerintem egyébként a felhozatal egész jó lett, a 8 játékból 6 programot többször is elővettem egy kis munkakerülésre.
Végül, de nem utolsósorban álljon itt Gyökeres Vilmos alkotása, a Space Pixels, ezzel teljes a pályaművek sora. A játék érdekes példája annak, hogy valaki gonoszságra használja a mesterségét: nyilvánvaló, hogy Vilmos ért a flashjátékkészítéshez, van érzéke a kivitelezéshez is – nekem legalábbis bejött a fekete-fehér minimalista grafika és a zene –, de a játék annyira szemétparaszt, hogy ihajj. Egy forgó emberkét kell végigirányítani a pályákon úgy, hogy nem megyünk neki a falaknak és az akadályoknak, és bizony az alkotó több pályán eléggé szűkösre szabta a helyet. Még jó, hogy van szintválasztási lehetőség, így mind a 11 pályát ki tudtam próbálni, a negyediknél ugyanis teljesen elment a kedvem a további kísérletektől, miután hússzor egymás után meghaltam. Aztán az ötödiket második próbálkozásra megcsináltam, és a tizedik is elég hamar ment, tehát a nehézség nem egyenletes. Összegezve, nekem úgy tűnik, a játékélmény kicsit háttérbe szorult a technikai brillírozás mellett, de ez utóbbit csak dicsérni tudom (az aszteroidás és a sötét pálya is tök jó ötlet volt). A négyes osztályzatnál kötöttem ki, kis melóval ötös is simán lehetne. (Értékelési szempontokról bővebben itt.)
Még két versenyző van hátra az I. KMK Játékpályázat pályaművei közül, az egyik Soothsayer alkotása, az Asteroids 4K. A címből is látszik, hogy a program egy Asteroids-klón, illetve hogy nagyon pici: 4, azaz négy kilobájtos. Ez utóbbi nem kis fegyvertény az egyre többet töltögető flashjátékok korában, ugyanakkor az ilyen szélsőséges optimalizációs (vagy inkább minimalizációs) kísérletek a játékélmény ellen dolgoznak: a programba semmi nem fért bele az alap funkciókon kívül, nincsenek nehézségi szintek, változatosabb játékelemek, satöbbik. Szóval elég hamar rá lehet unni, ugyanakkor a technikai bravúr dicsérendő, és az is szimpatikus, hogy a szerző a forrást is mellékeli, más alkotókat is bátorítva. Nálam így végül összejött a hármas. (Értékelési szempontokról bővebben itt.)
Hogy ne csak a pályázatról szóljon ez a hét, következzen a Polygonal Fury, ami az egyklikkes játékok táborát erősíti. Ilyen játékból már posztoltam párat, ezekben egy jól kivitelezett láncreakció összehozása a cél. A Polygonal Fury két aprósággal dobja fel a műfajt. Egyrészt azzal, hogy többféle bigyó mozog a képernyőn, és mindegyik máshogy továbbítja a játékos klikkelésének hatását (a kör területen robban, a négyzet négy irányba durran szét, a háromszög pedig a mesterlövész a játékban). A másik újítás, hogy lehet fejleszteni a bigyókat, ami nagyon feldobja a játékot. Négy nehézségi szint van szintenként tíz pályával, minden pályán legalább egy bronzérmet szerezni kell – az utolsó szinten ez már elég nehéz feladat.
[alternatív link]
„Zogtar vagyok a Xarsia32-ről. Azért jöttem, hogy szanaszét alázzalak kő-papír-olló teniszben” – közli a keretsztorit Madafaka fedőnevű munkakerülőnk pályaműve. A feladat tehát az, hogy a kő-papír-olló szabályait követve küzdjünk egy űrlénnyel: ha ő adogat (vagyis ő mutat először kőt, papírt vagy ollót), bizonyos időn belül kontráznunk kell a megfelelő válasszal, ha pedig mi... nos, akkor imádkozzunk, hogy a véletlengenerátor nekünk kedvezzen, és Zogtar elrontsa a válaszát. Egyszerű a program, mint a faeke, alig pár perces munkakerülésre elég, de ennél nagyobb baj, hogy a kivitelezés valami borzalmas. A játék pistikegrafikája valószínűleg percek alatt készült, a zenét másodpercek után kapcsoltam ki, a kezelőfelület átgondolatlan és a játék egyszerűségéhez képest nehezen követhető. (Sokára vettem észre például, hogy a játékos válasza a bal alsó sarokban jelenik meg, mert annyira le van csúszva, hogy kilóg a játéktérből.) Sajnos ez az a bizonyos rossz értelemben vett amatőrizmus, amiről az értékelési szempontoknál beszéltem, szóval kettest vések be az ellenőrzőbe. (Értékelési szempontokról bővebben itt.)
Folytatom (és még a héten be is fejezem) az I. KMK Játékpályázatra érkezett játékok posztolását. NightH következik a sorban, aki az aknakeresős versenyzőhöz hasonlóan szintén kész játékkal nevezett még a pályázat kihirdetése napján. Mint írja, a Bunch című logikai flashjáték valamikor két éve készült egy kurzusra beadandó háziként, így aztán nem a kinézetre helyezte a hangsúlyt, hanem arra, hogy minél több funkciót, algoritmust belevigyen. „Szóval alap kinézet, alap vindózhangok az effektek, de a programozás részébe geográfus hallgatóként kicsit beleizzadtam. Nincsenek semmiféle nyerési szándékaim, tudom, hogy gagyi az egész, inkább csak kedvet csinálnék azoknak, akik azt mondják: nekem csak gagyi van, azt nem mutatom meg. Lássuk azokat is! :)” – írja NightH. Pedig nem kell ennyire szégyenkeznie, mert bár a kivitelezés valóban nem a játék erőssége, a játékmenet és a technikai háttér simán összehozza a hármas osztályzatot. A cél az, hogy a színes bogyókat felcserélve minél több azonos színű bogyócsoportot rendezzünk egymás mellé, és megnyomjuk a „Begyűjt” gombot, mielőtt az időnk elfogy. Csak a szomszédos bogyókat lehet felcserélni, és cserélni csak akkor szabad, ha a felcserélt golyók egyike az új helyén szomszédos egy vele azonos színűvel. A begyűjtés után pontokat és plusz időt is kapunk, de végül csak elfogy az idő, ekkor véget ér a játék. Logikai játékhoz képest meglepően pörgős, és ha belemelegszik az ember, már a kivitelezés sem zavarja annyira. Bár annyit azért még elmondanék, hogy a zene legnagyobb erénye az, hogy ki lehet kapcsolni. (Értékelési szempontokról bővebben itt.)
Lexand volt az első, aki jelentkezett a pályázatra – még a kiírás napján. Szóval ő kész játékkal nevezett, ami miatt kicsit kilóg a sorból. Meg más szempontból is kilóg a sorból, mert az ő játéka a legegyszerűbb a felhozatalban – sajnos túl egyszerű ahhoz, hogy sokra vigye. Sima aknakereső cucc 10*10-es pályán 10 aknával, minimalista grafikával, zene nélkül. Semmi pályaméret- vagy bombaszám-állítgatás, és még arra sem figyel, hogy az első kattintás biztosan ne aknára essen. Szóval ez az értékelési sillabusz szerint erősen a „látszik, hogy az alkotója nem foglalkozott vele eleget” kategória, vagyis kettes. Másrészt viszont nagyra becsülöm Lexand bátorságát: azt, hogy elsőként és nyilván nem a babérok reményében próbált kedvet csinálni többeknek a pályázathoz már az első napon. (Értékelési szempontokról bővebben itt.)
Az RE Match-3 már kicsit gyengébb pályamű, de azért ennek sem kell elbujdosnia szégyenében. Van fedőnevű alkotója nagyon kritikus magával, a következő kommentárral küldte el művét: „Egy primitív logikai játék, amiben 3 egyforma elemet kell egymás mellé keríteni. Nagyon egyszerű szegényke, talán az egyetlen érdekes pontja, hogy az egész javascriptben van írva.” Én még azért hozzátenném a „rúgás” opciót, amire oldalról belibben egy nagy, szőrös láb és megbolygatja kicsit a táblán levő elemeket. Ez nagyon tetszett, mint ahogy a játék grafikája is olyan kedvesen béna, a félszemű királylánnyal meg az animált boszival hozza a műszaki főiskolák féléves programjainak báját. Zene és hang viszont itt sincs. Játéktechnikai szempontból is vannak kifogásaim: ugye az lenne a cél, hogy az egyforma elemeket egymás mellé rendezgetve átszínezzünk minden mezőt (ha ugyanis három sorban levő elem eltűnik, a mezőik háttere sárgára vált). Nos, én átszíneztem mindent, és nem történt semmi. Illetve csak egy pálya van, ami eléggé korlátozza a munkakerülési lehetőséget. Jó viszont, hogy vannak speciális elemek, amikkel több pontot, időt (merthogy időre megy) és rúgásokat szerezhetünk, illetve a halálfejekkel a játék végét siettethetjük. Értékelni könnyű, mert szó szerint illik rá, amit a 3-as osztályzathoz írtam: „Nem egy erős pályamű, de van benne valami, ami azért megfogja a játékost, szóval az ember végül is nem bánja a vele eltöltött időt.” Vant pedig további alkotásra buzdítom. (Értékelési szempontokról bővebben itt.)
Mint ígértem, a héten kiposztolom a KMK játékpályázatára beküldött pályaműveket. Folytassuk a sort Matzi művével, a Savage Shapes című ügyességi játékkal. Hősünk egy kör, négyzet vagy háromszög attól függően, hogy a pályákon megtalálható alakváltó állomásokon milyen formát választunk. A kör fel tud tapadni a plafonra és ott haladni, a háromszög felugorva képes maga alá támadni és lerombolni bizonyos pályaelemeket vagy ellenfeleket, a nehézkes négyzettel pedig oldalirányba rombolhatunk. A cél a megfelelő alakváltásokkal eljutni a pályák végére. Az ötlet szerintem nagyon jó, de egyik-másik pálya nagyon szemétparaszt lett (nem kellene újratermelődniük az ellenfeleknek), szóval kell hozzá egy kis kitartás. A grafika okés, zene viszont egyáltalán nincs. És a játék nagy hátránya, hogy nem indul el minden böngészőben (legalábbis nálam). Egyébként Matzi az egyik pályázó, aki nem flashben készítette el a programot. Értékelésnél az erős hármas és a négyes alá ingadoztam, és mint látni, vajszívem van. Az alkotónak van érzéke a játékkészítéshez, ez látszik, és a Savage Shapes mindenképpen az erősebb pályaművek közé tartozik. (Értékelési szempontokról bővebben itt.)
Dobos Bence Flapo című alkotása nyitja meg a pályaművek sorát. Ügyességi-logikai játékkal van dolgunk, amiben egy golyót kell elirányítani a kijáratig, miután áthaladtunk minden világos pályaelemen (ezek azután eltűnnek). A feladatot a jól megtervezett pályák teszik változatossá, továbbá az a tény, hogy a pályák nem síkban épülnek fel, hanem több egymásra rétegezett szinten (ezek között ugrató elemekkel lehet közlekedni). A grafika a célnak megfelel, a zene kifejezetten jó, egyik-másik pálya viszont erősen szemétparaszt, szóval van benne kihívás is. Értékelésnél az erős négyes és az ötös alá között ingadoztam, végül a pályatervezés miatt ez utóbbi felé billentem. (Értékelési szepontokról bővebben itt.)
A KMK második szülinapja alkalmából flashjátékkészítő versenyt hirdettem, aminek a határideje június elsején lejárt. Érkezett is 8 pályamű, a következő napokban ezeket szép sorban kitolom a blogra, lehet rájuk szavazni. A tisztelt közönség véleménye, illetve a sajátom titkos matematikai algoritmus szerinti súlyozott átlagából születik majd meg a végeredmény, az első három helyezett dobozos játékokat kap.
A versennyel kapcsolatban két dologra hívnám fel a figyelmet. Az egyik az, hogy bár a 8 játék kevésnek tűnhet, én nagyjából ennyire számítottam. Ez volt az első játékpályázat a blogon, természetes, hogy kicsiben kezdtük el – lesznek még ilyen versenyek a következő években, nagyobb nyereményekkel és támogatókkal, és bizonyára egyre komolyabb pályaművekkel. Ezek most az úttörők, akiket tisztelet illet a bátorságukért, igyekszem is még így az utolsó pillanatokban szerezni valami vigaszdíjat azoknak is, akik nem jutnak be az első háromba.
Ezen kívül szeretnék lefektetni néhány játékszabályt a szavazáshoz. A pályaművek pár hét alatt készült alkotások, lelkes amatőrök munkái, ezért nem szabad ezeket a Gemcraft 0-hoz, a Reemushoz meg a többi nagyágyúhoz hasonlítani. Itt nincs külön grafikus meg hónapokig húzódó fejlesztés, és a pályázatra nevező alkotók meló vagy tanulás mellett dobták össze a játékaikat, nem napi nyolc órában. Szóval a szavazáshoz a következő sillabusz használatát javaslom:
5 – Jól átgondolt játék amatőrhöz képest kellemes körítéssel, az alkotónak jó esélyei lennének a profi ligában is.
4 – Játéktechnikailag korrekt, bár nem feltétlenül eredeti program, aminek a kivitelezése döcög itt-ott. Kis tanulással az alkotó még sokra viheti.
3 – Nem egy erős pályamű, de van benne valami, ami azért megfogja a játékost, szóval az ember végül is nem bánja a vele eltöltött időt.
2 – Ezzel már komoly bajok vannak, a játék a rossz értelemben vett amatőrizmus jeleit mutatja: összecsapott, bugos, látszik, hogy az alkotója nem foglalkozott vele eleget.
1 – Játszhatatlan bitkupac, nem nagyon lehet mentegetni. Az alkotó egyáltalán nem vette komolyan, hogy mit ad le a pályázatra.
A napokban posztolt The X-spothoz hasonlóan a ClickPLAY is nagyban hasonlít a Hoshi Sagára, csak itt play ikonokat kell megtalálni csillagok és X jelek helyett. Kellemes a grafika és a zene, viszont szerintem túl könnyűek a pályák és a játék sem alkalmas hosszabb munkakerülésre. Egy próbát azért mindenképpen megér.
A Bug War nem sok újat hoz a többi területfoglalós stratégiai játékhoz képest (Phage Wars, Nano War), de az a pár apróság nekem elég volt, hogy végigvigyem. Lövegtornyokkal védhetjük sajátjainkat, és a tapasztalati pontjainkból erőt vagy sebességet szerezhetünk. Külön plusz pont a főhős rovarok fejlődése, a játék végére kifejlett hadsereg válik a kezdetben kicsit béna lárvákból.
[alternatív link]
Az X-spot nagyon hasonlít a Hoshi Sagára (amiből nemrég már a harmadik rész jelent meg), annyi a különbség mindössze, hogy a játékosnak nem csillagot, hanem egy X-et kell megtalálnia az egyre furmányosabb pályákon. Nem egy tartós darab, de nagyon aranyos és ötletes cucc. Egyetlen bajom volt vele: nagyon könnyű, bármelyik Hoshi Saga több kihívást rejtett.
[alternatív link]
A már korábban posztolt Cranergy Ballhoz hasonló játék az Amberial Axis, csak itt áfonya helyett egy valódi golyót kell a célhoz navigálni, miközben érintjük az összes ellenőrzőpontot, és elkerüljük a piros négyzeteket. Kellemes szórakozás, ráadásul saját pályát is készíthetünk, ha meguntuk a 25 gyárit.
[alternatív link]
Ki szereti a jó öreg aknakeresőt? A LaserBox játékélményben ahhoz hasonlítható, bár a játékmenet jelentősen eltér. Adott mennyiségű dobozt kell összetörnünk, anélkül, hogy az azok között itt-ott elrejtett tükröket is összezúznánk (mert az ugye, hét év szerencsétlenséget jelent... no meg a játék végét). Ehhez egy lézerfegyvert hívhatunk segítségül, ami kétféle módon tud üzemelni: vagy folyamatos sugarat lő ki, amelynek útjából a tükrök helyére következtethetünk, ám ettől még csak próba-szerencse alapon lehetne dönteni. A másik üzemmódban lassabb impulzust bocsát ki a kütyünk, ami csak korlátozott mennyiségű dobozon tud átmenni (eggyel több, mint az adott pálya oldalhossza), ám közben számolja, hogy mennyin haladt át. Ezt egy-egy kacifántosabb helyzetben felbecsülhetetlennek fogjuk találni, sokszor ugyanis két-három tükrön is átmegy az a lézersugár, amit első blikkre úgy véltünk, hogy csak egy helyen "kanyarodott". A játéknak akkor van vége, ha minden üres dobozt összetörtünk, és minden tükröt bejelöltünk a pályán. Három szinten játszható (8x8, 12x12, 16x16), ami garantálja a hosszasabb munkakerülést.
[alternatív link]
Elsőre ijesztően ronda játék a Closure, aztán az ember kipróbálja, és rájön, milyen ötletes. Fekete-fehérben játszódik a cselekmény, hősünk dolga az, hogy fénnyel világítsa meg maga előtt az utat. És most jön a csavar: csak a fényes részekre lehet rálépni, illetve -ugrani, a sötétben mindenképpen lezuhanunk, még akkor is, ha tudjuk, hogy elvileg egy útnak kellene lennie előttünk. Szóval a fény a lételemünk, ezt kell trükkös módokon végigküldeni a pályákon. De inkább próbáljátok ki, rögtön világos lesz, mire gondolok. Világos, ééérted.
[alternatív link]
Szenvedélyesen szeretem a különbségkereső játékokat. Nem az "egyszer végignyomom, és kész" típus vagyok, addig szeretek játszani, amíg minden egyes vacak kis eltérést meg nem találok. Talán ezért bosszantott fel annyira a City tour. Nem ez életem legjobb játéka a műfajban, bár jól meg van hegesztve, mert sokszor újrajátszható, sokáig nem kezdi ismételni magát. Azzal húzott fel, hogy amikor már minden, de minden különbözőséget megtaláltam, még akkor sem tudtam ezüstéremnél jobb eredményt elérni. Ha megfeszülök, sem tudok benne tizenhétezerpárszáz pont fölé keveredni, a ranglista szerint meg 22400 kell az aranyhoz. Tény, hogy ezt eddig még senki sem érte el...
Aki pedig nem lelkesedik az újrajátszásokért, de a keresgélés nem ellenszenves neki, annak ajánlom a kedvenc oldalam egyik játékát, a Daily Witness-t. Négy héten keresztül követhetjük két nyomozó munkáját, akik különféle rejtélyeket oldanak meg bűnügyi helyszínek, házkutatások, kihallgatások során. Természetesen a képenként tíz differencia között van egy-két nyom is, ami továbbviszi a cselekményt. Egyszeri darab, de a műfaj kedvelőinek üdítő kikapcsolódás lehet.
A tegnapi filmcímkereső játék posztja alatt előjött egy nagyon hasonló program, ezt linkelném ide, mielőtt eltűnik a kommentek között. Az M&M’s promójátéka, de attól még nagyon szórakoztató, ebben is 50 filmcímet kell megtalálni egy kép szereplőiről asszociálva. Horrorokat, sci-fiket és thrillereket rejtettek el a képben Hitchcocktól Fincherig – nekem éppen ezért volt kicsit könnyebb, mint az előző cucc (nagy horror- és scifirajongó volnék).
Szeretném a magam egyszerű eszközeivel gyarapítani a munkakerülési lehetőségeket, egyszersmind lehetővé tenni, hogy ne csak a játékfejlesztői pályázaton indulók nyerhessenek mindenki kedvenc blogjában, éppen ezért rejtvényrovat indul a KMK-n. Egyelőre havi rendszerességgel, aztán meglátjuk, mekkora sikere lesz. Fent látható egy kép, ami 4*4 kisebb képből áll össze, ezeket a blog eddigi termésének képeiből vagdostam ki – vannak köztük azonnal felismerhetőek, és olyanok, amiket csak némi keresgélés árán lehet megtalálni. Ennek a 16 játéknak kérem a címét ebbe a postaládába. Azt mondanom sem kell, hogy aki a kommentekben elspoilerezgeti a címeket – vagyis elrontja mások szórakozását –, azt kíméletlenül és figyelmeztetés nélkül kimoderálom, esetleg némi tiltással megfejelve. A helyes megfejtők közül három tárgyat sorsolok ki, ezeket a Frogdesign Shop ajánlotta fel, köszönet érte. A megfejtés beküldési határideje június 25., a megfejtéssel együtt küldjétek el azt is, melyik tárgyra fáj leginkább a fogatok. A következők közül lehet választani:
Amikor nyolcadikban megszereztem a Bíborvörös dolgozószobát, már olvastam korábban is detektívregényeket. Sherlock Holmes mégis lenyűgözött, és olyan akartam lenni mint ő. A Scene of the Crime visszarepített ebbe a korszakomba, és végre én is igazán jót nyomozhattam. A játék sajnos rettentő rövid, és nem is túl nehéz, de jó a képregénygrafika, a zene hangulatos, és maga a történet is elég fordulatos ahhoz, hogy tíz percet nosztalgiázzunk vele. Szinte éreztem a pipafüstöt a befejező képsorok alatt. Több feladattal, kicsit nehezebb megoldásokkal tökéletes lenne. Várom a második részt.
A macskák veszélyes állatok, bizonyítja be a Cat Invasion. Rövid, de annál szórakoztatóbb játékkal van dolgunk, ami kb. 10 perc munkakerülésre alkalmas. Mint a képen látszik, háromféle léggömbös macska támad: a mezei, a gyors és a páncélozott, ez utóbbinak nem lehet a léggömbjét kilőni, magát a macskát kell. Jó értelemben vett amatőr játék, erős négyest érdemel.
Utolsó kommentek