Érdekes játék a Guide Lines, amiben egy golyót kell végigpattogtatnunk a csapdákkal teli pályákon úgy, hogy a golyó alá rajzoljuk azokat a platformokat, amiken megpattanhat. Olyan, mint egy furcsa fallabdajáték, csak itt éppen a falhoz nem érhetünk hozzá. Háromféle platformtípus, gyűjtögethető izék, 31 változatos pálya, mégis kicsit döcögős a megvalósítás. Az ötlet viszont szuper.
A LocoRoco 2 a PSP legzseniálisabb játéka (a második helyezett pedig az első rész), amiben nagyon leegyszerűsítve egy kisgömböccel kell végiggurulnunk a pályákon és felszedni mindenféle jóságot, miközben idétlen kis dalok szólnak. A játék promójának része egy flashjáték is, amiben hat nagyon egyszerű pályán kell kibontani virágokat a megfelelő színű gömböcökkel (a gömböcök között a házikójukban váltogat hatunk). Sajnos az átirat nem a legtökéletesebb: a PSP-re szabott remek irányítás – tulajdonképpen nem is magát a gömböcöt irányítjuk, hanem a pályát döntögetjük alatta – billentyűzeten kicsit elhasal, de ha ezt megszokjuk, egész szórakoztató játékot kapunk.
Nekem mindig az volt a bajom a régi Mario játékokkal, hogy nem volt bennük elég disztroj. A Mario Combat alkotói is így érezhettek, mert ahogy a játék beküldője, Lootsch írja, „örökzöld pixeles hősünk most a teknősökre nem csupán ráugrik, hanem válogatott ütésekkel, rúgásokkal küldi őket a lávába, fiatalkori Mortal Combatos emlékeket felelevenítve.” Sajnos ezt csak néhány pályán teszi, én negyed óra alatt végigtoltam a játékot, úgyhogy lesz még ma post. Addig is következzen egy kis mariós múltidézés Tibi bácsival.
Akárki akármit mond, a Nitrome játékai zseniálisak, mert mindig csavarnak egyet a megszokott játékműfajokon. A Fat Cat például olyan klasszikus lövöldözős (shoot’em up) cucc, amiben pályaelemeket is kell tologatni. Ráadásul egy kövér macskára is kell vigyázni főhősünkkel, aki egy sérthetetlen bagoly. A bagollyal vonszolgatjuk a tehetetlen macskát, közben lövünk és a pályát is alakítjuk – remek szórakozás, a grafika és a zene pedig a régi Sega és Nintendo konzolokra készült játékokat idézi.
„Művészi grafikájú játék, amiben egy hollót kell kivezetni az alvilágból” – írja Trambó, aki levelében rögtön kilenc játékot küldött be a blognak. A Crow in Hell valóban mutatós darab, viszont eléggé szemétparaszt, amennyiben a „ha hozzáérsz a falhoz, meghalsz” típusú, nehéz ügyességi játékok táborát gyarapítja. Még szerencse, hogy vannak benne checkpointok és mentés.
„Azt hiszem, erre mondják, hogy „az erőszakot öncélúan ábrázoló”. Hétfőre vagy péntekre tökéletes” - írja tsabeeka a Rage 3-ról. Maradjunk a hétfőnél, bár a pálcikaemberkéket mészárlás időtlen szórakozás. A grafikát nem nagyon lehet dicsérni, de vér és robbanás nagy mennyiségben van.
[alternatív link]
„Igazán élvezetes, barkóbaszerű játék, melyben ellenfeled Akinator, a zseni dzsinn” - írja az Akinator anonim beküldője. „Ugyan csak igazi és kitalált személyekre lehet gondolni, de a dzsinn meglepően pontos. Akinator feltesz legfeljebb 20 kérdést, amire legjobb tudásod szerint válaszolni kell (Igen/Talán, részben/Nem tudom/Valósznűleg nem/Nem). Ha véletlenül nem találta volna ki, illik jelezni, és megadni a személy nevét, rövid bemutatását (pl.: Henrik(Anglia királya)). Ha túl sokan játszanak, várni kell egy picit. Vigyázat, addiktív! Angol/francia/héber/német nyelvtudás szükséges a játékhoz.” Tényleg elég okos a cucc, House dokit 12 kérdésből kitalálta, de még Puskás Öcsi is megvolt húszból. És amikor át akartam verni, és magára Akinatorra gondoltam, azt is kitalálta. Rákosi Mátyásra már nem volt elég a 20 kérdés, de a neve ott volt a lehetséges találatok között. Tudja esetleg valaki, milyen algoritmussal dolgozik a játék? Érdekelne.
Nem kicsit beteg játék a Dungeons & Dungeons, ami ötvözi a Mario-szerű platformjátékokat, a retrós grafikát és a szadomazo külsőségeket. Egy dominával és hűséges szolgájával kell várbörtönökben kiirtani mindenkit (és a végén szokás szerint egy főellenséget), amihez korbácsot, seggbe dugható tollat és egyéb segédeszközöket vehetünk igénybe. Sajnos a pályák borzalmasan egyhangúak, ezért hamar unalomba fullad a cucc, de pár hangos röhögésig kitart.
Az In the Doghouse pedig régi adósságom. Nitrome-os cucc, tehát cuki grafika és nehéz pályák garantálva, a cél pedig egy kutya eljuttatása egy ház egyik pontjából a másikig – ehhez azonban a megfelelő elemek tologatásával meg kell építeni a kutya útját, ráadásul egy szemétkedő macskát is el kell kerülnünk.
Remek ötlet gyatra kivitelezéssel – így lehetne jellemezni a Color Infection című logikai játékot, amiben sárga golyókkal kell megfertőznünk barnákat és fordítva. A lényeg a golyók mozgásának megfelelő időzítése, amit a rózsaszín falak megszüntetésével érhetünk el. A képen látható pálya után a játék megkapta nálam a szemétparaszt taget.
Elnézést a tegnapi post elmaradásáért, egy régivágású logikai játékkal próbálom behozni a lemaradást. A Domino Knight 2 ötvözi a jó öreg Sokoban és az Atomix erényeit: van benne csúszkálás, ládatologatás, meg ami kell, a cél a főhős lovaggal felszedni a pénzeket, majd eljutni a homokóráig.
Érdekes logikai játék az enDice, amiben dobókockákat kell tologatnunk. Egy kockát annyiszor tolhatunk el, amennyi a rajta levő érték, az érték minden tolásra eggyel csökken. A cél a szaggatott vonalas mezőkre tologatni a kockákat, de úgy, hogy minden szám elfogyjon róluk. Egyszerűnek hangzik, de a tizenötödik pálya környékén már nem olyan könnyű, ugyanis azt is figyelembe kell venni, hogy a kockákkal el lehet tolni egymást.
[alternatív link]
Visszatérő GDP-rombolónk Ficsor Gergely, akinek az egyik szemétparaszt játéka már szerepelt a blogban. Gergő most újabb játékot készített, ezúttal egy XOR című logikai programot. „A játék célja, hogy az összes kockát lebontsuk megadott idő és kattintás alatt” - írja az alkotó. „Ha rákattintunk egy adott területre, az ott lévő kockák átváltanak a következő színükre, az utolsó szín után pedig leépülnek, vagy ha nincs kocka az adott helyen, akkor felépülnek. Első szín a piros, második a kék, harmadik a zöld. Nem minden esetben háromszínűek a kockák, viszont egy szinten minden kocka azonos színeket tartalmaz. A szóköz billentyűvel vagy az egérgörgővel forgathatjuk a formát. Így leírva biztos bonyolultnak tűnik, de kipróbálva nagyon egyszerű.” Tényleg egyszerű, bár egyik-másik pálya elég nehéz. A retrós grafika és zene viszont könnyeket csalt a szemembe.
Tamásnak köszönhetjük a Shore Siege linkjét. „Védekezős játék, de végre nem TD” – írja. „Zátonyra futott kalózhajónkat kell megvédeni mindenféle szörnytől. A buborékokat rozsdás szöggel, a madarakat kalitkával lehet leküzdeni, és így tovább. Sajnos hotkey nincs hozzájuk. Az elején szemétparaszt, a vége felé nagyon könnyű. Az aranyos grafika meg a rendhagyó ellenségek rövid munkakerülésre mindenképp alkalmassá teszik.” Én még annyit tennék hozzá, hogy a szörnyekért pénzt kapunk, amiért fejleszthetjük a fegyvereinket vagy a hajónkat javíthatjuk meg. Tíz javítás után elhagyhatjuk a zátonyt, aki igazán nagy kihívást akar, próbálja 11 körön (napon) belül teljesíteni a játékot (ez az egyik kongás challenge).
[alternatív link]
Kedves exkollégám, a jó Navarro küldte el az Auditorium linkjét, és nem kellett csalódnom az ízlésében. Az utóbbi idők legzseniálisabb, egyben legszebb játéka ez a logikai program, aminek a lényegét talán a fenti képen lehet a legjobban megérteni. Adott egy fénycsóva, amit körökkel terelhetünk a négy égtáj irányába. A terelés erőssége a kör méretétől függ, egy ügyesen elhelyezett körrel meg is lehet osztani a fénycsóvát. A cél a kis színes rovátkák feltöltése a megfelelő színű fénnyel (a fényt színes karikákon átterelve színezhetjük). A megvalósítás igen egyedi: minden egyes rovátka egy hangszert szólaltat meg, így ha mindegyiket feltöltjük a fénnyel, egy melódiát állíthatunk össze.
Egész hétre elegendő munkakerüléssel lát el a Feudalism II. A program mostanában a legnépszerűbb stratégiai flashjáték, bár szerepjátékelemek is akadnak benne bőséggel. Csapatot kell toborozni, majd egy hat birodalomból álló világban küldetéseket elvállalni, bajnokokkal megmérkőzni és ha már kellően megcombosodtunk, városokat, majd birodalmakat leigázni. Tizenkét karakterrel indulhatunk neki a kalandnak, mindegyiknek más a specializációja, és persze fegyverekkel, tárgyakkal és csatlósaink menedzselésével ezerféle módja van a tápolásnak. Nekem egyedül a csata megoldása nem jött be, igencsak átláthatatlan és irányíthatatlan, ezzel együtt rákattantam a játékra.
[alternatív link]
Vezessük le a hetet egy egyszerű, de addiktív kockajátékkal, ami a Zilch névre hallgat. Két játékos (vagy egy játékos és a gép) dob hat-hat kockával. Bizonyos kockakombók pontokat érnek (érdemes az első parti előtt megnézni a helpben, hogy mi mennyit, szólóban például csak az 1-es és az 5-ös ér valamit), ezekkel kell úgy kombinálni, hogy minél többet kaszáljunk. Ha elteszünk egy kombót, a maradék kockákkal újra dobhatunk, vagy el is bankolhatjuk az összegyűjtött pontjainkat, ha van már legalább 300 pontunk. Ha sikerül minden kockát értékesen „elfogyasztani”, újra dobhatunk mind a hattal, viszont ha egyszer is úgy dobunk, hogy nem jön ki semmilyen értékes kombó, zilch van, vagyis nulla ponttal bukjuk a kört. Ha egymás után három zilchet sikerül összehozni, még 500 pontot is vesztünk, a cél az összesen 10000 pont elérése. Talán mindez kicsit bonyolultnak hangzik, de két parti után világos lesz, aztán az ember már nem is tudja abbahagyni.
[alternatív link]
Ma homár molla fedőnevű visszaeső munkakerülőnk kapja meg a szócsövet, a Run című egyszerű és nagyszerű ügyességi játékot isteníti: „Vélhetőleg a világ egyik legjobb flashjátéka, a pénzügyi világválság valószínű kiváltó oka. Irányítása pofonegyszerű (jobbra-balra-ugrik), a játékmenet pörgő, villámgyors, egy pálya kábé 10-20 másodperc lehet (és ha meghalsz, egy tizedmásodperc múlva meg is van a restart). Emiatt rendkívül addiktív, volt olyan pálya, amit kábé századikra sikerült megcsinálni, de nem bírtam abbahagyni. Néhány pálya kissé szemétparaszt, de teljesíthető. Ám aki az 50. (utolsó) pályát végigtolja, az nem is ember. Nekem hetek óta nem sikerül.”
[alternatív link]
„Ezt még senki sem küldte be? Ez minden idők legjobb disztroja. Tankokat és egyéb járműveket kell egymásnak lökni, borítani, taszajtani, hogy szétrobbanjanak minél többen, minél gyorsabban. Ütközés, recsegés-ropogás, sokféle szép robbanás, fegyver és jármű. A lövedékeket csúzliszerűen kell kilőni, ami külön élvezet!” - írja Viplex a Momentum Missile Mayhem 2-ről, ami valóban szórakoztató darab a maga egyszerű módján. Van egyébként első és harmadik része is, bár olyan nagyon sokban nem különböznek.
[alternatív link az első részhez]
[alternatív link a második részhez]
[alternatív link a harmadik részhez]
Szokatlan játék következik most, egy logikai program, aminek komoly matematikai alapjai vannak. Ezeket az alapokat John Conway brit matematikus fektette le 1970-ben, és game of life, azaz „életjáték” néven váltak ismertté. Adott egy négyzetháló, amin teli és üres négyzetek vannak, a teli négyzetek egyedeket jelképeznek. Az egyedek állapota körönként (vagy ha úgy tetszik, generációnként) változik a következő szabályok szerint:
- ha a szomszédos nyolc mezőn 0, 1 vagy 3-nál több szomszéd található, az egyed meghal (vagyis a teli négyzet üres lesz),
- ha a szomszédos nyolc mezőn 2 vagy 3 szomszéd található, az egyed életben marad,
- ha egy üres mezőnek pontosan 3 szomszédja van, új egyed keletkezik (vagyis az üres négyzetből teli lesz).
Ezekből az egyszerű szabályokból aztán egész bonyolult dolgok következnek. Létrehozhatók például stabil és változó vagy stabil, de nem változó alakzatok, vándorló populációk, elpusztuló populációk, és így tovább. A The iRegularGame of Life ebbe a szép elméletbe vezet be 42 pályán, megadott számú egyed okos elhelyezésével kell teljesíteni pályánként különböző célt (hol egy populáció kiirtása a cél, hol egy bizonyos egyedszám elérése). Az első 10-15 pálya még elég könnyű, aztán nehezednek a feladványok, és az ember azon kapja magát, hogy a netet böngészi, hogy megtanulja egyes formációk működését. Maga a játék nem nagy eresztés, de leginkább azért, mert nehéz flashjátékot építeni Conway elméletére, az ember hajlamos csak próbálgatással megoldani a pályákat. Kipróbálni viszont mindenképpen érdemes.
Vannak ezek a „húzogasd végig az egérkurzort egy csapdákkal teli labirintuson úgy, hogy nem érsz hozzá a falhoz” típusú ügyességi játékok, amiktől én ugyan lábrázást kapok, de sokan szeretik. Volt itt a blogban már minimalista változat, magyar fejlesztés és egy igazán szemétparaszt is, a legújabb versenyző pedig a Bomba. A cucc a Nitrome játéka, szóval ahogy lenni szokott, van benne egy kis csavar: magunknak kell kirobbantanunk az utat mindenféle bombákkal. 30 szint szemétparasztság mindenkinek, aki szereti (és aki mazochista), a többieknek meg később lesz még egy post.
A Lovecraft művein alapuló horror-kártyajáték nagy siker volt itt a KMK-n, lássuk, egy sci-fi környezetben játszódó cuccnak milyenek az esélyei. A Mytheria szemérmetlenül lop más gyűjtögetős kártyajátékoktól (mindenekelőtt a Magictől), de azért egészen szórakoztatóak az egymás ellen küzdő frakciók. Kör elején választanunk kell, hogy maximális manánkat növeljük vagy lapot húzunk. A manakészletünk kör elején feltöltődik, ebből költhetünk egységekre, amikkel betámadhatjuk az ellent. A többi a szokásos módosítólapokon, illetve a támadás-védekezésben és a lapelőnyben rejlő taktikán múlik.
[alternatív link]
Annyian beküldtétek a Mirror’s Edge 2D-t, hogy muszáj kitennem. Pedig túl sok munkakerülés nincs a játékban: az ember ugrál, rohangál és összegyűjt mindent, amit lehet, mindezt pofás animációkkal. Hogy miért érdekes mégis a cucc, arra a cím a magyarázat: a program csodás 2D-s tisztelgés az egyik új sikerjáték, a Mirror’s Edge előtt. Nézzétek meg a lenti videót és világos lesz, miről van szó.
György csodás lírát írt a 99 Bricks című jenga-tetris keverékhez, át is adom neki a szót: „Nem is tudom, miért szeretem a tetrist. Talán mert egyszerű és természetes, mint a zsebhoki. És legalább mégsem az. Ez most az egyensúlyozós változat és a cél, hogy minél nagyobb tornyot építs. Elképzelem a programozót, ahogy a százezredik NemSikerültCsúcsotDönteni tetris után mérgében ír egy olyat, ahol pont az a lényeg, hogy minél nagyobb legyen rakás. Sötét szoba, monitortól barnult fiatal arc, kóla, chips a földön, dühtől torzba hajló vonások, majd katartikus megvilágosodás és gyors billentyűkattogás. Vált a kép és másnap reggel nem indul be a termelés, nem indulnak a tejesautók, nem dudál a busz, mindenki elbűvölten játszik. Jó reggelt.”
[alternatív link]
Nem kellett sokáig várni az amerikai elnökválasztás után az első obamás flashjátékra: a Zensoft nevű játékfejlesztő cég a választás után alig egy héttel előállt a Super Obama Worlddel. A program egy régi klasszikus, a Super Mario World egy feldolgozása, csak ebben a játékban nem Mariót, hanem az új elnököt irányítjuk és nem tekikatonák az ellenfelek, hanem lobbisták, kirúzsozott pitbullok (egy alkalommal Sarah Palin nevezte így magát) és persze maga Sarah Palin, aki motoros szánon támad. A fejlesztők a későbbiekben további pályákat is terveznek az egyébként elég nehéz játékhoz. Ha a győzelmet nem is, az elnökválasztás előtti őrületet több flashjáték is feldolgozta már, például a White House Tower Defense, amiben demokrata szamarak és republikánus elefántok küzdenek meg egymással egy stratégiai játékban.
A Super Mario World a Nintendo SNES konzoljának egyik legsikeresebb játéka volt a kilencvenes évek elején, több mint 20 millió példányban kelt el. A bajszos vízvezeték-szerelő, Mario főszereplésével készült széria egyébként a cég legsikeresebb sorozata. Mario először 1981-ben bukkant fel a Donkey Kong című játékban (ott még Jumpmanek hívták), és csak 1983-ban kapott önálló játékot, a Mario Brost. Azóta Mario több mint 200 videojátékban szerepelt már.
Utolsó kommentek