A „találd meg a két kép közti különbségeket” típusú játékokból posztoltam már néhányat, de most itt egy újabb, a Photo Hunt Game. A játék a Showtime két tévésorozatát promózza, de ennek ellenére szórakoztató és nem is könnyű. A megfejtés időre megy, három segítség van, így kell minél messzebb eljutni.
Ha valaki megkérdezné tőlem, mit jelent a postoknál a „disztroj” tag, csak elküldeném neki a Zeta Flow linkjét (amiért Smedet illeti köszönet). A játék ugyanis letisztult, csak a pusztításra koncentráló darab: egy puritán játéktérben lebeg kis űrhajónk meg egy sokkal nagyobb, brutális fegyverekkel védekező ellenfél, amit darabonként szétrobbantva kell megsemmisíteni. Ennyi. A gyári pályák mellett gyárthatunk sajátokat és mások gépszörnyeit is lezúzhatjuk, ezzel lesz ötcsillagos a játék.
Könnyű kis délutáni agypróba az LT Accent Game, amiben angolul beszélő emberekről az akcentusuk alapján kell kitalálni, hogy hova valók. Az ötlet csillagos ötös, a kivitelezés már nem annyira, mert mindig ugyanazokat az arcokat adja be a gép, vagyis csak egyszer végigjátszható tesztről van szó. És azt sem értem, miért beszél francia akcentussal a német lány.
A Hedgehog Launchot többen is beküldtétek, legutóbb Yarner kartárs. „A “lőjünk ki bármit, jó messzire” játéktípust keresztezi a menedzserjátékok stratégiai finomságaival, és egy olyan háttérsztorival, amitől a magunkfajta kelet-európainak kettéáll a füle a reminiszcenciáktól. A megnyerés pedig egyszerűen zseniális” – írja. És mennyire igaza van.
Újabb Nitrome-remek a Final Ninja, ami ugyan címében emlékeztet a régi jó C64-es klasszikusra, a Last Ninjára, de annyi baj legyen. A szokásos nehezen megszokható irányítás ötletes és szépen kivitelezett platformjátékot rejt: nindzsánkkal az ugrándozáson és ölésen kívül rejtőzködnünk is kell, illetve csáklyánkon himbálózva továbbjutni. Ez utóbbi eleinte a játék legidegesítőbb, majd ha már ráérzünk, a legszórakoztatóbb része.
A Totem Destroyer az utóbbi idők egyik legnépszerűbb játéka volt a blogon, de DUI nevű klónja még jobb - bár mint beküldője, GG írja, „elsőre kicsit gagyibbnak tűnik”. A grafika valóban nem nagy eresztés, a játékmenet viszont nagyon jó, a merev téglák mellett mozgó alkatrészek is vannak, és a játékban a totemet helyettesítő színes bigyókat mozgatni is lehet.
Flórának köszönhetjük a Hungry Blocksot, ami az egy éve posztolt Fishy egy variációja. Itt nem hallal kell kannibalizálni kisebb társainkat, hanem négyzettel, ami egyben az egérkurzor is. Pörgős, adrenalinos darab, jöhetnek a rekordok (nekem eddig 44 ezer pont). A játék zenéje egyébként külön piros pontot ér.
Csodás leletre akadtam nyolc évvel ezelőttről: egy cikkre, amiben az Index rácsodálkozott a flashjátékokra. „A flash nagyon kedves, gyors és egyszerű, az animáció királya, az ilyen formátumú játékok a web legjobb és legegyszerűbb játékai” – írja a kolléga az „Olcsó játék hülyegyerekeknek” című cikkben. A múltidézés természetesen csak az egyik korabeli kedvenccel teljes, legyen ez a The Urinal Game című rövidke poén, amiben a megfelelő piszoárválasztásról tanulhat a játékos.
Egyszerű, a Klotski-variációkra emlékeztető logikai cucc a Spin-In és folytatása. Ugyanaz a tologatós-szabadulós játékmenet, azt leszámítva, hogy ez inkább döntögetős-szabadulós. Vagyis egyszerre nem csak egy téglaelemet tolhatunk el, hanem az összest egy irányba, és ezt a csavart felhasználva kell eljuttatnunk a mosolygós négyzetet a kijáratig.
Sámán küldte be a Soviet Silo Defense linkjét a következő kommentárral: „Végre egy olyan játék, ahol nem Amerika a jó, hanem a gonosz. Amerikai bombázóktól kell megvédeni egy orosz atomsilót, olyan háború a zeppelinekkel-módra.” Én még a kivitelezést emelném ki, ez a vörös alapon vörös dizájn emeli a disztroj hangulatát.
A héten posztolt kalandok és logikai cuccok után disztrojt követelt több kommentelő is, nekik küldöm a Battle Fisht (meg mindenkinek, aki szereti). A cél minden pályán életben tartani halunkat vagy halainkat, amiket más halak (tüskés pikók, robbanó tengeri csillagok, stb.) igyekeznek kicsinálni. A halakat közvetlenül nem irányíthatjuk, de a vízbe kattintva fodrozódásokat kelthetünk, amivel eltéríthetjük őket. A víz felszínén aknákat engedhetünk le az ellenséges halakra, a tengerfenékről pedig gyógyító buborékokat küldhetünk fel. A játék sava-borsát az időzítés adja, illetve a pályák között megvásárolható fegyverek, amikkel felszerelhetjük halainkat.
Valószínűleg megszívatom a Mouzemaze-zel a laptoposokat, a játékban ugyanis az egérkurzorral kell bejárni mozgó elemekkel teli labirintusokat. Volt már néhány ilyen cucc (legutóbb egy magyar próbálkozás, A végzet kurzora), de eddig ez a legszebb a műfajban.
Aranyos kis point-n-click kalandot, a Stoneage Samet küldte be Tamás. Egy ősemberrel (aki minimum Homo erectus, mert eszközöket is készít) kell megállni a helyünket az őskorban: először életben maradni, majd családot alapítani, aztán egy brutális leszámolási jelenetben felszámolni egy ellenséges törzset. A játék nem túl nehéz és könnyen végig lehet játszani, úgyhogy lesz még ma post.
Némi angol nyelvtudás kell a Word Wine-hoz, de logikával is megoldhatók a feladványok. A megjelenő indákon szavakat kell elhelyezni úgy, hogy minden szó találkozásánál értelmes összetett szavak alakuljanak ki. A trükk az, hogy bizonyos szavakat több szóban is fel kell használni (például a „ház” szót a „kutyaház” és a „háztető” szavakban is). Látszólag egyszerű feladat, de a 60 feladvány között vannak nagyon izzasztóak.
Kockáztatva a népharagot belinkelem ezt az oldalt, ahol tonnaszám lehet lövegtoronyjátékokat (aka. tower defence) klikkolni. A legjobbak már szerepeltek a KMK-ban, de a Star Rebellion (ami alá azért teszek dragongamezes linket, mert csak ott elérhető a full verzió) nekem is új volt. A játék a műfajt próbálja ötvözni a Star Warsszal és talán kicsit a Starcrafttel, játéktechnikailag pedig a klasszik valósidejű stratégiák felé kacsintgat. Vagyis kell építkezni, nyersanyagot gyűjteni és persze lövegtornyokat felhúzni, ha pedig nagyon szorult helyzetben lennénk, erősítést vehetünk az ellenre dobott bombák formájában. A műfaj gyűlölőinek hamarosan jön egy újabb post.
A Pandemic (és folytatása, a Pandemic 2) minden idők legbetegebb játéka - és ezt akár szó szerint is lehet érteni, hiszen a programban egy vírussal kell kiirtani a Föld teljes lakosságát. A megfertőzött, illetve meghalt emberekért pontokat kapunk, amiket a vírus fejlesztésére költhetünk, hogy még hatásosabb, még jobban terjedő kórokozónk legyen. Az AI (vagyis az emberiség) a közlekedés leállításával, illetve a második részben vakcinafejlesztéssel és a vírushordozók irtásával próbálja megfékezni a járványt. Az első rész nagyon könnyű, a folytatás annál nehezebb, morbid témája ellenére nagyon összetett menedzserprogramot rejt.
Jó reggelt, jó disztrojt kívánok! Kezdjük a hetet egy kis űrbéli lövöldözéssel, az Asteroids nevű klasszikus adrenalinos feldolgozásával, a Vectoroidsszal. Többféle ellenségtípus, felvehető űrhajóextrák, a szokásos idegesítő irányítás. Bemelegítésnek tökéletes.
Akinek pedig nem tetszene az előbb posztolt antijáték, próbálja ki a Candy Shootot. Nem egy tartós darab, de ötletes, ahogy a Zuma-klónokból ismert „lődd ki az egyforma bigyókat” alapot kör alakzatban valósítja meg. Plusz az angyalos-ördögös környezet is aranyos.
Mindenki, akinek tele van már a púpja tower defence (aka. lövegtorony) típusú játékokkal, most revansot vehet a műfajon az Anti TD Game-mel. A játékban nem a tornyokat építő hatalmat, hanem a támadó egységeket kell irányítani, és minden pályán megadott számú egységet a védelmi vonalak közé juttatni. Ehhez egyrészt az egységek típusát és verzióját kell jól megválasztani, másrészt az útvonalat – nyilván a kevésbé veszélyes utakra kell terelni jószágainkat, esetleg arra, amerre pénzt vagy egészségügyi csomagot találnak. Az ötlet szuper, a megvalósítás kicsit felemás, de azért el lehet ökörködni a 10 pályával.
Mateusz Skutnik, a Submachine-sorozat és a Daymare-széria alkotója újabb projektje a 10 Gnomes, ami könnyed kis ujjgyakorlat a point-n-click kalandjátékok között: epizódonként tíz gnómot kell megtalálni a kattintható képeken, a kihívás csupán annyi, hogy a kis törpék nagyon elbújtak. Őszintén szólva, engem kicsit idegesített ez a koncepció, de bizonyára másnak jobban bejön. Skutnik úgy tervezte, hogy ebben az évben havonta készít egy epizódot. Eddig jól halad, már hattal elkészült:
1. rész: A háztetők
2. rész: Séta a parkban
3. rész: Kora tavaszi kert
4. rész: Ködös háztető
5. rész: A kikötő
6. rész: A csarnok
Az előző játék nem elég egy teljes napi munkakerülésre, ezért aljasul bedobok egy lövegtoronyjátékot azoknak, akik még nem unják a műfajt. Az opusz neve Jungle Hunt és semmi újdonságot nem hoz elődeihez képest, de korrekt darab és a grafikája is aranyos.
Könnyed, ötletes logikai játék a Totem Destroyer, amiben egy bálvány alól kell kiszedegetnünk megadott számú téglát úgy, hogy a szobrocska ne essen le a földre. A huszonöt pályát hamar le lehet darálni, de egyébként a játék roppant szórakoztató és egész jól modellezi a fizika törvényeit. Még néhány téglatípussal azért lehetetett volna bonyolítani, úgyhogy remélem, lesz második rész.
„Elég sok gépelős játékkal találkoztam már, de eddig ez tetszett legjobban” – írja Pikka a Typing Ninja Hunterről. A műfajban ugye eddig a Qwerty Warriors volt a nonpluszultra, de ez a nindzsás játék valóban überelte a hangulatával, a pályák közti minijátékokkal, illetve a fejlesztési lehetőségekkel.
Emlékszik itt valaki még a Wormsre (és folytatásaira)? Költői kérdés volt, hát persze, hogy mindenki emlékszik rá, nehezen lehet elfelejteni azt a programot, amit az Index olvasói három évvel ezelőtt minden idők legjobb pc-s játékának választottak. Pedig nem olyan játékról van szó, amitől a processzor leizzadja a szilikonzsírt: adott két (vagy több) csapat harcos kedvű kukac, rengeteg fegyver és egy egyszerű kétdimenziós terep, a többi már célzóképesség és taktika dolga. Nagyon hasonló alapokra épít a Nitrome új gyöngyszeme, a Mutiny, még néhány fegyver is a Wormsre utal (például a pattogó banánbomba). Ha végzünk a tizenöt pályával (engem már az ötödiken ugráló szemétparasztmajmok is megizzasztottak), kétszemélyes módban is küzdhetünk. Egyetlen negatívum talán az irányítás, amit kicsit szokni kell: nekem az vált be, hogy az egérkurzort mindig a képernyő közepén használtam, csak helyváltoztatásra és lövésekre, a pályát pedig iránybillentyűkkel mozgattam (így pontosabban fel lehet mérni, miként fokozódik a nemzetközi helyzet).
A logikai játékok és az „escape room” típusú kalandjátékok ötvözete a The Dark Room és folytatása, a The Dark Complex. Meg kell szokni a stílusát (ami engem leginkább a Kocka című filmre emlékeztetett) és azt, hogy baromira frusztráló, de ha sikerül, egész jól el lehet vele lenni.
Utolsó kommentek