Az előző post nem lesz elég a mai napra, úgyhogy jöjjön a Bowja the Ninja, ami szintén nem túl hosszú cucc, és ez az egyetlen ok, amiért nem kapott öt pontot. A játékkal ugyanis egyébként nincs semmi baj, a grafika cuki, a történet - magányos nindzsa a gonosz robotot gyártó nindzsahadsereg ellen - vicces, a hangok bájosak. Műfajilag a klikkelős kalandjátékokhoz sorolható, a szétrobbanó macskával büntető Visitorhoz hasonlít, de annál jóval családbarátabb.
Játéknak nem túl maradandó, poénnak viszont fergeteges a ROFLcopter, amiről Kyle Broflovsky fedőnevű munkakerülőnk készített szakértő leírást: „A játék lényege, hogy egy ASCII karakterekkel ábrázolt csatamezőn, egy igazi ROFLcopterrel pusztítsuk el a támadó LOLlerskatereket és LMAOplane-eket. Az internetes szlengből átvett szavak és az ASCII művészet remek ötvözete a játék, és a muzsika is illik hozzá. A ROFLcopter irányítását a WASD+egér kombinációjával oldották meg a készítők, bombázásra is van lehetőségünk (WTFbomb - space billentyű), rakétákat is eregethetünk a gaz ellenre (OMGmissile - Q vagy E billentyűk) és akár pajzsot is használhatunk (BBLshield - SHIFT nyomva tartva).” Aki nem tudná, hogy a nagybetűvel írt rövidítések mit jelentenek, itt okosodhat.
Ezt meg kell örökítenem postban is, az előző játékra érkezett kobax fedőnevű munkakerülőnktől:
Egész jó unaloműző, amíg írják a hallgatók a ZH-t... Csak kár, hogy nem lehetek túl agresszív, meg hangot se adhatok rá, mert a diákok kicsit furán néznének rám...
Könny szökik a szemembe, ilyen pillanatokért érdemes csinálni ezt a blogot.
Igazi utolsó munkanapra való kreténség a Pillage the Village, Király kolléga találata. Főhősünk egy kéz, akinek békés falusiakat kell az égbe hajítania, lehetőleg úgy, hogy a jobb sorsra érdemes emberek kileheljék a lelküket. Minden hulláért pénz jár, amit a kézzel össze kell szedni, és természetesen nem szabad hagyni, hogy a falusiak megszökjenek. Az egyszerű feladatot többféle falusi dobja fel (az ejtőernyősöknek ki kell szakítani az ejtőernyőjüket, a repülősöket a földhöz kell vágni, és így tovább), illetve a pályák között mindenféle varázslatot vásárolhatunk, hogy változatosabb és hatékonyabb legyen a disztroj.
Aki szerette a múltkori Warlordsot, mindenképpen próbálja ki a Tainted Kingdom című remeket. A játék lényege ugyanis nagyjából ugyanaz, mint az említett opuszban - megadott pozíciókba helyezett egységekkel legyűrni az ellent és így szép lassan meghódítani egy birodalmat -, de a TK-ban kicsivel több az adrenalin és bonyolultabb, nehezebb a feladat. Sokkal erősebb a gazdasági rész, az egységek elhasználódnak, ezért meg kell venni ezeket, ahhoz viszont építkezni is kell, és így tovább. A tálalás is pofásabb: a sztori egyszerű átvezető animációkban bontakozik ki, és a szinkronhangok flashjátékhoz képest nagyon jók. Egy félelmem van csupán, hogy egyszer csak felugrik az „innentől fizetős” ablak (még a játék elején vagyok).
Az utóbbi idők egyik legjobb és legnehezebb logikai játéka a Scorching Earth, amiben egy tűzvész terjedését kell irányítanunk, sokszor más színű tüzekkel versengve a felperzselt területért. A saját lángjaink körönként egy pontot adnak, ezeket költhetjük el a következőképpen: ugrás másik területre (1 pont), terjedés másik területre (2 pont), ellenséges tűz kioltása egy területen (5 pont), meteorcsapással tűz létesítése egy távoli területen (8 pont). A konkurens tüzek és az okos ponthasználat mellett a területek típusára is figyelni kell, mert van, ahol három körig is éghet a tűz, de van, ahol csak egy körig, és ha még ez sem lenne elég, a teljesen felperzselt területekre már nem lehet visszamenni. Ötven pálya van, én már a hetediken vért izzadok, de katartikus élmény kisakkozni a megoldásokat.
Őszintén szólva meglepett a múltkori számkereső játék sikere, de ez kellemes meglepetés volt. Most következzen valami hasonló, a Patchworkz!, amiben szintén egy emberi játékossal versengve kell - ezúttal nem számokat keresni, hanem különböző elemekből kirakni egy képet. A körülbelül hatvan pálya alatt ugyan bele lehet unni a cuccba, de engem legalább húsz pályáig lekötött.
A The Last Standról már írtam a zombiirtós válogatásban, most megérkezett a második rész. Négyen is beküldtétek, SnowMen így foglalta össze a lényeget: „Nagyon jó, sokkal összetettebb, mint az előző, több város, új fegyverek, csapdák, túlélők, fegyveres zombik, és minden mi szem-szájnak ingere! És persze a 40 napos korlát...” Hogy a régi skinhead-vicc csattanóját idézzem, én ezek után már csak egy jó kávét kérek.
„Fogadjunk, hogy egy perc múlva előrehajolva, görbe háttal fogjátok a monitort nézni” – írta klorosol nevű munkakerülőnk, aki a Mysteriez!-t küldte be. Igaza lett. A játék roppant egyszerű: számokat kell megtalálni a képeken, gyorsabban, mint az ellenfelünk. Bár ez a játékmenet elég primitív, nagyon le tudja kötni az embert.
(Szolgálati közlemény: a négynapos hétvégére netmentes környékre utazom, nem lesz frissítés.)
Nem találok jelzőket a meghatottságomra, így különösebb kommentár nélkül közlöm Péter művét.
KMK, ki vagy a blog.hu-n, szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön be a te főoldalad, és legyen meg a te frissítésed, miképpen a proxyn, azonképpen itt a gépemen is.
Mindennapi játékunkat add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi munkáinkat, miképpen mi is megbocsátunk a velünk dolgozóknak.
Vigyél minket kísértésbe, és szabadítsd meg a melótól, mert tiéd a hétfő, a kedd és a péntek, mindörökké.
Enter.
A Cheese Dreams egy újabb csoda a Nitrome fejlesztőitől, műfaját tekintve platformjáték, de két apróság nagyon feldobja. Az egyik a környezet: a keretsztori szerint gonosz űregerek elrabolják a holdat (ami tudvalevően sajtból van), aminek az égitest nem örül, és megpróbál kiszökni az egérűrhajóból. A másik a mozgás, a hold ugyanis folyamatosan pattog, és a fizikáját is korrekten lemodellezték a készítők. Az irányítást ennek megfelelően kicsit szokni kell az elején, de ez csekély ár a játékban tlálható rengeteg ötletért.
A táblás stratégiák rajongói feltétlenül próbálják ki a Tactics 100-at, mert flashjátékhoz képest remek darab. A harci sakként is felfogható programban többféle egység üti egymást, a gyengébbeket nyilván védeni kell az erősebbekkel, és az sem mindegy, hogy elölről, hátulról vagy oldalról kapjuk az ütéseket és lövéseket. Ketten is lehet egymás ellen játszani, nálam ez emelte az ötperötös katregóriába.
Megkaptam egy olvasónktól ezt a linket, amin egy könnyed ujjgyakorlat található, és eszembe jutott róla a Pest Control, ami hasonló ötletre épül, csak sokkal játékszerűbb. Egy légycsapóval kell ronda férgeket, bogarakat és csúszómászókat múlt időbe tennünk, a látszólag egyhangú feladatot az dobja fel, hogy minden kis dög másképp mozog, illetve ez egyes pályák céljai is változatosak (egyszer időre kell lezúznunk 150 hangyát, másszor 5 darazsat kell agyoncsapnunk, miközben kerülgetjük a fullánkjaikat). A főszörnyek miatt külön pirospont jár, régi platformjátékos emlékek tolultak fel, amikor a harmadik boss, a skorpió taktikáját igyekeztem kiismerni.
„A Miniclipen mászkáltam valamelyik nap, ott találtam ezt a szépséget” – írja Storm fedőnevű munkakerülőnk az Age of Speed című autóversenyről. „Végül is, ha úgy vesszük, nem egy nagy durranás, viszont nagyon szép, a hangok is jók, és akár még szemétparaszt kategóriába is tehető, ahogy a tengeri és lávás pályákon mar kifejezetten g*ciznek az ellenfelek, keresztbefordítanak, természetesen a célegyenes előtti kanyarban, így lesznek elsőkből az utolsók.” Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a linuxosoktól elnézést kérek.
Könnyed Asteroids-klón a Doddle Defender, ami annyiban hoz újat a forgolódós-lövöldözős műfajba, hogy a játékos maga rajzolhatja meg a repülőt, amivel aztán szétzúzza az ellent (sőt, később további ágyúkat is lehet rá rajzolni). Az ötlet remek, a kivitelezés már kevésbé, ebből azért sokkal többet ki lehetett volna hozni. Különösen a játékmenet egyhangúsága fájó pont, több ellenfélfajta, szétrobbantandó bázisok, kisebb küldetések kellettek volna ide.
Megértem azokat, akik nem találnak örömet az előző játékban, ők vigasztalódhatnak a Szabolcs által beküldött Caffeine Crazyvel. A játék az egyszeri rendszergazda életét mutatja be igen érzékletesen: emberünk menne a reggeli kávéjáért, de a kockairodákból folyton eléugranak a pitiáner windowsos problémákkal küzdő kollégák, amíg hozzájuk nem vágunk valamit vagy (ha nem sikerül pontosan dobnunk) meg nem javítjuk a gépüket. Vajon sikerül-e hősünknek eljutnia a kávéautomatáig vagy néhány méterrel előtte elfogy az ereje?
A Super Crazy Guitar Mania Deluxe 2-ről írtam tavaly, most itt a harmadik rész. A lényeg ugyanaz, mint korábban: a dal ütemére megfelelő pillanatban megnyomni a megfelelő gombot, de azért a sorozat érezhetően fejlődött. Például a félrepengetések már hallatszanak, és a hibák száma is megjelenik. Ja, és irgalmatlanul nehéz lett a folytatás, vért izzadok már a harmadik dallal is.
Ma óriási pofont kap a nemzetgazdaság, hála TékozlóTimótka fedőnevű munkakerülőnknek (egyébként van egy elméletem, miszerint általában a legviccesebb nevű kommentelők küldik a legjobb játékok linkjeit). Az opusz neve Warlords, és bár grafikája darabos, zenéje idegesítő, príma kis stratégia, nem utolsósorban azért, mert végtelenül egyszerű. Adott egy sereg, amiben a különböző egységtípusok más-más sebességgel termelődnek újra, ezzel kell ügyesen játszani és a sorokra osztott csatatérre kihelyezni katonáinkat. Elsősorban az a cél, hogy minden sorban megfelelő legyen a védelmünk, másodsorban meg arra, hogy legyenek olyan egységeink, amelyek átérnek a játéktér túloldalára – ez ugyanis gyengíti az ellenfél bázisát. Minden egységnek megvan a maga ellenszere, de a csaták között fejleszthetők is, ráadásul az egész meg van fejelve egy globális stratégiai térképpel, meglepően sok választható fajjal, és még van kétjátékos mód is... tudom, hogy értékelésnél hajlamos vagyok vajszívű lenni, de ha ez nem ötperöt, akkor nem tudom, hogy mi. Egyébként nagyon régen volt egy hasonló nevű stratégia Amigára és DOS-ra, az is zseniális volt.
Nem mai darab az Excit!, de még nem volt a blogban. Láttunk már ilyen logikai játékot, amiben faltól falig mozogva kell eljutni célba, de az egyedi környezet feldobja ezt a klónt. A főhős ugyanis ezúttal egy kurzor, akinek egy táblázatkezelőben kell megfejtenie, hogyan kell mozogni az egyre bonyolultabb munkalapokon. „Jó lenne ha felraknátok, mert a 21-es pályán elakadtam és ez idegesítő (írnám inkább a szakdogám, mi?)” – írja Pikka, a játék beküldője. Rajtam ne múljon, de azért mélységesen fel vagyok háborodva, hogy ti itt tanulás meg munka helyett játszotok.
A Csillagok háborúja (oppardon, negyedik epizód) egyik legjobb jelenete, amikor Han Solo és Csubakka a Millenium Falconnal leszednek egy kisebb osztagnyi Tie Fightert. Ezt élhetjük át a The Kessel Runban, ami szép példája annak, hogy a príma megvalósítás (hangulatos zene és grafika) mit sem ér ötletek nélkül. A játék ugyanis elég unalmas és hat szint után véget is ér, legalább több ellenféltípust tehettek volna bele. Azért így is érdemes kipróbálni, Star Wars-rajongóknak pedig egyenesen kötelező.
Sok-sok óra masszív munkakerülést rejt a Mardek nevű, japán stílusú szerepjáték, amit Dirky küldött be. Nemrég volt már ilyesmi a blogban, a Sonny, de abban inkább a harcon volt a hangsúly, ebben meg sztori is van bőven a „szörnyeket szét-kincseket össze-királykisasszonyt meg” recept jegyében, bár ufóval is találkozhatunk. A pixeles retrografikáért külön pirospont jár, és ennél a játéknál nem éreztem szükségét, hogy kikapcsoljam a hangot. Dirky hozzáfűzése: „A klasszikus SNES játékokra (vagy az RPG Makerrel készült indie fejlesztésekre) hajazó szerepjáték, amiből egyelőre két fejezet játszható. Sajátos humor, történetközpontú cselekmény, képességek és kombók széles választéka, mindez egy rendkívül felhasználóbarát kezelőfelülettel együtt tálalva. Az első fejezet ugyan igen rövid, de az elmentett állást lehet importálni a második részbe.”
Vadnyugati játékot küldött Olivér nevű munkakerülőnk. A Smokin Barrels jó kis reflexpróba némi gazdasági résszel dúsítva: egyre durvább bűnözőket kell pisztolypárbajban lelőnünk, miközben fejlesztjük a felszerelésünket és minijátékokban (lovaglás, kockázás, késdobálás) szerzünk pénzt. A párbaj maga nem nagy durranás (egy céltáblába kell gyorsabban betalálnunk, mint ellenfelünk), de a sok egyéb apróság feldobja a programot.
A Dwarf Complete nevű japán csodát is többen beküldtétek már, ami nem meglepő, mert a cucc remek kis kalandjáték príma logikai fejtörőkkel. Negyven tárgyat kell összeszedni egy labirintusban, illetve a tárgyakhoz vezető többi tárgyat (kulcsok, akadályokat szétbontó csákány, satöbbi). Tíz félholdat is összegyűjthetünk, ezekkel lesz teljes a befejezés. Rögtön a játék elején könnyű elakadni, mert a falakban vannak olyan átjárók, amiket nehéz észrevenni (a fal árnyékát kell figyelni, és ahol nincs árnyék, ott lesz átjáró), de onnantól viszonylag simán megy minden. Ja, és állítólag a játéknak van valami köze a Lineage II nevű online szerepjátékhoz, de mivel nem ismerem a szóban forgó opuszt, világosítson fel valaki, miben áll ez a kapcsolat.
Kezdjük a hetet pusztítással, mégpedig a Missile Command nevű ősrégi játék (itt már írtam róla) remake-jével. A MAD: Mutually Assured Destruction lényege ugyanaz, mint a nagy elődben (a bázisaink felé érkező rakétákat kell kilőnünk a saját rakétáinkkal), de a feldolgozásban fejleszteni is lehet a bázisainkat, és többféle rakéta bonyolítja a játékmenetet. Ezen kívül a kivitelezés is igényes, és ahogy a játék beküldője, John_The_Stupid írja: „rohadt jó alatta a zene, emiatt nagyon bele tudja élni magát az egyszeri játékos. Amikor több a rakéta, akkor begyorsul és hangosabb lesz - nekem ez adta el a játékot”.
Hogy valami tartósabb játék is legyen mára, álljon itt Toto92 találata, az Indestructo Tank AE. A cím ismerős lehet, hiszen az első és a második részről már írtunk, az AE pedig az Anniversary Edition rövidítése, szóval könnyű összerakni, hogy az első Indestructo Tank jubileumi remake-jéről van szó. A cél ugyanaz (sérthetetlen tankunkkal szétzúzni mindenkit minél hosszabb kombókkal), a grafika látványosan szebb lett, viszont ezzel együtt a képméret is összement.
Utolsó kommentek