Közveszélyes Munkakerülő

Charlie küldte be a TwoThree linkjét, ami a legötletesebb lövöldözős játék, amivel idén találkoztam. Ágyúnkból ketteseket és hármasokat lőhetünk ki, ezekkel fogyaszthatjuk le az egyre nagyobb számok formájában érkező ellenfeleket, amelyek a találatok értékével csökkennek. Egy számot akkor lövünk ki teljesen, ha pontosan nullára fogyasztjuk, ellenkező esetben az ágyúnk alatt növekvő maradékkupacot gyarapítja (ha a kupac a képernyő tetejéig nő, meghalunk). Remek agy- és reflexpróba, rekordok a kommentbe jöhetnek.

Nem gondoltam volna, hogy tetrisbe lehet még újat hozni, de a Quad Tetrisnek sikerült a bravúr. Időre kell dolgozni, és a játéktér négy sarkában levő négyzeteket kell egy 2*2-es alakzatba rendezni úgy, hogy a közöttük levő térben teli sorokat és oszlopokat produkálva lefogyasztjuk a közöttük levő távolságot. Az ötlet szuper, ha a játéknak több pályája is lenne, és a kivitelezés nem lenne ennyire primkó, akár öt pontot is kaphatott volna.

Kezdjük a hetet egy régi klasszikus, a szívatós rakétaautó második részével, a Rocket Car 2-vel. A játék sokban emlékeztet az elődre (továbbra is ) de a gravitációt megváltoztató panelekkel és kapcsolókkal sikerült új színt hozni a cuccba. Ujjgyakorlatnak remek, de azért egész napra nem elég, szóval lesz még post.

Az előző repülős cuccról kiderült, hogy fizetős, szóval a nap játéka mégis inkább a Treasure Seas Inc, amivel napokig el lehet lenni. Egy hajóról lebocsátható tengeralattjáróval kell veszélyes tengeri dögöket kerülgetve kincseket gyűjteni, ezekből jobb felszerelést vehetünk a tengeralattjáróra, amivel még mélyebbre és még tovább merülhetünk. Príma keveréke az ügyességi és a stratégiai játékelemeknek, ha valaki a végére ért, szóljon. Ja, és eleinte úgy tűnik, hogy nincs mentési lehetőség, de a háromszög alakú térkép bal oldalán az egyik szigeten megtaláljuk majd.

Nagyon jó játékot küldött NiggerZombie nevű kommentelőnk, nagyjából a legjobb repülős cucc, amit flashben láttam. A Skies of War összetett küldetéseiben a megfelelő célpontokat a megfelelő fegyverekkel kell leszedni, a gyilkolászás közben pedig kisebb gazdasági teendőink is lesznek: új gépek, fegyverek vásárlása, fejlesztése. Még csak egy küldetést toltam végig, de nagyon ígéretes darab, valószínűleg kitart egész péntek délutánra.

(Update: Sajnos kiderült, hogy fizetős a cucc. Elnézést, rögtön készül az új poszt.)

Egy logikai játék mára is jutott: a Clix a korábban már postolt kirakós tetris (vagy logikai rejtvényújságok olvasóinak: pentomínó) egy variációja, amiben tetriselemekkel kell kitölteni nagyobb téglalapokat. A játék átgondoltabbnak és nehezebbnek tűnik, mint az eddigiek, a tízszer négy szintből már a negyedik etap megizzaszt.

A fejlécben van egy kis szkafanderes figura. Ő Bomberman, a Dyna Blaster című régi, dosos játék főhőse. Valószínűleg sokan emlékeznek rá: a kilencvenes évek első felében a legjobb multiplayer játék volt (akár négyen is lehetett játszani), pedig nagyon egyszerű szabályokra épült: bombákat lehet lerakni, ezek négy irányba robbannak, a bombák száma és hatékonysága felszedhető bónuszokkal növelhető. Viki találata, a Playing with Fire 2 ezt a klasszikust éleszti fel, sajnos ezt legfeljebb csak ketten lehet játszani.

A Short Path Puzzle jó példa arra, hogyan lehet egy remek ötletet agyoncsapni. A játék kivitelezésével semmi gond, a grafika aranyos, és a készítők a női és férfi játékosokra is gondoltak, amennyiben kiválaszthatjuk, hogy egy szerelmes kisfiúval akarunk eljutni egy kislányhoz, vagy egy kommandóssal a lemészárolandó célpontig. Mindez logikai játékba ágyazva történik, a cél faltól falig haladva a lehető legrövidebb út megtalálása. A dolog ott bukik el, hogy a fejlesztők nem ötöltek ki elég változatos játékelemeket - vannak ugyan az utunkat segítő bónuszok és lassító tényezők, de ennél több kellene az unalom ellen. Ja, és 300 pálya van, egyik ugyanolyanabb, mint a másik, bőven elég lett volna 50 jól megtervezett szint. Azért egy postot megér a cucc, a munkánál ez is jobb.

Öt (ujj)perces munkakerülésre ideális az 5 Finger Fillet: egyszerű, véres, de roppant szórakoztató. Adott egy egyre gyorsabban cikázó kés és öt ujj - a végkifejlet elkerülhetetlen, a kérdés csak az, hogy a pontszám mennyinél áll meg. Én 700 körül meguntam.

Több napra elegendő munkakerülés következik, a Phantom Mansion sorozat. Legutóbb a negyedik része, a The Green Gallery jelent meg, de aki az előző három epizód (The Red Chamber, The Orange Library, The Yellow Tower) valamelyikét próbálja ki, az sem nyúl mellé, mert mindegyikben ugyanazt kell csinálni: koponyákat gyűjtögetni, zombikat kerülgetni, kulcsokkal, leomló padlókkal és tologatható ládákkal bonyolított szobákból kijutni. Ez egy idő után unalmas is, de az aranyos grafikával és a zseniális hanghatásokkal lehet vigasztalódni.

Elkezdtek csordogálni a képek friss rovatunkba, a Mesterlövésbe. A mai kép „ma vo” fedőnevű visszatérő kommentezőnk eredménye, aki a nemrég postolt Sonnyban tápolta félisteni szintűre karakterét, majd ahogy a szerepjátékos szleng mondja, gyakott egy hatalmasat. Egy ütéssel 1065325, azaz egymillió-hatvanötezer-háromszázhuszonöt pontot nyesett a játék egyik főszörnyébe, az egymillió életerőponttal táncoló doktorba, így a jó doki egy csapásra(!) meghalt. Az eredmény lehetett volna több is, mert a karakter Agression skill nélkül csapott. Ezek után kíváncsi lennék a hős tulajdonságaira és szintjére, bár már a 96920 életerőpont és a 4595 varázslatpont is árulkodó. A kemény munkakerülésért gratulálunk az elkövetőnek, csak így tovább, stagnáljon az a GDP!

Kezdjük a hetet Stavanger kartárs találatával, az Areas című ügyességi cuccal. Ő így emlékezik meg a játékról: „Ha jól sejtem, akkor a zseniális Flow készítőinek munkája lehet, legalábbis a dizájn és az irányítás nagyon hasonló. És hasonlóképp ötletes is, kedvencem például, amikor egy pályát nem sikerül teljesíteni, és mégis a következő pályára mutató gombra kattintanánk, akkor jön az újrajátszás gombja, és ellökdösi a kurzor alól. A zenéje sajátos, én az 50edik pálya környékén kapcsoltam ki. Ja, és igen tetemes munkakerülésre alkalmas, ha nem un rá az ember: én most az ötvennyolcadik pályán vagyok, de a pályák betöltésének képernyője nekem azt sugallja, hogy száz szint van.” A programban egyébként lassan hízó teli köröket kell szétlőnünk egy azonosíthatatlan ojjektummal. A cucc magától lő, ha éppen mozdulatlan, mozgatni az egérkurzorral tudjuk - mármint az ojjektum a kurzort követi. A kilőtt körök után különböző bónuszokat adó karikák maradnak, ezek módosítják a lövedékünket. Én tíz pálya után rájöttem, hogy ez nem az én játékom, de teljesen megértem, ha sokan rákattannak. A kivitelezés pedig amilyen egyszerű, olyan megkapó. Ha létezik művészi flashjáték, ez az.

Könnyű kis logikai játékkal, a Ring Pass Nottal búcsúztatjuk a hetet. A játékban egy gyűrűt kell kitölteni dominószerű alkotóelemekkel úgy, hogy az egymás mellé kerülő elemek színben vagy mintázatban passzoljanak. A későbbiekben több megkötés nehezíti a feladatot és ötletes bónuszok gondoskodnak a változatosságról.

Emlékszik még valaki a Pushover című 1992-es logikai játékra? Egy hangyával kellett benne dominókat pakolgatni úgy, hogy az első dominó meglökésével az összes eldőljön. A feladatot különböző dominótípusok és platformok nehezítették, hetekig el lehetett szórakozni a cuccal. Ez a klasszikus ugrott be rögtön, amikor megláttam a Sky Blocsot: sokrétű feladatok, trükkös pályák, és persze dominók. A grafikán talán lehetett volna még kicsit csiszolni, egyébként korrekt darab.

Emilnek köszönhetően újabb nagyszerű kalandjáték következik az escape room puzzle-k jegyében, csodálatos, bár helyenként kissé véres grafikával. Az Icescape két okból is rendhagyó. Egyrészt a kurzor elemlámpaként is funkcionál, tehát mindig csak a játéktér megvilágított részét látjuk, tovább erősítve a műfajra jellemző klausztrofób érzést. Másrészt mivel a játék sarkvidéki környezetben játszódik, a hideg miatt folyamatosan csökken az életerőnk, szóval néhány halálozás garantált, amíg rájövünk, hogy hol vehetjük fel a sapkát, kesztyűt és többi ruhadarabot, amivel elodázhatjuk a fagyhalált. Ezzel együtt egyáltalán nem nehéz a játék, a napi munkakerüléshez nem elég, szóval lesz ma még post.

„Rohanj, rohanj, ROHANJ” - adott pontos használati utasítást levelében viks az Extreme Pamplonához. Valóban, a játék főhőse akár Forrest Gump is lehetne, mert csak fut, fut és fut, végig Európa nagyobb városain. Emberünket mindig üldözi valaki, Párizsban egy púpos toronyőr, Amszterdamban egy utcalány, és így tovább. A grafika lenyűgöző, viszont sajnos a játék bugos: üldözőnk néha beakad a tereptárgyakba. Ennek ellenére vidám perceket lehet vele eltölteni.

Két laza ügyességi játék a mai házi feladat, mindkettő roppant egyszerű, de annál szórakoztatóbb. Minimalist kartárs találata, a Metro.Siberia például olyan primkó, hogy csak egyetlen gombot, a szóközt kell benne nyomkodni. Stilizált űrhajónkat ezzel emelhetjük fel, a cél az űrhajó végignavigálása a scrollozódó pályákon. Ez önmagában még igen kevés lenne, de a retrósan egyszerű dizájn és a C64 legszebb napjait idéző, csodás zene miatt mindenképpen érdemes kipróbálni.

Új rovat indul a KMK-ban Mesterlövés címmel, ami nem fog minden nap jelentkezni, csak ha van értelme (meg ha kapok hozzá megfelelő alapanyagot). A koncepció roppant egyszerű: küldjetek olyan képet, amit mindenféle csalást mellőzve ti lőttetek valamelyik KMK-s játékról, és amit nehéz előállítani képszerkesztő használata nélkül. Furcsa rekordok, titkos helyszínek, easter eggek - bármi jöhet, az egyszemélyes zsűri én vagyok. A megjelenő képek szerzőinek jutalma egyelőre csak a munkakerülő publikum megbecsülése, de a későbbiekben igyekszem a blog pénzügyi támogatottságával (= 0) dacolva időről időre kisorsolni valamilyen tárgynyereményt a beküldők között.

Kezdjük a sort drp nevű olvasónk művével, a pofára esett macskával. A screenshoton látható életképet a nemrég postolt Cat Flingben lehet előhozni, ha sikerül túlpörgetni a macskát, ami közmondásos rokonával ellentétben ekkor nem esik talpra.

Nehézsúlyú munkakerülés következik, a Sonny című stratégiai-harci játék (Saricsnak köszönjük a linket). A program a japán szerepjátékokra emlékeztető egyszerű harcrendszerben meséli el a jóarcú zombi címszereplő kalandjait, vagyis elképesztő mennyiségű hullát fogunk generálni a játék során, de a hangsúly mégis inkább a taktikázáson és a legfőbb szerepjátékos elemen, a tápoláson lesz. Ezt támogatandó rengeteg választási lehetőség van a játékban a főhős kasztjától kezdve a növelhető tulajdonságain át a felszerelés menedzseléséig, nekem egy idő után mégis kicsit unalmasak voltak az egy kaptafára lejátszott csaták. (Azért tisztességből végigtolom majd, mert valamilyen primkó sztori is kezd kibontakozni.) Nyerő taktikák, tippek jöhetnek a kommentekbe.

Igen, megjelent, és Tamásnak köszönhetően én sem maradtam le a hírről. A legjobb lövegtoronyjáték, a Vector TD első és a másfeledik ("nemnyeredmegcheatnélkül" TDx, ahogy olvasónk írja) verziója után itt az igazi második rész, és úgy tűnik, méltó az elődökhöz. Több térkép, három új játékmód, sok-sok újrajátszási lehetőség. Egyedül az új torony- és ellenféltípust hiányolom kicsit, de csak első blikkre mondom. Még csak egy gyors menetet toltam vele, márpedig a műfaj hosszabb elmélyedést igényel. Addig is jöhetnek a benyomások, tapasztalatok.

Újabb szemétparasztjáték következik arra az esetre, ha esetleg a hétfői munkakezdés nem növelné kellőképpen a vérnyomást (akik komolyabb szórakozásra vágynak, azoknak pár óra múlva postolok még egyet). Nem mai darab, de klasszikus, ezért itt a helye a Don’t Shoot the Puppynak, amit az egyklikkes játékok után akár nevezhetnénk nullaklikkes játéknak is. A játékban ugyanis nem kell csinálni semmit, mivel bármilyen gombnyomás vagy apró egérmozdulat hatására a képen látható blökit atomjaira szedi egy brutális ágyú. Egy pályának akkor van vége, ha a kutyus épségben átér a játéktér túloldalára. A pályák egyre aljasabbak, a blöki egyre lassabban halad, és félrevezető honlapelemekre is számíthatunk. Nagy hibája viszont, hogy az Alt+Tab is megöli az ebet, szóval főnöki razzia esetén egy taskváltás a játék végét jelenti. (További irritáló játékok találhatók egyébként ezen a gyűjtőoldalon.)

Újabb régi adósságot törlesztek, PierP nevű munkakerülőnk óriási segítségével. A kattintgatós kalandjátékokon belül van egy érdekes vadhajtás, az escape room puzzle-k, vagyis azok a klausztrofób játékok, amelyekben valamilyen szűk térből (szobából, pincéből, rozzant világítótoronyból) kell kijutnunk. A műfaj egyik legjobbja Matheusz Skutnik műve, a Submachine sorozat, de erről már beszéljen PierP: „Talán ha egy hete jött ki a legfrissebb, ötödik epizód. Az első rész egyszerűségéhez képest az utolsó részekben már mélyen kidolgozott, komplex pályák vannak. És ami a legjobb bennük: nincs pixelvadászat, ami a leggyűlöletesebb ezekben a játékokban. A tárgyakat meg lehet találni (észre lehet venni a képen, nem csak a kurzorváltozás alapján), a logika értelmes, de sokszor meghökkentő, ráadásul van mögötte valami történet is, ami csak részről részre bontakozik ki (aki a Lostot szereti, ezt is bírni fogja). Egy-két nap munkakerülés simán összejön a sorozattal.

A játékok fenn vannak a saját oldalán is (pastelgames.com), de rengeteg egyéb helyen is, például az arcadetown.comon (a saját oldala a múlt héten nagyon lelassult, gyanítom, az új rész forgalma miatt, de most már normális, gyorsan jön minden). A linkek: első rész (Submachine 1: The Basement), második rész (Submachine 2: The Lighthouse), harmadik rész (Submachine 3: The Loop), negyedik rész (Submachine 4: The Lab), ötödik rész (Submachine 5: The Root). Vannak még oldalágak (például a Submachine: Future Loop Foundation) és egy baromi egyszerű nullás verzió is (Submachine 0: The Ancient Adventure), ez utóbbi valahol a második- haramdik rész környékén készült ujjgyakorlatként. Az első résznek vannak variációi is (azokat talán nem is mind Skutnik készítette), de arra már keressen rá, aki akar.” [A kép a második részből készült, de érdemes mindegyiket kipróbálni.]

Csak erős idegzetűek próbálják ki a The Visitort, mert rajzfilmes grafikája ellenére brutálisan véres jelenetek vannak benne. Az amúgy klasszikus point’n click kalandjáték főhőse egy űrlény, aki a Földre érkezve a helyi élőlényekben fejlődik egyre brutálisabb szörnnyé. A játéknak kétféle befejezése is van, sajnos mindkettő túl korán következik be - a játék ugyanis igen rövid. Csak ez az oka annak, hogy nem kapott 5 pontot, mert amúgy minden morbiditása ellenére nagyon bejött nekünk.

Úgy látszik, a múlt hónapban vírusként terjedő Syobon Action máris megihletett néhány programozót, a The Unfair Platformer ugyanis hasonló platformjáték, és már címében is jelzi, hogy a pályákat egyetlen szempontot, a játékos minél aljasabb szívatását figyelembe véve rendezték be (köszönjük Bafynak a tippet). Aki szereti a torkos boci üzemmódot, feltétlenül próbálja ki, én bezártam a böngészőt, amikor megláttam, hogy kezdődik a második pálya.

A pár hónapja postolt Yin Yanghoz hasonló, pompás logikai-ügyességi játékot talált nekünk Yarner. A csak fekete és fehér színeket használó pályákon főhősünk a Shifttel váltogathat, hogy fekete alapon akar haladni fehér emberként, vagy fehér alapon feketeként. Innen adódik a játék címe (SHIFT) és rengeteg nagyszerű ötlet, remek pályák, fejtöréses-ugrálásos minőségi munkakerülés.