A Ninjakiwin (az oldal, aminek a lufigyilkos majmot köszönhetjük) találtam a Hotcornt (és a folytatását), és nem is értem, hogy sikerült idáig elkerülnöm ezt a klassz ügyességi játékot. Egy lángocskát kell vezetnünk benne, és a pályákon található kukoricaszemekből kell időre popcornt csinálni, miközben kerülgetjük az akadályokat (a lassító vajfoltokat és a vizet, amiben azonnal meghalunk). A kukoricapattogtatást néhány ötletes tárgy teszi változatossá (többek között a robbanó erőspaprika), és ha nagyon ászok vagyunk, mindenféle trófeákat is kapunk (például ha egymás után 10 pályán nem érünk vajhoz). Az irányításon viszont még csiszolhattak volna kicsit.
A Tower Defense (TD, várvédő játék, aka. Pokoli lövegtorony) vitathatatlanul a legnépszerűbb flashes műfaj mostanában, és bár egyre unalmasabb a legújabb klónokról beszámolni, mindenhónapbanakadegy-kétkihagyhatatlan darab. Ilyen a Toytown TD is, aminek sikerült még újdonságot hoznia a műfajba. A különböző típusú fejleszthető tornyok és a sorban vonuló öngyilkos szörnyek (ezúttal cuki kis játékok) nem fognak meglepetést okozni, a választható és mozgatható főhős viszont igen. Ráadásul a karakterünkkel a szörnyek által elejtett tárgyakat is használhatjuk, tovább bonyolítva a taktikai elemeket, és okot adva a készítőknek arra, hogy pörgősebb ütemben küldjék a nyakunkba a Monsta’ Zolikat. További érdekesség, hogy a pálya akkora, hogy mindig csak egy részét látjuk.
Amerikában tegnap volt hálaadás, ebből az alkalomból több kapcsolódó flashjáték is megjelent, többnyire az ünnep emblematikus állatának, a pulykának a főszereplésével. Mind közül a legaranyosabb talán a Tofu Turkey című kalandjáték, amiben egy pulykaközösség megmentőjeként tetszeleghetünk, ha sikerül megépítenünk tofuból egy pulykahasonmást, amivel aztán jól átejtjük a szárnyasra éhes telepeseket. A cucc a szokásos beszélgetős-tárgyhasználós darab, és igen könnyű (talán túlságosan is).
Cukiságügyi szakértőnktől, Esztertől kaptuk ennek az aranyos platformjátéknak a linkjét, mindenképpen postot ér, mert nagyon szépen meghegesztett programról van szó. A játékmenet már annyira nem tökéletes, mint a külcsín, leginkább a pályák számát keveslem. A játék egyébként kicsit a logikai játékok irányába kacsintgat, amennyiben a vakondszerű főhősünkkel összegyűjtendő két tárgy (energia és kulcs) és az e tárgyaktól megszabadító akadályok miatt nem mindegy, hogy milyen utat járunk be a pályákon. Kár, hogy mire belemelegedik az ember, már véget is ér.
Én ugyan a harmadik pálya után meguntam a Mass Attackot, de annyian küldtétek be, hogy meghajolok a népakarat előtt, és linkelem. A feladat már a képre nézve is világos lehet: adott egy mérleg két serpenyője, ezeket kell véges számú súllyal egyensúlyba hozni. A program későbbi pályákon a hibatűréssel és a rendelkezésre álló súlyok számával variál - én ennél több ötletet vártam volna.
Még mielőtt a számítógépes játék ismert lett volna itthon, volt egy igen népszerű gyerekhülyítő cucc. Kör alakú kis műanyag dobozka volt, amiben egereket kellett bepöcögtetni egérlyukakba, vagy két golyót kellett beegyensúlyozni egy rajzolt macska szemeihez. Hasonló alapon működik a Sola Rola is, csak nem az ügyességi, hanem inkább a logikai játékok irányába ment el. Itt is a teljes pályát mozgatjuk, főszereplőink - két színes paca - tehetetlenül gurulnak ide-oda, a nehézséget egyszerre jelenti a két bigyó megfelelő koordinálása és a különböző kapuk nyitogatása. Az ötlet remek, de többet ki lehetett volna hozni a 48 pályából, így éppen egy fokkal unalmasabb a kelleténél. Az például nagyon jó, amikor a bogyókat összekötözve kapjuk meg, több ilyen játékelem kellett volna. Ezzel együtt aranyos darab, négy pontot megérdemel az ötből.
Hétfő lévén kevésbé megerőltető, disztrojban gazdag játék következik, a KMK-banmártöbbszörmegénekelt lövegtornyos program újabb mutációja. Tudom, kezdenek unalmassá válni ezek a cuccok, de ezt nem hagyhattam ki, ugyanis a műfaj egyik legjobbjából, a Vector TD-ről van szó. A játék leginkább sokoldalúságával tudott előretörni az erős mezőnyben: 8 térkép, 3 nehézségi szint, 12 toronyfajta, mindegyik torony kalibrálható és fejleszthető, és mindegyik más ellenféltípusra jó, további kellemes újításként pedig lehet látni a következő körben érkező ellenfeleket is. Nekem a vektorgrafika is bejött, és a zene is illik ehhez a környezethez. Tulajdonképpen nem találok benne kivetnivalót, bár a játékot beküldő olvasó szerint a normál fokozat túl könnyűre sikerült (én elsőre meghaltam a 40. szint környékén, de ez azt is jelezheti, hogy béna vagyok, sőt).
Nem szoktam fizetős játékokat linkelni, mert egyrészt a próbaverziók általában véget érnek, mire az ember kicsit belemelegedik a játékba, másrészt a pályák közötti hirdetéseket nem túl szórakoztató nézegetni. A Peggle-lel kivételt kell tennem, mert a maga tíz pályájával egész sokáig húzza az ingyenes verzió is (egy plugint le kell tölteni majd hozzá), a játék pedig egyszerűen zseniális. A program ötvözi a falbontó játékokat, az egyklikkesjátékokat és a flippereket: véges számú golyónkkal a pályákon található színes bogyók közül kell kilőnünk a narancssárgákat úgy, hogy figyelembe vesszük, amit a fizikaórákon tanultunk a golyók pattogásáról. Érdemes figyelni még a lent mozgó lyukra, amivel visszanyerhetjük az elvesztett golyót és a zöld bogyókra, amik adnak egy kis segítséget. Így leírva ez nem túl izgalmas, ki kell próbálni - és nyugodtan ki lehet próbálni, ugyanis bármilyen taskváltásra szünetel a játék, szóval főnöki raport idején is biztonságosan használható.
És hogy valami értelmes játék is legyen mára, jöjjön egy logikai-kaland hibrid, olyasmi, mint annak idején a megboldogult Lost Vikings volt. Három szereplőnkkel egy elmeotthonból kell megszöknünk, induláskor mindhárman más szobában vannak. Mindegyikük más speciális képességekkel bír, egyikük befér szűk helyekre, a másik tárgyhasználatban jeleskedik, satöbbi. A cél az őrültekházában található tárgyakat használva meglógni, miközben kerülgetjük, illetve különböző módszerekkel (például telefonhívással) terelgetjük a dokikat. Játéktechnikailag korrekt darab, de a kivitelezésen már lehet vitatkozni (a zenéje például szerintem botrányosan rossz).
Na jó, ezt nem gondolom komolyan, egyszer elsüthető poénnak viszont jó: íme a világ legkisebb tetrise 18 * 18 pixelen. Garantált út a szemészhez, ha valaki megpróbál komolyan játszani vele, de a legviccesebb ötlet az egydimenziós tetris óta.
Egyszerű, de igen addiktív logikai játékot javaslok a mai munkakerülésre: az itthon grafilogika néven ismert nonogramokflashes verzióját. Akinek ezek a nevek semmit nem mondanak, az is fél perc alatt bele fog jönni a játékba. Adott egy négyzetrács, aminek bizonyos négyzeteit be kell feketíteni a négyzetrács oszlopai és sorai előtti számok alapján, amik azt mutatják, hogy az adott sorban, illetve oszlopban mennyi fekete négyzet található és milyen sorrendben. „Kellemes felület, sok feladat, újabb csapás a termelékenységre” - írja olvasónk, nix, aki a játék szerkesztőfelületén egy KMK-s rejtvénnyel is kedveskedett a blognak.
A békésebb játékokat kedvelőknek pedig a mai etap a blogban már kétszerszerepelt kockás-összekötögetős játék újabb folytatása. A cél továbbra is az azonos színű négyzetek összekötése úgy, hogy a színes utak ne keresztezzék egymást. 30 szint, holnap kikérdezem.
Volt már, hogy a blogban rácsodálkoztam böngészőben futó Quake-re, úgyhogy a Candy Mountain Massacre nem technikai megoldásaival, hanem debil környezetével vett le a lábamról. Hősnőnk csodálatos mesevilágban tesz rendet, ahol minden nagyon színes és cukros, és zombik helyett aranyos nyuszikák és koboldok törnek az életünkre magas hangon csipogva, hogy „a pokolban találkozunk”. Több nehézségi szint, több választható karakter (egyik súlyosabb, mint a másik), választható külső vagy belső nézet, és mézeskalácsházakra fröccsenő sok-sok vér - jó hétfőt mindenkinek.
És még mindig nincs vége a mai játékdömpingnek: újabb ügyességi cucc következik, az Aztec Challenge-hez hasonlóan idegesítő klasszikus, a Quest for Tires. Ebben is akadályokat kellett kerülgeti, csak indián helyett egy egykerekű ősember volt a főhősünk. A letölthető feldolgozás annyiban egyedülálló, hogy lehet választani az eredeti grafika és a picit szebb új külcsín között. De akárhogy is néz ki, a játék még mindig kurva nehéz.
Hú mennyire utáltam ezt a játékot C64-en! Az istennek nem bírtam átjutni az első pályán, ahol vidám aztékok úgy próbálják eldönteni, ki legyen a vezérük, hogy lándzsákat dobálnak egymásra. A cucc egész pofásra sikerült feldolgozásban most harmadszorra sikerült átjutnom a második pályára, ami azt mutatja, hogy az irányíthatósággal sincs gond. Letölt, kicsomagol, futtat, örül.
Legyen egy példánk arra is, hogyan nem szabad klasszikust újra feldolgozni. A Warcraft II valószínűleg túl bonyolult játék ahhoz, hogy flashben rendesen meg lehessen csinálni, lelkes retroszexuálisok mégis megpróbálkoztak vele. Az eredmény meglehetősen felemás: míg örülhetünk az ismerős grafikának, az irányítás nehézkes, a játékmenet lassú és kisebb bugok gondoskodnak a további bosszantásról (arról nem is beszélve, hogy csak egy pályát lehet végigjátszani). Egy próbát azért megér.
Újabb klasszikus ügyességi játék, a Frogger remake-jével kezdjük ezt a szép napot (szép, mert péntek van). Csak reflexgyakorlatnak elég, amíg ebben a korrekt feldolgozásban a kocsik között manőverezve és a farönkökön ugrálva átküldjük néhányszor a békát a túlpartra, de lesz ma még több post is.
A ZX Spectrumra megjelent legjobb stratégiai játék volt a Laser Squad, ami egy William Fraser nevű jómunkásembernek hála letölthető verzióban éledt újra (javás cucc, szóval a futtatásához szükséges egy .jar kiterjesztésű fájlokat futtató program). A feldolgozás elég hűen követi az eredetit, ami sajnos nehézkes kezelést is jelent, és egyszer nekem akció közben lefagyott az egész hóbelevanc, de azért jó volt megint látni (és megölni) Sterner Regnixet.
És még mindig ügyességi játék, abból is az egyik leghíresebb, a Super Mario Brosflashverziója. Engem valahogy sosem fogott meg a piros ruhás vízvezeték-szerelő (akiről tudjuk, hogy kommunista), és Mario-játékok helyett inkább a legismertebb C64-es klónjával, a Great Giana Sistersszel játszottam (aminek egyébként szintén van böngészőben játszható remake-je), de adjuk meg az ördögnek, ami az ördögé: Mario nélkül szegényebbek lennének a Föld játékosai. Különösen a japánok.
Váratlan betegség miatt a tegnapi post elmaradt, a közönség elnézését kérjük, a megváltott jegyek későbbi bejegyzésekre cserélhetők. És kárpótlásul ma több játék is lesz, két kis idétlenség meg egy nagyobb lélegzetű darab. Kezdjük egy játéktörténeti őskövülettel, a Pac-Mannel. A játékpiac leghíresebb síkidoma, a sárga körcikk korrekt kis flashverzióban éledt újra, és bár ma már elég unalmas játszani vele, tisztelgésképpen egy klikkelést megér.
A valaha volt legsikeresebb pc-s játék a The Sims, kiegészítőkkel és folytatásokkal együtt több mint 70 milliót sóztak el belőle. A sikerszéria előzményei a Sim játékok voltak a kilencvenes években, a játékosnak állatkerttől a hangyabolyig mindenféle marhaságot lehetett bennük irányítania, akkoriban egymást érték a Sim Zoo, Sim Ant, Sim Farm és hasonló című játékok (még bűnrossz szóvicc is született anno a jelenségből, a képzeletbeli gyógyszertárszimulátor, a Sim Patikus). A sorozat első darabja a Sim City volt, és leginkább szabad játékmenetével újított: a játékos gazdasági és várostervezési képességeit tehette próbára, illetve amikor a települést feldúlta valamilyen katasztrófa (földrengés, tornádó, Godzilla), kríziskezelésben is jeleskedhetett. Ezt a klasszikust egy regisztrálás után újra lehet játszani az EA honlapján, aki szereti az ilyen szöszölős cuccokat, feltétlenül kattintson.
Elég pozitív visszajelzései voltak annak, amikor két hónapja egy héten keresztül csak retrojátékok kerültek a blogba, úgyhogy megpróbálom megismételni ezt a produkciót, mert még maradtak frankó linkek. Kezdetnek itt a Prince of Persiaflashverziója, ami inkább a nehézsége, mint a hossza miatt lesz alkalmas tartósabb munkakerülésre, ugyanis csak egy pályája van, az viszont baromi nehéz. Ez mindjárt a legnagyobb negatívuma is: nem kapjuk meg a nagy előd pályáit, a játékélmény viszont egészen hasonló (mint azt a fenti kép mutatja).
A másik kedvenc platformjátékom mostanában a Super Serif Brothers, ami inkább poén, mint játék, annak viszont remek. Ez egy szöveges játék, amennyiben minden pályaelemet, kapcsolót, satöbbit egy-egy karakter jelöl. Főhősünk például egy I, akinek £ jeleket kell összegyűjtenie, majd eljutni a kijáratig (E), miközben kerülgeti az ellenfélként funkcionáló, félelmetes kapcsos zárójeleket. Az ötletből elég sokat kihoztak a készítők, de a játékosok még többet, a programmal ugyanis saját pályákat is lehet készíteni, egyik-másik ritka brutális.
Ma platformjátéknapot tartok, mert akad néhány, amit már elég régen küldtek be az olvasók. Kezdésnek itt a Fancy Pants Adventure, ami igen pofás darab, a hatalmas pályaméretek mellett a gyerekfirkákra emlékeztető külsőjével nyűgözött le. Gatyás főhősünk mozgástára is megérdemli az öt pontot, eleinte csak falra tud felszaladni, később onnan lendületet véve tovább tud ugrani, és ahogy halad előre, úgy bővítheti még tovább kaszkadőrmutatványait.
Nem ebbe a blogba került, mert nem kimondottan játék, viszont remek szórakozás, és a linket is a KMK-nak küldte egy olvasó, úgyhogy egy átlinkelést megérdemel ez az online közösségi rajzolóprogram.
Utolsó kommentek