Közveszélyes Munkakerülő

Aki délelőtt végigaprította a Hereticet, annak itt a még zúzósabb folytatás: a 96-os Hexen flashverziója. D'Sparil, a gonosz kígyólovas halott, de az elvetemült testvére, Korax még vígan sanyargatja Cronos birodalmát. Három hős indul útnak, hogy végezzen vele és minden útba eső, istentelen fattyal. Ha a harcost választjuk, vaskesztyűvel, csatabárddal, pöröllyel és rúnakarddal mészárolhatjuk a tűzvarjakat, kígyódémonokat, meg a kétfejű gyíkembereket. Papként buzogányt, démoszemes pásztorbotot, tűzlabdákat hajigáló kesztyűt és egy ultimate tápos, koponyaberakásos keresztet kapunk, ami szellemeket küld rá az ellenfélre.

A kedvencem a feketemágus, aki a pisztolynak megfelelő, alap varázsbottal kezd, de később tud majd mágiával fagyasztani és halálra sokkolni, a "rakétavetője" meg egy tűzförgeteget okádó, démonkoponyás pálca lesz! Akinek nincs türelme a fegyverarzenált legálisan megszerezni, annak itt vannak a cheatek: összes cucc - NRA, god mode - SATAN, karakterváltás - SHADOWCASTER0 (harcos), SHADOWCASTER1 (pap), SHADOWCASTER2 (mágus), falakon átcsúszás: CASPER. Az irányítás a szokásos: WSAD & egér, tűz: Space, ajtónyitás: R, ugrás: Q, futás: Shift, kütyük között kotorászás: Ő-Ú, tárgyhasználat: Enter.

A Wolf 3D, a Doom és a Quake után itt egy újabb kultikus ős-FPS, a tűzköpő gargoyle-ok és kőóriások véres-belezős középkori világa: a Heretic. A 94-es eredetit a Raven Software kalapálta össze a Doom-motorhoz, amit szinte pixelenként rajzoltak újjá. 15 éve még csak a nyilakkal lehetett szaladgálni, a flash változatban viszont már a klasszikus egér & WSAD billentyűk kombóval (tehát van oldalazás is!). Ajtónyitás: R, tüzelés: Space, inventoryban kotorászás: Ő-Ú, tárgyhasználat: Enter.

A sztori szerint mi alakítjuk Corvust, az eretnek elf mészárost, aki fel akarja szabadítani Parthoris világát a zsarnok Kígyólovas, D'Sparil uralma alól. Corvus kezdetben csak a varázsbotjával apríthatja a szörnyeket, de később rátalál elf dédapjai legendás fegyverarzenáljára: a Nekromanták kesztyűjére (a láncfűrész megfelelője), a Tündérnyílpuskára (shotgun), és a Sárkánykaromra (géppuska). Sajnos nincs Hellstaff, Phoenix Rod és Firemace, valamint csak az első felvonást, a The City of the Damned-et lehet végigjátszani. Viszont a régi cheatek itt is működnek: QUICKEN - god mode, RAMBO - összes fegyver, összes kulcs, RAVMAP - full térkép, ENGAGE1x - x. pályára lépés. A Raven-gárda amúgy egy gyilkos poént is elrejtett a játékban: ha a Doom jól ismert kódjait (IDDQD, IDKFA) írjuk be, azonnal meghalunk!

A fenti linken elérhető a Heretic folytatása, a 96-os Hexen is, de csak az első pálya játszható végig - a teljes verzióval délután jelentkezünk, maradjatok velünk!

A hajigálós játékok szerelmeseinek biztosan a Toss the Turtle jut majd eszébe a Fly Squirrel Fly láttán, és nem véletlenül: a két játék túlságosan is hasonlít egymásra: ugyanúgy egy jobb sorsa érdemesebb állat a lövedék, ugyanúgy fejleszthetjük a felszerelésünket, ugyanúgy 50 badge-et kell elérni - és összességében nem sikerült elérni azt a szintet, amit a teknősös verzió felállított. Ha az négyest érdemelt, akkor ez csak hármast - ennek ellenére azért el lehet vele lenni egy darabig.
[alternatív link]

Tegnap már szállingózott a hó, ezért most a jégkockás Bloxorz-klónt, a Brickert vettük elő, amit már többen is elküldtetek nekünk. A főhös ezúttal egy jégtömb, aminek mindenféle trükkös pályákon kell eljutnia a megváltást jelentő sárga négyzetig. Alakjából adódóan csak az oldalain tud erre-arra gördülni, emiatt a pályák teljesítése önmagában sem könnyű, de a nehezítésekkel (a fából készült elemeken például csak a hosszabbik oldalán feküdhet, de vannak kapcsolók, teleportok és egyéb finomságok is) már valóban sok nehéz percet szerezhet az egyszeri játékosnak. Ha a zenéje kevésbé lenne idegőrlő, még akár ötöst is érdemelhetne.

Még nehezebb, még gusztustalanabb, még jobb! Ez nem más, mint az alig másfél hónapja bemutatott Hobo második része, a Hobo Prison Brawl. A hajléktalan főszereplőt lesittelték, most éppen a börtönből próbál szabadulni. Szerencsére a készítők figyeltek arra, hogy az első részben megszerzett képességek megmaradjanak, tehát onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. Mi több, megtanulunk sugárban hányni is. Ha ez sem lenne elég, elárulom, még több aktív tárgy (dobálható székek, felvehető pisztoly) segít a szabadulásban. Sajnos a zene nem lett változatosabb, és maga a játék sem túl hosszú.

A Starlight rendkívül addiktívan csináltat velünk 3D-s összevisszaságból kétdimenziós rajzokat. A feladat egyszerű, az egeret mozgatva olyan nézőpontba kell jutnunk, hogy megjelenjen a csillagok által ábrázolt kép. A három nehézségi szint közül a könnyűt csak azoknak ajánljuk, akik szeretnének sokáig babrálni egy-egy poligonnal. A többiek nyugodtan kezdhetik közepes fokozaton. Hatvannégy pálya, kellemesen megnyugtató zene jellemzi a játékot. Egy dolgot nem értek, az ábrák sorrendjét. Azon még dolgozhattak volna a készítők.

Este pedig, ha tiszta az idő, tessék kimenni, és megbámulni az igazi csillagokat is, vasárnap és hétfőn éjszaka óránként akár 20-40 hullócsillagot is számlálhatunk.

A logikai játékok közül a kedvenceim közé tartoznak az olyan hurokrendezgető játékok, mint a Loops of Zen, az Entangled vagy a Colourshift. A műfajban a Grid volt eddig a mindent vivő favoritom, mert ügyesen megfejelte a játékmenetet egy fényforrással – csak azokat az elemeket lehetett forgatni, ahová a fény a hurkok kapcsolódási pontjain keresztül eljutott, és így jóval nehezebbé vált a játékmenet. Most itt a folytatása, a Grid 2, ami tovább emeli a tétet: már két, különböző színű fényforrás van, és arra is figyelnünk kell, hogy az eltérő színű fényhurkok ne találkozzanak. Le vagyok nyűgözve a második résztől, és éppen az utolsó, negyvenedik pályán szenvedek, szóval nyugodt szívvel adom meg neki az ötöst.

Egy 24 éves Nintendo-klasszikussal folytatódik retró alrovatunk: a Battle Cityben a bunkerünkbe rejtett sast kell megvédeni az agresszív ellenséges tankoktól. "Nekem a Contra, a Kung Fu, meg a Battle City jelentették a gyerekkoromat, hamarosan veszek egy nintendot is és kitolom őket egytől egyig" - írta FreeGees egy korábbi retró poszthoz, eszembe juttatva, mi is mennyit nyúztuk a BC kétjátékos verzióját. Péntekenként már az első órán elkezdett körbemenni a papír: "Délután tankolunk?", aztán rohantunk a nintendós haverhoz. Persze mindig meguntuk, hogy a pályák kifogyhatatlanok, minket viszont előbb-utóbb szétlőnek, ezért az editorban bosszúból átlőhetetlen üvegből csináltuk meg a bunkert!

Az írányítás a flashváltozatban a nyilakkal történik, lőni az F gombbal tudunk. A többi nem változott: a téglafalak között kommandózva kell tankokra vadászni, van amelyik egy lövéstől felrobban, van amelyiknek jóval több kell, a turbótank pedig azonnal a pálya aljára sprintel, és elkezdi lőni a sasunkat. Érdemes begyűjteni minden felvillanó cuccot: a gránát felrobbant minden ellenséges tankot, az óra megállítja őket, a sisak halhatatlanságot biztosít egy kis időre, az ásó védelmet ad a bunkernek, stb. A pályák egyébként nagyon változatosak: míg a téglafalakat mindenhol szét tudjuk lőni, addig a folyón nem lehet átkelni, az erdőben meg nem látjuk rendesen, hol bújkálnak az ellenséges tankok. Ha valaki megtalálja a játék pályaszerkesztős flash változatát, és csinál egy szép, KMK feliratú csatateret, küldje el erre a címre a screenshotot, XL-es méretű narancssárga Index-inget nyerhet karácsonyra!

Hogy ne csak gyerekjáték legyen mára, itt a Haunted - The Trapped Soul, erősebb idegzetűeknek. Eléggé szokványos horror-történet, tudjátok, a villámos-mennydörgős esőben félrerántod a kormányt, a kocsi többet nem indul, hát bemész egy elhagyatott házba, segítségért... A feladványok viszont kutya nehezek, és bár tényleg mindenre ki lehet hámozni a megoldást, elég sokáig tart, mire rájövünk, hogy akkor melyik papírdarab miről árulkodik, melyik tárgy hová jó. A végén van kis gyilkolászás és csattanó is, ahogy az az ilyen daraboknál illendő. Nem világmegváltó, de azért egynek ez is elmegy.

Elsőre az jutott eszembe, mikor a Magic Factory-val kezdtem játszani, milyen kár, hogy a kmk-n nincs "cuki" címke, mert erre a játékra pont az illene. Szerintem elsősorban gyerekeknek szól, legalábbis a négyéves lányom simán kitúrt előle, és easy fokozaton minden további nélkül megcsinálta. Ugyanakkor aranyos képek, kellemes zene és persze néhány achievement tesz hozzá annyit, hogy tíz percig akár egy felnőtt is élvezhesse. Képenként egy különbségkereső és egy puzzle feladatot kell megoldanunk, és bizony, hard fokozaton már nem egyszerű a time bonus-ok begyűjtése, de a 10.000 pont elérése sem.
[alternatív link]

Végre egy olyan játék, ahol nem kell órákat várnom, hogy legyen elég energiám a következő lépéshez! - kiáltottam fel, mikor megláttam a Crazy Planets című facebookos játékot. A szokásos - minél több ismerősöd játszik, annál gyorsabban fejlesztheted magad - gazdagodási módszer itt nem áll meg, a barátaidat be is veheted a játékba, sőt elég hamar szükség is lesz rájuk. A Worms-szerű bolygófoglalós játékmenet hihetetlenül addiktív, és kifezetten szórakoztató, amikor a saját fényképünk táncol minden egyes megnyert pálya után.
(Ha össze akarod mérni a tudásodat a többi KMK-s olvasóéval, jelöld be a kmkforeva_KUKAC_gmail_PONT_com emailcímen elérhető felhasználót a Facebookon.)

Kicsit megkésett hálaadásnapi posztunk következik. Az ünnep történetével nem untatnék senkit, a lényeg úgyis az NFL meccs, illetve a hálaadásnapi vacsora. Ez az a rész, aminek a pulykák nem túlzottan örülnek, lévén ők képezik a főfogást. A Turkey Got Guts szárnyas főhőse ezt nem hagyta annyiban, és fegyvert ragadott az emberek ellen, akik erre kézigránáttal válaszoltak. A végeredmény egy laza disztroj, némi fejlesztési lehetőséggel megspékelve: nem váltja meg a világot, de negyedórányi lazításra tökéletes.
[alternatív link]

Quake flashben – ennél több magyarázat nem is kell a Quake Flashhez, szerintem mindenki ismeri a kilencvenes évek egyik legjobb shooterét. A flashes portolás egy az egyben visszaadja a klasszikust, csak szokás szerint az irányítással vannak gondok, legalábbis az egeret sehogy nem tudtam úgy beállítani, ahogy szerettem volna. Sebaj, ezt a játékot annak idején is billentyűzettel toltam végig, most is lazán lenyomtam négy pályát (aztán azok a repülő rájeszerű lények megöltek).

Szolgálati közlemény következik: kiveszem év közben összegyűlt szabadnapjaimat, és most én fogok munkát kerülni (jó messzire elkerülöm, Thaiföldre megyek majdnem négy hétre). A KMK távollétemben is zavartalanul üzemel, egyrészt azért, mert előre betáraztunk jó néhány konzervposztot, másrészt azért, mert Meow kartársnő és Hamlet kartárs helyettesítenek, vagy legalábbis adminjoguk van év végéig, szóval tessék nekik szót fogadni, nem rendetlenkedni, szépen játszódni. Előre is kellemes ünnepeket mindenkiek!

Vannak olyan játékok, amelyekről első ránézésre látszik, hogy jól sikerültek. Ilyen a The Forest Temple is. A játék érdekessége, hogy rögtön két szereplőt irányíthatunk: az egyik a tűz, a másik a víz. Persze nem véletlenül vannak ketten, egymás segítségével tudnak csak eljutni a célba, útközben minél több gyémántot felszedve. Vigyázniuk kell a különféle színű pocsolyákra is: a kék a tűzre, a piros a vízre jelent halálos fenyegetést, a zöld pedig mindkettőjük életének véget vet. A 32 pálya elég tartalmas munkakerülést rejt, jár neki az ötös.
[alternatív link]

Gyönyörű és rém idegesítő játék a Scuttlebuggery, tipikus példája annak, amikor a kivitelezést nem múlja felül a tartalom. Egy bogárral kell folyadékcseppeket görgetünk egy lefolyóba, miközben más ízeltlábúak próbálják megakadályozni ténykedésünket. Mindez időre megy: amíg az egy-egy pályához tartozó dal szól, addig görgethetünk. A későbbi pályákon többféle folyadék és több lefolyó van, meg persze több ellenfél és kacifántosabb pályák. A kicsit nehézkes irányítás és a túlzásba vitt szemétparasztság miatt nem érdemel öt pontot, de azért érdemes kipróbálni (annak ellenére, hogy baromi sokat tölt). Egyébként reklámjátékról van szó, a Johnny Hollow nevű zenekar új lemezét hirdeti, a banda számai szólnak az egyes pályákon.

Biztosan sokan emlékeztek még az I Love Traffic nevezetű játékra, amiben a közlekedésirányítóként kellett helyt állnunk. A fejlesztők most a másik oldalról közelítették meg a kérdést, és elkészítették nekünk az I Hate Trafficet. A játék roppant egyszerű, az előre kitűzött célt kell teljesítenünk, amellyel több különböző szituációban kell szabotálnunk az arra járók nyugalmát. Maga az alapjáték elég rövid, viszont a gamerek által készített pályákból is válogathatunk, bár ezek között nem egy "önmegsemmisítő" pályára bukkanhatunk. Egy próbát mindenképp megér, és a kitartók számára készítettek achievementlistát, amik teljesítéséhez jobban el kell merülni a pusztításban, és nem elég az alapjátékon végigmenni.

Az utóbbi idők legeredetibb játéka a The Company of Myself. Azoknak a programoknak a sorát gyarapítja, amikben egy főhős több alteregója csak együtt, összedolgozva tudja megoldani a pályákat (ilyen volt például a tíz kurzoros játék, ugye), de csavar még egyet az ötleten: az éppen aktív főhős ugyanis más terepeken tud átmenni, mint a „szellemei”. Játék közben minden rögtön világos lesz, és azt is megtudjuk, hogy a címszereplőnek miért nincs más társasága saját magán kívül. Remek ötletek, sok kihívást rejtő pályák, kellemes hangulat – az egyszerű grafika ellenére nálam megkapta az ötöst.
[alternatív link]

Biztos sokan játszottak már kertészkedős-termelgetős játékokkal, van belőlük jó néhány, egy-kettő még egész élvezhető is. A Facebookon lévő Barn Buddy nem is az extra játékmenettel emelkedik ki közülük, mert az a szokásos: magot venni, ültetni-trágyázni, locsolni, bogarat-gyomot irtani (nesze neked biokertészet), betakarítani, a terményt eladni, és kész. Ettől még nem mennénk a falnak, pláne, hogy olyan naponta-csak-egyszer-kell-ránézni fajta, lassú játékmenettel van dolgunk. Az hozza a pluszt, ami a közösségi oldalak lényege (és amitől a Facebook lenyomja a játékipart): szabadon átmehetünk a barátaink kertjébe ga(rá)zdálkodni. Ha épp jók akarunk lenni, locsolgathatjuk-ápolgathatjuk, de kellően gonoszok bogárral, gyommal fertőzhetik, sőt, időben érkezve a terményből is lehet lopni. Meg persze millióféle sallanggal szépíthetjük a kertünket, fantáziánknak csak a pénztárcánk szab határt: vagy vérrel-verejtékkel összegyűjtögetjük a játékban kapott érméket, vagy 5-10 dollárt kreditekre áldozunk a gyorsabb előrehaladás érdekében.

(Ha össze akarod mérni a tudásodat a többi KMK-s olvasóéval, jelöld be a kmkforeva_KUKAC_gmail_PONT_com emailcímen elérhető felhasználót a Facebookon.)

Sokféle terisklónnal lehetett már találkozni a KMK-n: volt már olyan, ahol minél magasabb tornyot kellett építeni, aztán ez kereszteződött a Jengával. Szerepelt már szélesvásznú és egészen pici is, kétoldalas és négyágú. A mai klón a Phytrix névre hallgat, a hagyományos játékmenetet pedig némi fizikával, egyedi elemekkel és különböző szabályokkal (pl. érjünk el úgy 25000 pontot, hogy egyetlen piros háromszög se semmisüljön meg) igyekszik megbolondítani. Ez többé-kevésbé sikerült is, ám sajnos a feladatok nem sikerültek túl változatosra, ezért kap csak négyest.

Zoli küldte be az Impactust, merthogy ő a játék egyik fejlesztője. Mindig öröm, ha magyar játékot méltathatok itt a blogon, de ezt azért kicsit szidni is fogom. Ugyanis a játék olyan szinten szemétparaszt, hogy ahhoz új jelzőt kellene kitalálni. Ráadásul eleinte nem is tűnik annak: röpködünk egy aszteroidával az űrben, más, kisebb aszteroidákat fogyasztunk el, így egyre nagyobbra növünk. A nálunk nagyobb sziklákat ki kell kerülni, és a pálya végén minél nagyobbra hízva becsapódni egy idegenek lakta bolygóra. Ez az elején könnyen megy, aztán az alienek egyre durvább fegyvereket vetnek be ellenünk, és a kilencedik pályán emiatt végképp játszhatatlanná válik a dolog (legalábbis én ott adtam fel). És még egy technikai jellegű jótanács: nem lenne rossz egy olyan opció, amivel le lehet butítani kicsit a grafikát, így ugyanis a játék gyengébb gépeken belassul, ha az aszteroidánk mérete a „burning hell” körül mozog. A kivitelezés egyébként tök jó, nekem bejött a grafika is, első játéknak nem rossz ez.
[alternatív link]

Viszonylag régen találkoztam olyan játékkal, ahol ilyen-olyan jeleket, szimbólumokat kellett megtalálni a különböző pályákon. A napokban azonban rábukkantam a ClickPLAY 2-re, és pontosan azt kaptam, amit vártam: egy kellemes kis játékot, ami se nem túl könnyű, se nem túl nehéz (bár van egy-két, már-már szemétparaszt pálya), a 25 szintet egy könnyed agytornával teljesíteni lehet.

Hoppáhoppá, az Atarinak új weboldala van. Ez önmagában még nem nagy újság, de van rajta egy menüpont, ahol ősrégi Atari-játékok korhű flashverziójával lehet játszani. A választék egyelőre hat játékból áll, ezek a következők: Adventure, Asteroids, Battlezone, Crystal Castles, Lunar Lander, Yars’ Revenge. Vegyes érzések kavarogtak bennem, amikor kipróbáltam a játékokat. Egyrészt jó volt újra látni a Battlezone-t (sajnos elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékezzek rá), másrészt azt is jó látni, hogy ma már nem itt tart a játékipar, harmadrészt elég döbbenetes, hogy huszonsok éve még szekrény méretű játékgépekbe fért bele az, ami ma már egy mellékes kis flashprogram egy weboldal menüpontjában.

Na, ezt ki nem látta előre: alig néhány nappal azután, hogy Thierry Henry kezezéssel vébére juttatta a franciákat, itt az első játék, ami emléket állít a csalásnak. A játék nem nagy vaszisztdasz – minél több labdát kell kézzel a hálóba juttatni –, de poénnak nem rossz.

Az egy éve posztolt Factory Ballshoz hasonlít a Copy Cat, a cél ugyanis hasonló: egy megadott mintázatot kell létrehoznunk egy felületen. A trükk az, hogy ehhez csak néhány alapszín és sablon áll rendelkezésünkre, ezeket kell ügyesen keverni, illetve megfelelő sorrendben használni. Egyik-másik pálya komoly agypróba elé állítja a játékost, de éppen ezért szerethető a cucc.
[alternatív link]